Tömörülés a Szeged és a Veszprém mögött – indul a férfi kézi NB I

SNEFF SZILÁRD, VINCZE SZABOLCSSNEFF SZILÁRD, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 13:38
null
Vajon az új idényben fel tudja-e tartóztatni Gasper Margucot a szegedi Miguel Martins (balra) és Kent Robin Tönnessen (jobbra)? (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)
A hagyományos és továbbra is kiszámíthatatlan Veszprém–Szeged párbaj mellett egyre inkább érdemes figyelni a magyar bajnoki tabella első felére is, ugyanis egyre erősebb csapatok egyre kiélezettebb küzdelmére lehet számítani.

 

Továbbra is megkérdőjelezhetetlen a két Bajnokok Ligája-csapatunk, a bajnoki címvédő Pick Szeged és a Telekom Veszprém kiemelkedő szerepe a magyar férfi kézilabda-bajnokságban, versengésük kimenetele ezúttal is megjósolhatatlan, mindkét gárda mellett szólnak érvek. A Tisza-partiak mellett például az, hogy várhatóan nagyobb szerepet kap a csapatban Bánhidi Bence, aki az előző idény második felében sérülése miatt kevés időt töltött a pályán, de ha egészséges, nincs az a védelem, amely hosszú ideig tartani tudná.

A világklasszis beálló mellé felnőtt Rosta Miklós, akiből ideális helyettes lehet, a bajnoki döntőben szerzett győztes góljával bizonyította, hogy a kritikus pillanatokban is lehet rá számítani. Ráadásul Szegeden nagy előny lehet az állandóság is, egyedül Szita Zoltán érkezett balátlövő posztra, és mivel Juan Carlos Pastor is hosszabbított, szinte ugyanaz a csapat vághat neki a bajnokságnak, mint amelyik júniusban megnyerte.

A rivális Telekom Veszprém malmára hajthatja a vizet, hogy a klubnál most valószínűleg mindennél fontosabbá vált a magyar bajnoki cím visszaszerzése, fontosabbá, mint a Bajnokok Ligája. A keret sokat változott a nyáron, de az új érkezők egyre jobban teljesítettek a felkészülési mérkőzéseken, így Momir Ilics együttese most erősebbnek tűnik, mint az előző idényben.



Ha a két nagycsapatunk rivalizálása nem is változik, a mögöttük felsorakozó középmezőny egyre sűrűbb, és egyre szorosabb csatákra lehet számítani a tabella első felében. Nagyon úgy néz ki, hogy visszatér a harcba, ráadásul nagy téttel száll a játékba a Tatabánya, amely az elmúlt idényben anyagi nehézségekkel küzdött, de Tombor Csaba érkezése a kispadra és a keret nagymértékű átformálása friss lendületet hozhat a Bányásznak, amelynek jó esélye van visszafoglalni a dobogó harmadik fokát.

TUDNIVALÓK
Az eddigiekhez hasonlóan a 2022–2023-as idényben is 14 csapat szerepel a férfi K&H Ligában, amelynek alapszakaszában körmérkőzéses rendszerben játszanak pályaválasztói joggal oda-vissza vágó alapon a csapatok. Az alapszakasz meccseit 2022. augusztus 31. és 2023. május 27. között bonyolítják le. A korábbi két mérkőzéssel ellentétben az új idényben a bajnoki döntő az egyik fél második győzelméig tart, s a két csapat megegyezése alapján 2023. május 29. és 2023. június 11. között kell megrendezni. Az első mérkőzésen az alapszakaszban első, a másodikon az ugyanott második helyén végző együttes a pályaválasztó, az esetleges harmadik összecsapás házigazdája pedig ismét az alapszakaszelső lenne. A döntő mérkőzésein döntetlen esetén azonnal hétméteresek következnek. 2023. január 11. és 29. között a lengyel–svéd közös rendezésű világbajnokságon a magyar válogatott is szerepel, Izlanddal, Portugáliával és Dél-Koreával került egy csoportba. A férfi Magyar Kupa négyes döntőjét a 2023. április 8–9-i hétvégén rendezik.

Mögötte jön a Balatonfüred és a Ferencváros, előbbi még akkor is, ha elveszítette két válogatott játékosát, a Tatabányára igazoló Rodríguez Pedrót és Topic Petart, György László azonban nem az a típusú edző, aki lejjebb ad a célokból, a kérdés csak az, az együttes hogyan bírja majd a nemzetközi kupaszereplés miatt megnövekedett terhelést, és ha választani kell, a vezetőségnek melyik front lesz a fontosabb. A Fradival kapcsolatban csak az biztos, hogy a keret erősödött, a Lékai Máté, Balogh Zsolt, Borbély Ádám trió érkezésével még bátrabb célokat fogalmazhat meg a gárda, ráadásul a kispadon is volt változás, Horváth Attila helyére a játékosként nemzetközi szintű klasszis, Pásztor István érkezett, akinek ez az első felnőttcsapata edzőként.

Úgy tűnik, a Csurgó is jól erősített, a tabella második felében viszont nagy a bizonytalanság, a két feljutónak, a Budai Farkasoknak és a Ceglédnek igencsak fel kell kötnie a nadrágját, ha bent akar maradni, És mivel nincs nagy különbség a csapatok között, biztosan lesznek majd meglepetések és körbeverések.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik