Veszprém: a pörkölt belefér, a 14 eladott labda nem

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2014.03.29. 10:16
null
Sulic gólerős játékára ezúttal is szüksége lesz a Veszprémnek, ám védekezésben is helyt kell állnia (Fotó: Hegedüs Gábor)
Pincepörkölt, rétes és egy korsó sör – ezzel vendégeli meg az MKB-MVM Veszprém a Lengyelországból érkező szurkolókat a sportcsarnok előtti téren. Így viszonozza a klub a barátságos plocki fogadtatást és a kitűnő ellátást, amelyet egy hete, a lengyel-magyar barátság napján élvezhetett Carlos Ortega edző együttese. A pályán ugyanakkor kiélezett küzdelem várható: a magyar bajnoknak egygólos hátrányt kell ledolgoznia az idegenbeli vereség után.

 

„A körülményekkel nem is volt semmi gond – emlékezett a horvát Renato Sulic, aki nyolc góljával a Veszprém egyik legjobbja volt a BL-nyolcaddöntő első meccsén. – Annál inkább a védekezésünkkel. Nem esik jól kimondani, de az évad eddigi leggyengébb védőjátékával szenvedtünk egygólos vereséget, miközben többször is volt lehetőségünk a mérkőzés kézben tartására. Átszundikáltuk a találkozó nagyobb részét, holott tudtuk, a Plock nagyon jól összerakott, szívósan küzdő csapat. A csoportmérkőzésein is minden ellenfele megizzadt ellene Lengyelországban. Vigasztalhat bennünket, hogy ezt a mélypontot még a nyolcaddöntő első mérkőzésén produkáltuk. Ennél csak jobban játszhatunk a visszavágón és a negyeddöntőben is.”

Utóbbi mondatával egyúttal jelezte a beállós, hogy percnyi kétsége sincs – a Veszprém bejut a negyeddöntőbe.

„Visszanéztük videóról, elemeztük a plocki mérkőzést, amelynek legfőbb tanulságai közé tartozott, hogy tizennégy labdát eladtunk – folytatta Sulic. – Ez nagyon sok! Nem tudom elképzelni, hogy hazai pályán ugyanez megtörténjen. Ráadásul a szurkolóinkat is ki kell szolgálnunk, szeretnénk feledtetni velük az első meccsen történteket. A Veszprém hírneve, rangja ezt megköveteli.”

Bizakodóan beszélt az esélyekről Nagy László csapatkapitány is, aki hétszer talált be a lengyelek kapujába. A világklasszis jobbátlövő is megerősítette, hogy a veszprémiek védekezésével szemben hatékony támadótaktikát talált ki Manolo Cadenas, a Wisla Plock trénere, a világbajnok spanyolok szövetségi kapitánya. Az sem titok, hogy Cadenas és Ortega külön presztízscsatát vív a szombati visszavágón. Kérdés, melyikük tud meglepetést kitalálni a másiknak, ami persze nem egyszerű, hiszen – és ezt mindkét szakember kiemelte már az első meccs előtt – Európa elitgárdái nagyon jól ismerik egymást.

„Az az érzésem, megint úgy lesz, hogy a védekező taktikák közötti különbség dönti el a mérkőzést – hangoztatta Nagy László. – Nem szokásom közhelyeket mondani, de a híres veszprémi közönség, amely bízik bennünk, szeret bennünket, szombaton is a nyolcadik játékosunk lehet.”

A nyolcaddöntő lehetséges kimenetéről szólva nem szabad kikerülni a kapusok szerepét sem, hiszen egy hete Marcin Wichary mindent megtett, hogy ellensúlyozza a plockiak védekezési bakijait, és ugyanezt lehet mondani Fazekas Nándorról is. Szinte színházi produkcióval ért fel Wichary öröme egy-egy bravúrja fölött. Ugyanakkor mindkét csapatra igaz volt, hogy a kapusok jó játéka csak a támadójátéknak adott lendületet, a védők túl gyakran hozták kiszolgáltatott helyzetbe őket. Fazekas nem tagadta, ezt nem szeretné még egyszer átélni.

A keddi sorsolásról, a lehetséges párosításokról egyelőre senki sem akart beszélni – legyünk túl a nyolcaddöntőn, aztán majd találgathatunk, mondták Veszprémben.

A nyolcaddöntő további mérkőzési közül a Barcelona–Aalborg és a Flensburg–Celje találkozót rendezik szombaton, a többit vasárnap játsszák.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MKB-MVM VESZPRÉM–Orlen Wisla Plock (lengyel) 14.00 (tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 33–34
Barcelona (spanyol)–Aalborg (dán) 20.30
Az első mérkőzésen: 29–22
Flensburg (német)–Celje PL (szlovén) 17.30
Az első mérkőzésen: 25–26

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

A-CSOPORT
Hannover (német)–CSURGÓI KK 19.00
C-CSOPORT
PICK SZEGED–Kristianstad (svéd) 16.00 (tv: Digi Sport2)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lugi (svéd) 5 3 1 1 144–137 +7 7
2. CSURGÓ 5 3 2 137–133 +4 6
3. León (spanyol) 5 1 2 2 141–137 +4 4
4. Hannover (német) 5 1 1 3 141–156 –15 3

 

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nantes (francia) 5 4 1 147–124 +23 8
2. PICK SZEGED 5 4 1 145–141 +4 8
3. Kristianstad (svéd) 5 1 4 133–142 –9 2
4. Presov (szlovák) 5 1 4 151–169 –18 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik