Cziczás László nyolc ponttal járult hozzá a sikerhez
Archív
Cziczás László nyolc ponttal járult hozzá a sikerhez
Öt évvel ezelőtt nyerte meg legutóbb a Magyar Kupát a Szolnoki Olaj. Micsoda véletlen, akkor is a saját csarnokukban rendezték a finálét. Szombaton nemcsak a helyszín, a győztes gárda személye is megegyezett a 2002-essel, a piros-fekete csapatok csapatok csatájában a Szolnok esélyt sem adott a Körmendnek.

Pedig a vasiak a hetedik MK-sikerükre készültek, ám a találkozón egyetlen egyszer vezettek – 2–0-ra, a feldobás után ők támadhattak először, és Vavra Péter talált a gyűrűbe. Ezután viszont beindult a szolnoki henger, Pór Péter csapata ellenállhatatlanul kosárlabdázott, szinte mindenhonnan betaláltak, ráadásul a vendégek közelről és távolról is egyaránt pontatlanul dobtak.

Sabáli Balázs a vendégek mestere 10–4-nél kért először időt, ám ez nem sokat segített. Az Olaj emberfogása jóval hatékonyabb volt, mint a Körmend zónavédekezése, az első tíz perc végére tucatnyi ponttal vezettek a rendezését nem hivatalos források szerint 9 millió 250 ezer forintot fizető szolnokiak.

A parádé a második tíz percben is folytatódott. A kiválóan játszó szolnokiak közül is kiemelkedett Thomas Kelley – mondhatnánk szokás szerint. Az amerikai irányító a szünetig csapata negyvenhárom pontjából tizenhetet vállalt, tripla, dupla vagy büntető, mindegy volt neki. Húsz perc után 43–29-er vezetett az Olaj, amely az első félidőben ötvennyolc százalékkal dobott, miközben a Körmend csak negyveneggyel.

A második játékrészre összeszedte magát Sabáli Balázs gárdája, Leslie triplájával tíz pontra közelítették meg ellenfelüket (47–37), ám ekkor újra megrázta magát a Szolnok, és ismét tizenöt pont volt a fór (53–38), sőt a harmadik tíz perc utolsó másodpercében Kelley triplát dobott (59–48).

Tizenegy pontos vezetésnél persze nem lehet lefutottnak nevezni egy mérkőzést, ám biztosak lehettünk benne, a Szolnok saját közönsége előtt már nem engedi ki kezéből a győzelmét. A Körment még próbálkozott közelebb férkőzni, ám az Olaj tartotta a tempót, és stabilan tíz pont felett tartotta az előnyt. Kelley pedig lemásolta a harmadik negyed végét, ismét a dudaszó pillanatában szerzett hárompontost, beállítva a 80–67-es végeredményt, amely után következhetett a minden elsöprő szolnoki fieszta.

A nagyszerűen kosárlabdázó Szolnok magabiztos teljesítménnyel szerezte meg második kupagyőzelmét, a hazai rendezés tehát öt év után ismét aranyat ért.

MAGYAR KUPA, DÖNTŐ

SZOLNOKI OLAJ KK - LAMI-VÉD-KÖRMEND 80-67
(25-13, 18-16, 16-19, 21-19)
Szolnok, 3000 néző. V: Földházi, Pálla, Papp P.
SZOLNOK: KELLEY 30/18, CZICZÁS 8, HOLLINS 16, Jurkunas 5/3, Frána 7. Cs: Harazin, MOLNÁR A. 10/6, Sabaliauskas 4, Fülöp, Tóth V.
KÖRMEND: Leslie 12/3, FERENCZ 12/6, Fodor G. 6, LEDOUX 10/6, VAVRA 14. Cs: Mujanovic 5, Metelski 2, Kutasi 2, Trummer, Tóth G. 2, Máté, Kinter 2
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6-2. 5. p.: 13-4. 9. p.: 22-7. 10. p.: 22-13. 15. p.: 33-18. 19. p.: 42-25. 25. p.: 47-38. 27. p.: 53-38. 30. p.: 56-48. 32. p.: 65-48. 33. p.: 65-54. 35. p.: 71-55.
Kipontozódott: Fodor G. 33. p.