3x3-as kosár-vb: nehéz helyzetbe került a női válogatott

FAZEKAS ZOLTÁN (Bécs)FAZEKAS ZOLTÁN (Bécs)
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 12:21
null
Böröndy (44) a végén mindkét büntetőjét kihagyta (Fotó: Grigász Péter)
Rossz végjátékot követően 17–14-re kikapott női nemzeti együttesünk Csehországtól a harmadik csoportmeccsén és ezzel kétségesé vált a továbbjutása a C-csoportból.

„Nyolc egy a mongoloknak!” – rohant döbbent arckifejezéssel a melegítő csapathoz Földi Attila szövetségi edző, miközben együttese már a csehek elleni összecsapásra készült. Az említett válogatott óriásit harcolt az amerikaiak ellen, akik kicsit nagyképűen játszottak a csütörtöki nap nyitó meccsén. A váratlan izgalmak közben összekapták magukat a tengerentúliak, s 15–14-re már ők vezettek, miközben a mongol férficsapat tagjai a sajtóteraszról torkuk szakadtából üvöltve biztatták honfitársaikat.

Hiába, 21–18-ra győzött USA, de a közönségdíjat az ázsiaiak kapták. Ezután jöttek a mieink, akiket a magyar férficsapat is a helyszínen buzdított. Szinte kötelező volt a mieinknek nyerni, hogy versenyben maradjanak a továbbjutást érő első három helyért.

Az első pontunkat Hegedűs Janka jegyezte, ezzel egyenlítettünk, majd Pusztai Petra két jó betörésével és Papp Dia távolijával 5–1-re elhúztunk. A 4. percben, hatnál utolértek minket a csehek, de ismét a magyar csapat ragadta magához a kezdeményezést és vezetett, ám nem volt megnyugtató az előny.

Sőt, 12–11-re már újra a szívósan küzdő ellenfél állt jobban, s bár Papp szép találataival 14–13-ra megint a mieinknél volt a fór, ezután már nem szereztünk pontot – 14–15-nél, 11 másodperccel a meccs vége előtt Bőröndy Vivien mindkét büntetőjét mellédobta…

A négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel álló, immár nehéz helyzetbe kerülő válogatottunk 15 órakor Kanada ellen zárja a csoportkört, s még akkor sem biztos a továbbjutása, ha nyer.

3X3-AS VILÁGBAJNOKSÁG
NŐK, C-CSOPORT

Csehország–Magyarország 17–14
KÉSŐBB
15.00:
Magyarország–Kanada

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik