3x3-as kosár-vb: „Pénteken már nem volt reális esély”

FAZEKAS ZOLTÁN (Bécs)FAZEKAS ZOLTÁN (Bécs)
Vágólapra másolva!
2023.06.03. 14:05
null
Demeter Attiláék csalódottan utazhatnak haza az osztrák fővárosból, hiszen a magyar csapat pont nélkül távozott a világbajnokság csoportkörében (Fotó: Girgász Péter)
Utolsó két meccsét simán elvesztve, pénteken győzelem nélkül búcsúzott a világbajnokságtól férfiválogatottunk, s mivel a nők sem élték túl a csoportkört, a magyar csapatoknak véget ért a torna. Csirke Ferenc szövetségi edző és a csapat erőcsatára, Ivosev Tamás értékelt a helyszínen.

 

Csirke Ferenc, a férfiak szövetségi edzője: „Sajnos nem jöttek rendbe a sérülések, Ivosevnek a bokájában és a dobókarjában is van egy szakadás, ez meg is látszott a játékán, márpedig így olyan esélyeink sem lehettek, mint szerdán. Az látszik, hogy nagyjából az összes többi csapat három a hármat játszik, mi pedig öt öt ellenit. Sokat kell gyakorolni, kevés edzéssel nehéz átkapcsolniuk az agyukat a játékosoknak, nálunk sokszor a labdás próbálkozik, a másik kettő csak nézi, míg a többi együttesnél mindig mind a hárman egyfolytában mozognak. Azt sajnálom, hogy a korábbi meccseket nem sikerült megnyerni, pénteken már nem volt reális esély.”

Ivosev Tamás, a magyarok erőcsatára: „Sajnos az első meccsen kiment a bokám, most pedig a karommal volt gond. Az első két mérkőzésen közel voltunk a győzelemhez, ám fájó vereségeket szenvedtünk, ami nagyon bántott minket. Most úgy éreztük, a japánokat meg tudjuk verni, de nem sikerült, mert minden meccs hajrájára elfáradtunk és az összeszokottság hiánya miatt sokat hibáztunk. Összességében nem nyújtottunk rossz teljesítményt, azt sajnáljuk nagyon, hogy nem tudtunk meccset nyerni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik