Szamoránsky Piroska újra a Ferencvárosban

Vágólapra másolva!
2010.04.21. 15:35
null
Szamoránsky Piroskának (balra) nem lesz szokatlan a Ferencváros meze (Fotó: Farkas József – archív)
A Ferencváros női kézilabdacsapata szerda 17 órától szurkolói ankétot tart, amelynek fő attrakciójaként bemutatják a zöld-fehérek régi-új játékosát, Szamoránsky Piroskát, aki egy év után tér vissza a montenegrói Podgoricától a népligetiekhez.

A válogatott beállós egy évre írt alá, miután a Podgoricával közös megegyezéssel felbontotta a 2011 nyaráig szóló szerződését. Erre azt követően került sor, hogy a csapat Bajnokok Ligájából való kiesése miatt Zsiga Gyulának távoznia kellett, ezután pedig Szamoránskynak csak minimális játéklehetőség jutott.

„Nagyon hálás vagyok a podgoricai vezetőknek, hogy ha már így alakult, nem nehezítették meg a helyzetemet, és közös megegyezéssel bontjuk fel a szerződést – nyilatkozta Szamoránsky néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Sportnak. – Az új edző egyébként azt mondta, látja, hogy sokat dolgozom, a formám ellen sincs kifogása, de nem tud beépíteni a csapatba. Kérte, hogy ezért ne haragudjak rá..."

A 23 éve kézilabdás tavaly nyáron igazolt a Buducsnoszt Podgoricához, amelyben azonban az egy évvel ezelőtt elszenvedett sérülése miatt idén januárig nem léphetett pályára, térdszalagszakadása miatt pedig nem lehetett ott a decemberi világbajnokságon sem.

A Ferencvárosnál igen erős csapat kezd kialakulni, hiszen a zöld-fehérek a közelmúltban bejelentették, hogy a következő szezontól Tomori Zsuzsanna és a Dániából hazatérő Kovacsicz Mónika is náluk folytatja pályafutását. A Fradihoz tart Deáki Dóra is, aki reményei szerint több játéklehetőséghez juthat új együttesében, mint nevelőklubjában, a Győri ETO-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik