Tomoriék a rangadó végén már pihenhettek

Vágólapra másolva!
2012.12.30. 20:00
null
Nerea Pena hat góllal segítette a Ferencvárost (Fotó: NS-archív)
A Ferencváros hazai pályán 37–29-re győzött az Érd ellen a női kézilabda NB I szombati rangadóján. A listavezető Győr szoros első félidőt követően simán nyert Székesfehérváron, míg a Dunaújváros a Siófokot verte meg magabiztos játékkal.

FERENCVÁROS–ÉRD
A forduló rangadója előtt mindkét fél Eb-résztvevőit köszöntötték, többek között a vendégeket erősítő Szekeres Klárát is, aki a mérkőzés első gólját szerezte. Nemcsak az ő keze sült az elején, hiszen a 7. percben már 6–5-re vezetett a Ferencváros. A kapusok nem sok labdát fogtak, Pastrovics Melindát hamar le is hívta a pályáról Elek Gábor, aki 8–8-nál időkérés keretén belül próbálta felhívni játékosai figyelmét a védekezés fontosságára.

AZ ETO TIZEDSZER, AZ ÚJVÁROS MÁSODSZOR NYERT
A Fehérvár a jó védekezésének köszönhetően az első félidőben remekül tartotta magát, 30 percnyi játék után csak egygólos hátrányban volt az ETO-val szemben. A címvédő azonban a szünet után rákapcsolt, és végül az erőviszonyoknak megfelelően sima győzelmet aratott, hibátlan mérleggel zárja az évet.
A Dunaújváros fiatal együttese már az első félidőben megalapozta szezonbeli második bajnoki győzelmét, amelyet a Siófok ellen gyűjtött be. A Balaton-partiak a második félidőt egy 3–0-s sorozattal kezdték, de ezzel nagyjából el is lőtték a puskaporukat, a Mátéfi-csapat sikerét nem fenyegette veszély.

Nem járt sikerrel, a 17. percben ugyanis már 13–10-re vezetett az Érd. vendégek négy góllal is elhúzhattak volna, ám ziccert (az újdonsült Eb-győztes Szara Vukcsevics) és hétméteres is hibáztak. A büntetőkkel a hazaiak is hadilábon álltak, a rutinos Szvetlana Gridnyeva – aki csak a hetesekre állt be az érdi kapuba – előbb Szucsánszki Zita, majd a spanyol Nerea Pena próbálkozását hárította.

Az egyenlítés így is összejött a Fradinak, csak kicsit később, a 27. percben – amikor a 18 éves Szekerczés Luca hétméteresből mattolta Oguntoye Viktóriát, aki Janurik Kingát váltotta –, félidőben pedig 19–16-ra már a Ferencváros vezetett.

A vendégeknek a szünetben sem sikerült rendezniük soraikat, Szabó Edina így a 36. percben 23–17-nél kénytelen volt kemény hangvételű beszédet tartani időkérése során.

Az általa várt hatás azonban elmaradt, a nyeregbe kerülő hazai csapat már nem engedte ki kezéből az irányítást. Elek Gábor a hajrában már pihentethette kulcsembereit, de a népligetiek „második sora" is tartotta az addig kiharcolt előnyt, a vége 37–29 lett a Ferencvárosnak.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉTV-ÉRDI VSE 37−29 (19−16)
Elek Gyula Aréna, 900 néző. V: Andorka, Hucker
FERENCVÁROS: Pastrovics – Kovacsicz 2, PENA 6 (2), SZUCSÁNSZKI 6, SZAMORÁNSKY P. 6, Tomori 4, Vérten 1. Cs: ABRAMOVICS (kapus), Cifra, Szekerczés 4 (2), Such 4, Deáki, Szarka 1, Dajka 3. Edző: Elek Gábor
ÉRD: Janurik – Koren 3, KOVÁCS ANNA 8, Bognár B. 4, Kisfaludy, Franic 3, Vincze 1. Cs: Oguntoye, Gridnyeva (kapusok), SZEKERES 4, Vukcsevics 1, Wolf 5 (5), Balog B. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3−2. 10. p.: 7−7. 12. p.: 10−8. 17. p.: 10−13. 24. p.: 14−15. 28. p.: 16−15. 38. p.: 23−19. 43. p.: 27−20. 51. p.: 33−23. 56. p.: 34−27
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: − Az ellenfél jól kihasználta rutinját a kritikus pillanatokban, az én játékosaim pedig ettől megtörtek.

 

FEHÉRVÁR KC–GYŐRI AUDI ETO KC 17–30 (10-11)
Székesfehérvár, 1100 néző. V: Bonifert, Oláh V.
FEHÉRVÁR: SZIKORA – AZARI 3, EMBEROVICS 2, Tilinger 2, Horváth B. 1, Triscsuk 4 (3), Vaszari 1. Cs: Trimmel (kapus), Németh K. 2, Siti E. 2, Németh N., Kuhinkó, Zsigmond V. Edző: Pal Oldrup Jensen
GYŐR: LUNDE HARALDSEN – Orbán A. 4, Tervel 1, Görbicz 4 (1), Löke 2, LEKICS 5 (1), Korsós 1. Cs: Herr O. (kapus), Kovacsics 2 (1), RÉDEI-SOÓS 4, Szepesi, Hornyák D. 1, Sirián 1, RADICSEVICS 5. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása: 6. p.: 5-2, 12. p.: 7-5, 18. p.: 7-9, 23. p.: 9-9, 28. p.: 9-11, 33. p: 11-14, 40. p.: 12-18, 46. p.: 14-21, 52. p: 17-24, 58. p: 17-28.
Kiállítások: 2 illetve 2 perc
Piros lap: Kovacsics (51. perc, Horváth B. lerántásáért)
Hétméteresek: 4/3 illetve 5/3
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Az első játékrész teljesítményével elégedett vagyok, amióta Fehérváron dolgozom most játszottuk a legjobb félidőnket. A szünet után a támadásaink már nem jelentettek igazi veszélyt, míg a Győr könnyű gólokat szerzett, és megnőtt a különbség. Talán, ha pontosabban támadunk, akkor nem lett volna a végére ekkora differencia.
Ambros Martín: – Nehéz mérkőzésre számítottam, és nagyon jól kezdett a Fehérvár. Nekünk idő kellett, amíg vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, átvettük az irányítást, utolértük magunkat, és így sikerült egy góllal megnyernünk az első félidőt. A szünet után megkeményedett a játékunk, feljavultunk védekezésben, és a nyomásunk hatására már megnőtt a különbség.

 

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 37–29 (21–15)
Dunaújváros, 600 néző. V: Bóna, Miskei
DUNAÚJVÁROS: Pisák – BOGNÁR-BÓDI 8 (4), GERA 5, FERLING 6 (1), Takács D. 4, Sánta 4, Kővári 2. Cs: CSAPÓ (kapus), Gáspár 1, Rádl 1, Takács F. 1, Berta 5, Vadász, Kemény. Edző: Mátéfi Eszter
SIÓFOK: Kiss É. – Varga N. 2, Szalai B. 3, NÉMETH CS. 5, Seric 1, BOGDANOVICS 7 (1), Erdősi 4 (1). Cs: Futaki (kapus), Szabadfi 3, Schneider 4, Polics. Edző: Kiss Szilárd
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–3. 14. p.: 10–5. 23. p.: 14–12. 33. p.: 21–18. 57. p.: 37–27
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Gratulálok csapatomnak, amely igazi közösségként működve nagyon jó mérkőzésen győzött le egy kiválóan felkészített ellenfelet.
Kiss Szilárd: – A két sebességi fokozattal gyorsabban és hárommal agresszívebben játszó, erősebb ellenféllel szemben nem lehettünk sikeresek.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 10 10 326–206 +120 20
2. FTC Rail Cargo 10 8 1 1 348–274 +74 17
3. Váci NKSE 10 7 1 2 283–255 +28 15
4. ÉTV-Érdi VSE 10 6 1 3 280–263 +17 13
5. Kiskunhalas NKSE 10 6 1 3 267–274 –7 13
6. Veszprém Barabás KC 10 6 4 252–268 –16 12
7. Alcoa Fehérvár KC 10 4 6 256–266 –10 8
8. DVSC-FÓRUM 10 2 3 5 266–288 –22 7
9. Dunaújvárosi Kohász KA 10 2 2 6 282–314 –32 6
10. Budapest Bank Békéscsaba 10 2 1 7 237–283 –46 5
11. Siófok KC 10 2 8 276–308 –32 4
12. Budapest SE 10 10 240–314 –74 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik