Ferencz volt a mérkőzés hőse Körmenden: a fiatal bedobót nem lehetett megállítani
Fotó: Unger Tamás
Ferencz volt a mérkőzés hőse Körmenden: a fiatal bedobót nem lehetett megállítani

A Falco úgy is kezdte a mérkőzést, hogy megmutatja az Albacompnak: ma nem várható kegyelem. A sárga-feketék megszórták távolról a fehérváriakat (a 11. percben 6/9 volt a triplamutató!), de még ez is csak egy négypontos előnyhöz volt elegendő.

Az Albacomp nem volt hajlandó látótávolságon kívülre engedni a vendégeket, majd Radovics triplájával egyenlített, egy Bradford duplával pedig a 19. percben előnybe is került, 15–13 után először.

Négypontos Alba-vezetésnél ismét a Falco következett: 45–41 után csak a szombathelyiek találtak be, így kétpontos előnnyel mehettek szünetre.

A második félidőben aztán Rubin Jara Doyne vette vállára a vendégeket: a légiós megállíthatatlanul szórta a pontokat, míg az Albából Radovics és McClendon együttes erővel próbálta ezt ellensúlyozni. Ez elég precízen sikerült: a záró játékrészt egypontos fehérvári előnnyel kezdték a csapatok.

A hazaiak itt be is ragadtak, és nem mozdultak 68 pontról, ami végzetesnek bizonyult: a Falco egy 9–0-s rohanással kezdte a záró játékrészt. A veszni látszó meccset Bradford próbálta menteni, aki mindenhonnan bedobta a hármasokat (csak a hajrában ötöt szórt...), de a triplákkal a vendégek is „jó viszonyban voltak”: Kazlauskas és Váradi is betalált kintről, ezzel pedig a Falco került a bajnoki döntőbe.

Mindeközben Körmenden a Szolnok játékosai logikus módon úgy döntöttek, hogy a legegyszerűbb módja az a győzelemnek, ha nem hagyják a hazaiakat vezetni…

A címvédő ezt a „taktikát” sikeresen alkalmazta az első félidőben: 23–19-re vezettek az első negyed után, és előnyüket később 6-8 pont körül állandósítani is tudták.

A félidőre hatpontos vezetéssel bemasírozó Szolnok alaposan az öltözőben maradt, mert a hazaiak Fodor Gergő és Ferencz vezetésével egy 9–0-s szériával kezdtek.

Ráadásul hasonlóképpen folytatták: a körmendiek eksztázisban játszottak, az Olaj-játékosok pedig egyszerűen képtelenek voltak betalálni, így a házigazdák egy 20-2-es rohammal (!) majd’ tízpontos előnybe kerültek tíz perc alatt (55–44).

A sokkból (és a közben tizenegyre hízott hátrányból) az utolsó játékrészben ébredt a Szolnok: Hollins, Molnár és Kelley fújtak riadót a vendégeknek, akik fel is jöttek négy pontra a büntetődobó versennyé váló meccsen.

Ez volt azonban az Olaj utolsó dobása: a remeklő, kitűnő százalékkal tüzelő Ferencz két hármassal elvarrta a szálakat, így a csodálatos második félidőt produkáló Vas megyeiek kiharcolták a sorsdöntő, ötödik mérkőzést a Tiszaligetben.

KOSÁRLABDA UNIQA NB I, FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ

ALBACOMP–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 89–98 (25–29, 20–18, 23–22, 21–29)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Pálla, Benczur, Hegedűs T.
ALBACOMP: Simon B. 7, BRADFORD 31/18, RADOVICS 20/6, MCCLENDON 17, BENCZE Z. 14
Csere: Boozer, Hanga, Soós
FALCO: KÁLMÁN 20/9, DOYNE 26/9, Váradi K. 6/3, KAZLAUSKAS 18/18, ALIAKSZEJEV 13
Csere: CSIRICS 10/6, Borszéki 3, Pankár 2
Az eredmény alakulása. 6. p.: 15–15. 9. p.: 19–24. 11. p.: 25–32. 18. p.: 39–38. 20. p.: 45–41. 22. p.: 45–54. 25. p.: 54–55. 27. p.: 54–61. 30. p.: 66–65. 34. p.: 68–79. 37. p.: 82–84. 39. p.: 85–95
Kipontozódott: Doyne (31. p.), Csirics (37. p.), McClendon (38. p.), Radovics (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Szombathely javára.
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: Emelt fővel veszítettünk. A párharcban sok extra teljesítményt láthattunk, s ebből a Falco mutatott többet, ezért megérdemelten került a döntőbe.
Szrecsko Szekulovics: Igazi rangadót játszottunk. Talán a végjátékra az Albacomp elfáradt, nekünk pedig feljavult a védekezésünk, és jól dobtuk a triplákat.

POLAROID-LAMI-VÉD KÖRMEND–SZOLNOKI OLAJ 84–71 (19–23, 17–19, 23–6, 25–23)
Körmend, 2500 néző. V: Valovics, Király, Győrffy
KÖRMEND: Fodor M. 4, FERENCZ 19/15, HENDERSON 17, OCITTI 11/3, VAVRA P. 12
Csere: Thomas 6, FODOR G. 12, Trummer 3/3
SZOLNOK: KELLEY 20/3, CZICZÁS 13/9, HOLLINS 22/6, Sabaliauskas 3/3, Jurkunas 2
Csere: Molnár A. 7/3, Harazin 4, Góbi
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–10. 5. p.: 12–12. 8. p.: 12–20. 13. p.: 24–27. 18. p.: 29–40. 19. p.: 34–42. 26. p.: 49–42. 28. p.: 55–44. 32. p.: 64–53. 35. p.: 66–64. 39. p.: 78–71
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
MESTERMÉRLEG
Krivacsevics Dragoljub: A meccs harmadik negyedére nagyot javult a védekezésünk, és ez döntő volt. Remélem, vasárnap már négy negyeden keresztül leszünk képesek ilyen játékot nyújtani, és akkor döntőbe jutunk.
Pór Péter: A harmadik negyedbeli rövidzárlatunk miatt nem tudtunk győzni. Ott és akkor nem koncentráltunk elég jól, de az első félidőben sem, mert ha abban az időszakban jobban odafigyelünk, nem csak hat ponttal vezetünk a félidőben.