Szucsánszkinak nem teher, hogy ő az első számú irányító

Vágólapra másolva!
2010.12.04. 15:52
null
Nem teher az irányítás Szucsánszkinak (Fotó: Czagány Balázs)
Szucsánszki Zita nem csak a pályán irányító. Görbicz Anita kiesésével minden bizonnyal ő lesz a válogatott első számú karmestere, de fontos szerepe van a játék szervezése mellett a közösség szervezésében is – persze ferencvárosi csapatkapitányként van gyakorlata az ilyesmiben. És a tavalyi világbajnoksággal ellentétben a kedden kezdődő Európa-bajnokságnak már félelem nélkül vág neki.

– Igazi csapat most a válogatott?
– Azok vagyunk. Ön is láthatta, milyen remek a hangulat, együtt van a társaság. Csütörtökön is elmentünk közösen vacsorázni, kiválóan éreztük magunkat. Össze tudtunk ülni, mindenki jókat beszélgetett mindenkivel, nem csak a barátnőkkel.

– Azok is könnyen beilleszkedtek, akik korábban keveset voltak a válogatottal?
– Közénk nem nehéz beilleszkedni. Persze van, akinek kicsit nehezebben megy, mert inkább befelé forduló alkat, de engem nem könnyű lerázni. Addig bökdösök mindenkit, ameddig csak kell, amíg fel nem oldódik.

A pályán is igazi csapat lesznek?
– Most már igen.

– Most már?
– Kellett egy kis idő, míg kialakult, kinek mi a feladata, hogyan működünk. Tavaly a világbajnokságon még hajlamosak voltunk egymásra várni egy-egy nehéz szituációban, nem vállaltuk úgy a felelősséget, mint kellett volna, de most már megvan, ki lövi el a labdát az utolsó másodpercben, ki mit tesz hozzá a csapathoz támadásban, védekezésben.

– Szucsánszki Zita például mit tesz hozzá a csapathoz?
– Védekezésben ott vagyok a kettes poszton, és a nyitott védekezésben is szerephez juthatok zavaró emberként. Támadásban pedig értelemszerűen elsősorban irányítani fogok, de láthat majd átlövőben, sőt olyan felállásaink is vannak, amikor a szélre vagy a beállós posztjára is odakeveredem.

– Nehéz lesz Görbicz Anitát pótolnia?
– Kovacsics Anikóval és Temes Bernivel meg fogjuk oldani a feladatot, ebben biztos vagyok. Anita hiányozni fog, de nincsenek olyan játékelemek, amelyek kizárólag rá épülnének. Hármunknak pedig más-más az erősségünk, amit ki tudunk használni.

– Nem érzi tehernek, hogy ön lehet a válogatott első számú irányítója?
– Nem, most abszolút nem aggódom emiatt.

KÉSZÜLJÖN A NŐI EB-RE A NEMZETI SPORTTAL: A TELJES SZUCSÁNSZKI-INTERJÚT ÉS A VÁLOGATOTT IRÁNYÍTÓINAK, VALAMINT BEÁLLÓINAK NÉVJEGYÉT MEGTALÁLJÁK A SZOMBATI LAPSZÁMBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik