Fotó: Danis Barna (NS-archív)

A mérkőzést végig kézben tartva magabiztosan szerezte meg a két nyert meccsig tartó párharc első győzelmét az Albacomp a Szolnoki Olaj elleni bronzcsata első mérkőzésén.

Nem úgy indult pedig a meccs, hogy végül 22 ponttal nyernek a hazaiak, hiszen az Olaj a 8. percig még vezetett is, akkor azonban egy két perces rövidzárlat elég volt, hogy Bencze Zoltánék a negyed végére tízes különbséget alakítsanak ki (28-18).

A második negyed elején is jól tartotta magát az Olaj, de ez csak a különbség szinten tartására volt elegendő, a szünetre aztán már 14 pontos előnnyel mehettek a fehérváriak (48-34). A harmadik 10 percet jobban indította a vendégcsapat, és sikerült is egyszámjegyűre csökkenteni a különbséget (59-55).

Négy pontnál közelebb azonban nem jutott Pór Péter csapata, és Simon Balázs vezetésével az Alba visszaállította a korábbi előnyét az utolsó játékrész előtt (71-58). A hazaiaktól ekkor aztán akcióba lépett a mezőny legponterősebbje, Velibor Radovics, akinek vezérletével a fehérváriak végül megnyerték a találkozót.

Győzelmével az Albacomp akár már a következő mérkőzésen – szombaton – megszerezheti a bronzérmet. A két nyertes meccsig tartó párharc utolsó meccsére – ha szombaton a hazai pályán szereplő Szolnoki Olaj nyerne –, jövő szerdán kerül sor.

FÉRFIBAJNOKSÁG

A HARMADIK HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
ALBACOMP–SZOLNOKI OLAJ KK 90–68 (28–18, 20–16, 23–24, 19–10)
Székesfehérvár, 1700 néző. V: Dr. Valovics, Kóthay, Bognár T.
ALBACOMP: SIMON 17/3, BRADFORD 15/9, RADOVIC 22, MCCLENDON 18, Bencze 4. Cs: Hanga 8/3, Boozer 4, Dávid G. 2, Antal, Keller. Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos
SZOLNOKI OLAJ KK: KELLEY 17/9, Cziczás, HOLLINS 17/9, Sabaliauskas 7, Jurkunas 6. Cs: Molnár A. 4, Harazin 1, Góbi 10, Cseh 6/6, Tóth V., Gaál R. Vezetőedző: Pór Péter
Az eredmény alakulása: 3. p.: 6–5. 5. p.: 8–7. 7. p.: 19–18. l2. p.: 32–20. 15. p.: 39–26. 18. p.: 46–32. 22. p.: 50–38. 24. p.: 55–47. 28. p.: 66–55. 32. p.: 73–58. 35. p.: 79–64. 38. p.: 88–68
Kipontozódott: –
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: – Elemekkel megküzdve, helyenként jó játékkal sikerült ma nyernünk. Nem szeretnék a jövő héten edzést tartani…
Pór Péter: – Túl korai volt még a bronzmérkőzés, a Körmend elleni ötmeccses csatát még nem tudtuk kiheverni.