Carlos Boozer (labdával) megállíthatatlan volt, csapata, a Utah Jazz azonban nem
Reuters
Carlos Boozer (labdával) megállíthatatlan volt, csapata, a Utah Jazz azonban nem

Szavazás

Melyik csapat lesz az NBA bajnoka 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Miután az összecsapás első mérkőzését a Detroit Pistons 100-92-re megnyerte, tegnap este a második győzelmet is bezsebelte - most is nyolc ponttal diadalmaskodva.

Akár csak az előző meccsen, az Orlando most is jobban dobott mezőnyből, és a játék minden területén kiegyenlített volt a találkozó.

A hazaiak kezdőötöse remekelt, a mezőnyből kissé pontatlanul (35,7 %) dobó Richard Hamilton huszonkettő, Chauncey Billups egy ponttal kevesebbet helyezett el a vendégek gyűrűjében, míg a veterán Rasheed Wallace tizenhét pontja mellé tizenegy lepattanót kapkodott össze.

A vendégek kevesebb akciót tudtak kidolgozni, de a török Hado Turkoglu így is huszonkét pontot szerzett, míg a mostanában nagyszerű formában játszó és régi szép napjait idéző Grant Hill egyel kevesebbet.

Az összecsapás állása így 2-0 a Detroit Pistons javára, a harmadik mérkőzést Orlandóban rendezik.

A Houston Rockets is nyerni tudott hazai pályán, bár Carlos Boozer alaposan kitett magáért a vendégcsapatban: 41 pontja mellé tizenkét lepattanót gyűjtött össze, és pályafutása 54. dupla-dupláját jegyezte.

Csapattársai közül azonban senki sem követte a példáját, a Rockets pedig szinte mindenben felülkerekedett ellenfelén. Egyedül a hárompontos vonalon túlról nyújtottak felejthető teljesítményt: huszonnégy kísérletükből mindössze négy bizonyult sikeresnek.

A hazaiak elsősorban Tracy McGrady és Jao Ming játékának köszönhették újabb sikerüket.

A bedobó harmincegy ponttal és tíz lepattanóval, míg a kínai center huszonhét ponttal és kilenc lepattanóval vette ki részét a sikerből.

A Houston Rockets így összesítésben már 2-0-ra vezet, a csapatok azonban most két meccs erejéig Salt Lake Citybe költöznek.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Detroit Pistons - Orlando Magic 98-90 (28-22, 19-22, 24-15, 27-31)
Palace of Auburn Hills, Detroit, 22076 néző, vezette: Donaghy, Rush, Willard
DETROIT PISTONS: BILLUPS 21/6, Hamilton 22, WALLACE 17/9, PRINCE 18/9, Webber 10 Cserék: McDyess 9, Delfino 1, Murray 0, Hunter 0 Edző: Flip Saunders
ORLANDO MAGIC: Nelson 9/3, HILL 21, Battie 5, TURKOGLU 22/6, Howard 8 Cserék: Milicic 10, Arroyo 8, Ariza 2, Dooling 5 Edző: Brian Hill
Az állás 2-0 a Detroit Pistons javára

Houston Rockets - Utah Jazz 98-90 (17-26, 22-15, 28-21, 31-28)
Toyota Center, Houston, 18206 néző, vezette: Capers, Corbin, Delaney
HOUSTON ROCKETS: Alston 11/3, MCGRADY 31/3, Hayes 12, Barrier 1/6, JAO MING 27 Cserék: Howard 2, Head 1, Mutombo 2, Snyder 2 Edző: Jeff Van Gundy
UTAH JAZZ: WILLIAMS 15/3, Fisher 9, BOOZER 41, Kirilenko 0, Okur 4 Cserék: HARPING 14, Giricek 4, Collins 1, Millsap 2, Brown 0 Edző: Jerry Sloan
Az állás 2-0 a Houston Rockets javára