Fegyverneky Zsófia remekül tekjesített a győriek ellen
Fegyverneky Zsófia remekül tekjesített a győriek ellen

Négyszázadik bajnoki sikerét aratta az elmúlt idény ezüstérmese, a Mizo Pécs a SEAT Foton Győr ellen hazai pályán. A várakozásoknak megfelelően már az első negyed után elhúztak Iványiék, s negyedenként 10-15 ponttal növelték elünyüket. A végén még egy szorosabb utolsó játékrész is belefért a pécsieknek.

A Győr elleni meccs előtt 399 megnyert magyar bajnoki meccset jegyzett Rátgéber László, a pécsiek mestere. A várakozásnak megfelelően tehát behúzhatta a 400. strigulát is a hazai sorozatban. Kora alapján Rátgébernek jó esélye lehet az ötszázadikra is.

A Sopron is lehengerlő támadójátékot produkált a Kanizsai Vadmacskák ellen, az első negyedben oktatott, az utolsóban pedig szárnyalt Székely Norbert együttese, amely a védekezésben azért finoman szólva sem volt sebezhetetlen.

A Vasas-BEAC meccs gyakorlatilag az első öt támadás alatt eldőlt, mert a Vasas négyből négyet duplával fejezett be, miközben a BEAC egyetlen egyszer tudott dobásig jutni ugyanennyi idő alatt, azaz szinte akciója sem akadt.

A végső különbség aztán igen méretes lett, mert Rasheed Rita akárhányszor csak a hármas vonalhoz ért, elsült a keze, a BEAC pedig ritka rosszul játszott – kivétel volt talán az örökmozgó Pusztai Sára –, még a tiszta ziccereik sem mentek be mind.

Alsóházi rangadót rendeztek Szombathelyen, ahol a Cegléd vendégeskedett. Az első két játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, ahol valamivel a hazaiak akarat érvényesült jobban.

A nagyszünet után aztán rövidnek bizonyult a Savaria cserepadja, s a vendégek elsősőroban Williamsnek köszönhetően bedarálták a Vas-megyeieket.

Horváth Editet és Zsovár Orsolyát sem tudta megállítani a Zala Volán a BSE ellen, előbbi most hibátlanul dobott 10 pontot az első félidőben, utóbbi mellett a hazaiak sztárja, Creamer levegőhöz sem jutott. És akkor még nem beszéltünk Farkas Sándorról, aki tökéletesen felkészült korábbi csapatából.

Egyedülálló módon a hazai irányító Kubatová mínusz 5 IBM-ponttal várta a második félidőt, Creamer pedig Zsovár kiváló védekezése miatt kispadra kényszerült. Ugyanakkor Castillo bár nem dobta meg szokásos 30 pontját, nyolc kihagyhatatlan gólpasszal segítette győzelemre a vendégcsapatot.

Két ellentétes negyed után Tomova vezérletével tíz ponttal elhúzott a Szeged a Szolnok ellen, s ezt a különbséget sikerült is tartaniuk a meccs végéig. ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>SAVARIA BC-SZOMBATHELY – CEGLÉDI EKK 81–99 (26–24, 19–15, 23–37, 13–23) </b></caption><tr class="even" > <td >Szombathely, 300 néző. <b>V: </b>Farkas, Pestality </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>SZOMBATHELY: </b>SÁNDOR 17, SZABÓ 23/9, ÁNYOS 20/12, Gadnai 12, Billy 1. Cs: Hollósy 6, Tóth M. 2, Somogyi, Szalai. Edző: Csátaljay Gábor </td></tr><tr class="even" > <td ><b>CEGLÉD: </b>Pungor 15/9, Takács 8, BOSKOVICS 16/6, Serbán 3, WILLIAMS 30. Cs: Orbán 6, Ruttner Zs. 6/3, Ruttner R. 3/3, Őri 10/6, Kalmár-Nagy, Vincze 2, Kiss. Edző: Földi Sándor </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Az eredmény alakulása. </b>4. p.: 13–4. 15. p.: 37–30. 20. p.: 45–39. 23. p.: 49–49. 32. p.: 74–78. 37. p.: 78–94 </td></tr><tr class="even" > <td ><b>Kipontozódott:</b> Billy (22.), Ruttner Zs. (34.), Boskovics (37.), Takács (40.) </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>MESTERMÉRLEG </b></td></tr><tr class="even" > <td ><b>Csátaljay Gábor: </b>– Az első félidőben jól játszottunk, ám fordulás után jöttek a hibáink, rövid a kispadunk, és vékonyak vagyunk palánk alatt. </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Földi Sándor:</b> – Csak a győzelemnek tudok örülni, nagyon gyengén játszottunk, szégyelltem magam Szombathelyen.</td></tr></table> ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>VASAS-CSATA-BEAC ÚJBUDA 78–47 (16–11, 21–12, 26–11, 15–13)</b></caption><tr class="even" > <td >Pasarét, 500 néző</td></tr><tr class="odd" > <td ><b>V:</b> Győrffy, Szabó G., Gencsev</td></tr><tr class="even" > <td ><b>VASAS:</b> SZONDY 13, Fejes 13, Izsák 14, Koncz 6, Mansare 4. Cs: Kovalcsik 1, Laklóth, RASHEED 27/21, Győr, Czank, Szécsi O. Edző: Turcsics Sándor.</td></tr><tr class="odd" > <td ><b>BEAC: </b>PUSZTAI 9/3, Halmai, Bagi 12, Szabó A., Szász 4/3. Cs: Horváth Sz., Széplaki 3/3, Zsámár 6, Jacsó 11/3, Kisvári, Havasi 2, Handzsuj. Edző: Balogh Judit.</td></tr><tr class="even" > <td ><b>Az eredmény alakulása. </b>2. p.: 8–0. 6. p.: 14–3, 18. p.: 27–21. 26. p.: 52–30. 30. p.: 63–34. 35. p.: 75–41. </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>MESTERMÉRLEG</b></td></tr><tr class="even" > <td ><b>Turcsics Sándor: </b> – Vegyes mérkőzés volt ez, a teljesítményünk két véglet, a szuper és a totális betli között ingadozott.</td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Balogh Judit: </b>– Van hova fejlődni…</td></tr></table> ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>SZEVIÉP-SZEGED–SZOLNOKI NKK 64–52 (18–10, 3–12, 23–12, 20–18) </b></caption><tr class="even" > <td >Szeged, 400 néző. <b>V: </b>Páli, Téczely </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>SZEGED: </b>Török 8/3, Vrancseva 5/3, KOVÁCS K. 14/9, TOMOVA 17, KAJDACSI 14. CS: Fürész E. 6/3, , Szlimák, Russai. Edző: Fodor Péter </td></tr><tr class="even" > <td ><b>SZOLNOK: </b>Djelmis 7, KOZDRON 22/12, Szavercsenko 2, Hegedűs 7/3, Keller 2. Cs: Jerkovics 8/3, Sonyák 2, Fürtös 2. Edző: Kmézics Zoran </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Az eredmény alakulása. </b>3. p.: 3–4. 6. p.: 6–8. 9. p.: 12–10. 14. p.: 18–15. 15. p.: 18–18. 19. p.: 21–20. 24. p.: 30–25. 28. p.: 39–32. 32. p.: 46–34. 35. p.: 50–37. 58. p.: 58–46 </td></tr><tr class="even" > <td ><b>Kipontozódott:</b> Djelmis (39. p.) </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>MESTERMÉRLEG</b></td></tr><tr class="even" > <td ><b>Fodor Péter:</b> – Negyven percen át jól védekeztünk, a második negyedbeli támadójátékunkkal azonban elégedetlen vagyok. </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Kmézics Zoran: </b>– Nagyszünet után kidomborodott a Szeged fizikai fölénye, azon kívül támadó-lepattanózásban is felülmúltak a hazaiak.</td></tr></table> ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>MiZo PÉCS 2010 – SEAT FOTON GYŐR 99–57 (22–13, 27–10, 25–15, 25–19) </b></caption><tr class="even" > <td >Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző. <b>V: </b>Ádám J., Sölytöry T. </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>PÉCS: </b>Iványi 8/3, FEGYVERNEKY 10/3, MÉSZÁROS 12/12, PODRUG 19/3, Graziane 9. Cs: Somogyi 4, Heller 7/3, Krivacsevics 16, Vajda 8/3, Raksányi, Sarok 2, Kopácsi 2 </td></tr><tr class="even" > <td >Vezetőedző: Rátgéber László </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>GYŐR:</b> Borovicková, Borecká 5/3, Szakács 8/3, Margeviciuté, Varga R. 10. Cs: Horváth Zs. 8, Tóth Zs. 5, SZALAY 11, Koncz 8/3, Antolovics 2 </td></tr><tr class="even" > <td >Vezetőedző: Gálos László </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Az eredmény alakulása:</b> 2. p.: 4–0. 4. p.: 9–2. 7. p.: 17–7. 12. p.: 24–15. 15. p.: 33–18. 18. p.: 42–18. 23. p.: 54–23. 27. p.: 65–32. 33. p.: 86–74. 37. p.: 92–48 </td></tr><tr class="even" > <td ><b>Kipontozódott: </b>Tóth Zs. (40. p.)</td></tr><tr class="odd" > <td ><b>MESTERMÉRLEG</b> </td></tr><tr class="even" > <td ><b>Rátgéber László:</b> – A világ ötödik legjobb klubcsapatához méltóan harcoltunk, jó ritmusban, nagy sebességgel. A fiatalok is helyenként jól teljesítették feladatukat. </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Gálos László: </b>– Három külföldi játékosunk nem nyújtott maradandót. Különösen Margeviciuté nulla teljesítménye volt zavaró, mert az azt jelentette, hogy Podrug azt csinált, amit akart.</td></tr></table> ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>ZALA VOLÁN-ZTE – BSE 56–61 (11–18, 18–18, 12–19, 15–6) </b></caption><tr class="even" > <td >Zalaegerszeg, 200 néző. <b>V:</b> Pálla, Gorka </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>ZTE: </b>Kubatová, Creamer 6, Szélesy 3/3, TÚRÓCZY 11, Horváth Zs. 5. Cs: MILKOVA 20/3, HERSICS 9/3, Czukor 2. Edző: Bencze Tamás </td></tr><tr class="even" > <td ><b>BSE:</b> Fürész 6, CASTILLO 7, Zsovár 6, ATIES 16/3, HORVÁTH E. 10. Cs: Kiss 3, Imbergerova 4, Vida 9/9, Vincze. Edző: Farkas Sándor </td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Az eredmény alakulása.</b> 6. p.: 7–7. 8. p.: 7–14. 15. p.: 24–30. 24. p.: 34–49. 36. p.: 52–55</td></tr><tr class="even" > <td ><b>MESTERMÉRLEG </b></td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Bencze Tamás:</b> – Irányító nélkül nem lehet komoly mérkőzést nyerni. </td></tr><tr class="even" > <td ><b>Farkas Sándor:</b> – A huszonkét pontos győri győzelmünk után nem ismertem a csapatomra, de különösebben nem bánom, ha ilyen gyenge játékkal is tudunk győzni.</td></tr></table> ---- <table class="center" width=100% align=center><caption><b>MKB-EUROLEASING SOPRON - KANIZSAI VADMACSKÁK 119-54 (29-10, 27-19, 28-12, 35-13) </b></caption><tr class="even" > <td >Sopron, 1000 néző</td></tr><tr class="odd" > <td ><b>MKB-EUROLEASING SOPRON:</b> Németh 17/9, Honti 14, Gorbunova 16, Károlyi 12, Branzova 11 Cs.: Horti 21, Milovnovic 20/9, Kocsis 8/3, Horváth L. -, Tajkov - </td></tr><tr class="even" > <td ><b>KANIZSAI VADMACSKÁK: </b>Puric 9, Horváth B. 4, Fekete 8, Varga Zs. 22/9, Fitos 5/3 Cs.: Bencze 4, Tálosi 2, Csáki - </td></tr><tr class="odd" > <td >Mezőny dobószázalék: 46/74 62% ill. 18/46 39% </td></tr><tr class="even" > <td >Hárompontos dobószázalék: 7/16 44% ill. 4/12 33% </td></tr><tr class="odd" > <td >Büntető dobószázalék: 20/26 77% ill. 14/17 82% </td></tr><tr class="even" > <td ><b>MESTERMÉRLEG</b></td></tr><tr class="odd" > <td ><b>Székely Norbert:</b> "A dobott pontok mennyiségével elégedettek lehetünk, a kapott pontokéval nem. Igyekeztünk a nagy számú és lelkes közönségünket minden értelemben kiszolgálni."</td></tr></table>