Tomoriék sérülése lett Planéta veszte

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 00:41
null
Rasmussen szerint fontos, hogy folyamatosan játszanak a kerettagok a klubcsapatukban (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Mint megírtuk, Orbán Adrienn, Kelemen Éva és Planéta Szimonetta került ki a magyar női kézilabda-válogatott keretéből. Kim Rasmussen együttese így tizennyolc játékossal utazik a hétvégi, kolozsvári Kárpát-kupára. A dán szakember részletesen megindokolta döntéseit.

A tervezett tizenhat, majd tizenhét játékos helyett végül tizennyolc kézilabdázóval utazik ki a magyar női kézilabda-válogatott a hétvégi, romániai Kárpát-kupára. Kim Rasmussen szövetségi kapitány a jobbszélső Orbán Adriennt, a balszélső Kelemen Évát és a jobbátlövő Planéta Szimonettát küldte haza a héten Debrecenben készülő 21 fős keretből, így ők – hacsak nem történik sérülés – nem lesznek ott a jövő vasárnap kezdődő svédországi Európa-bajnokságon.

„Már amikor Magyarországra jöttem, mondtam, hogy lesznek olyan játékosok, akiknek csalódást okozok, annyira erős a mezőny, annyi a jó kézilabdázó – mondta a kapitány a Nemzeti Sport érdeklődésére. – A kimaradókra egy szavam sem lehet, remekül dolgoztak, mindent megtettek egész héten, de dönteni kellett.”

A világversenyekre két-két szélsőt szokás nevezni, eddig azonban a bal oldalon a debreceni Kelemen mellett a ferencvárosi Schatzl Nadine és a siófoki Erdősi Ildikó, a jobb szélen a győri Orbán mellett klubtársa, Bódi Bernadett és a ferencvárosi Lukács Viktória személyében hárman-hárman voltak a keretben.

„Kelement régóta figyeltem, remek játékos, védekezésben is kiváló, de Erdősi és Schatzl egész ősszel kiemelkedő formában voltak, ahogyan most is – indokolta döntését a kapitány. – Ami a jobbszélt illeti, Bódi az utóbbi hónapokban lenyűgöző teljesítményt nyújtott, a Bajnokok Ligájában 85 százalékos hatékonysággal értékesítette a helyzeteit, és mindezt a Rosztov, a CSM Bucuresti meg a Midtjylland ellen, vagyis a világ legjobb kapusai közül néhánnyal farkasszemet nézve. Lukács ugyan az utóbbi időszakban kisebb hullámvölgybe került, de előtte neki is nagyon jól ment, ráadásul szinte végigjátssza a meccseket a Ferencvárosban, miközben Orbán, bármennyire elégedett voltam vele, nem kap annyi lehetőséget Győrben – és számomra ez általánosságban is nagyon fontos mindenkinél. Lehetsz bármilyen jó játékos, ha nem vagy pályán eleget, nem játszol rendszeresen, akkor hiába van meg a rutinod vagy a neved – el kell menned olyan csapatba, ahol számítanak rád, különben én sem számíthatok rád.”

Planéta Szimonetta esete kicsit más: rendszeresen játszik klubjában, a német Thüringer HC-ban, de még keresi kissé a formáját meg a gyorsaságát a Győrben sérülten és/vagy a kispadot koptatva töltött évek után – ráadásul bármennyire is furán hangzik, neki részben az lett a veszte, hogy a posztján a többi nagylövő is megsérült.

„Szimó olyan gólokat is lőtt a héten kilenc-tíz méterről, hogy csak pislogtunk, de most gyorsabb, mozgékonyabb csapatot szeretnék, mint amilyenbe ő beleillik – magyarázta Kim Rasmussen. – Sérülés miatt nincs velünk Zácsik Szandra és Tomori Zsuzsanna sem, úgyhogy a nehéztüzérség egyetlen emberből, Planétából állt volna, úgyhogy ezt a taktikai koncepciót el kellett vetnem, és erre az Eb-re el kellett köteleznem magam egy alacsonyabb szerkezetű, gyorsabban játszó csapat mellett. De a jövőben szeretném, ha lennének klasszikus nagylövőink is a csapatban, és bár Planétának egyébként is van még lemaradása, amelyet be kell hoznia, számítok rá. Talán fél év, talán egy év múlva, rajta is múlik.”

Kim Rasmussen eredetileg csak két kapust vitt volna magával a Kárpát-kupára, de míg Kiss Éva már nyugodtan edzhetett csütörtökön, a másik helyért versengő Szikora Melinda és Janurik Kinga annyira jól védett, hogy a szakember nem akarta elkötelezni magát egyikük mellett sem.

„Éva védett a legjobban ebben a négy napban, és egész ősszel voltak parádés meccsei, szóval az ő helye biztos, mindenképp utazik Svédországba – közölte a kapitány. – A másik két lány viszont a hétvégén megkapja a lehetőséget, hogy meggyőzzenek a Hollandia és Románia elleni meccseken, mert eddig mindketten kiválóan védtek, nem tudtunk dönteni közöttük. Svédországba két kapussal szeretnék utazni, méghozzá egy magasabbal – ez Éva, ugye – és egy alacsonyabbal, mert ez is növeli a variációs lehetőségeinket, de hogy Szikora vagy Janurik lesz az utóbbi, azt még nem tudom.”

A három kapus szerepeltetése mellett az is szerepet játszik a tizenhat helyett tizennyolcasra dúsított létszámban, hogy a héten többen betegek, sérültek voltak a csapatból, Hornyák Dóra például csak csütörtök estére lett jobban, és Kovacsics Anikó is pénteken, már Kolozsváron edz majd először teljes értékűen vádlisérülése után, szóval nem árt az óvatosság a romániai túra előtt. Emellett bár Kim Rasmussen tippünk szerint két beállót utaztat majd ki az Eb-re, most még az érdi Kisfaludy Anettre, a mosonmagyaróvári Dombi Lucára és a ferencvárosi Mészáros Reára is számít.

„Nem kockáztatunk: mi van, ha a pénteki edzésen megsérül egy beálló? Az egész hétvégét nem játszhatjuk le egyszem játékossal ezen a poszton, szóval már csak ezért is inkább velünk jönnek mindhárman – indokolt Kim Rasmussen. – Az más kérdés, hogy az Eb-keretben hányan lesznek, ez még eldől.”

A Kárpát-kupának tehát, hiába úgymond „csak” felkészülési torna az Európa-bajnokság előtt, néhány játékos számára nagyon is súlyos tétje lesz – akár a svédországi repülőjegy is.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE A KÁRPÁT-KUPÁRA
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István
Erőnléti edző/videoelemző: Kristian Kristensen

A KÁRPÁT-KUPA PROGRAMJA
November 26., szombat, elődöntők:

16.00: Magyarország–Hollandia B
19.00: Románia–Románia B
November 27., vasárnap:
16.00: 3. helyért
19.00: döntő

NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18:30: Magyarország–Csehország
December 7., 20:45: Dánia–Magyarország
December 9., 18:30: Montenegró–Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik