Sportrádió: Apró léptekkel, de haladunk előre – Schatzl Nadine

Vágólapra másolva!
2022.03.06. 21:26
null
Schatzl Nadine örül annak, hogy ő lehet a válogatott csapatkapitánya (Fotó: Magyar kézilabda-válogatott/Facebook)
A magyar női kézilabda-válogatott idegenben 30–27-re győzte le Spanyolországot a női kézilabda Eb-selejtező negyedik mérkőzésén. A találkozó másnapján a Sportrádió Hazafutás című műsorában Schatzl Nadine és Szöllősi-Zácsik Szandra beszélt a sikerről Virányi Zsolt műsorvezetőnek.

 

„A második mérkőzéssel azért elégedettebbek vagyunk. Amikor itt is öt volt közte, azért felnéztem a kijelzőre, és azt akartam, hogy nehogy megismétlődjön az, ami szerdán itthon, de ez nem történhetett meg, hiszen okosabban játszottunk, szinte húztuk az időt" – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra a Sportrádióban.

Az FTC balátlövője hozzátette, örül annak, hogy a fiatalok – Kácsor Gréta és Kuczora Csenge – úgy tudott beszállni a mérkőzésbe, ahogy azt elvárták tőlük, és ezalatt az idő alatt sikerült hatra növelni az előnyt.

Szöllősi-Zácsik arról is beszélt, hogy a spanyolok úgy lehettek az ötgólos hátránynál, hogyha idegenben tudtak fordítani, akkor otthon ez miért ne sikerülhetne. „Visszanéztük az első mérkőzést, megvizsgáltuk, hogy miben hibáztunk. Ők kicsit könnyedebbek voltak az ötgólos hátránynál, mi pedig kihasználtuk ezt."

A válogatott újdonsült csapatkapitánya, Schatzl Nadine hasonlóan vélekedett, az ötgólos előnynél ő is felnézett a kijelzőre. „Amikor ránéztem az órára, akkor még volt egy fajta izgalom bennem a szerdai mérkőzésből kiindulva, azonban sikerült megtartani az előnyünket, annak pedig még jobban örülök, hogy hárommal nyertünk, hiszen így van esélyünk a csoportelsőségre.”

„Még nagyon friss a dolog, tanulófázisban vagyok, ami a csapatkapitányságot illeti. Igyekszem a legjobbat nyújtani, hogy megtaláljam a közös hangot a stáb és a lányok között. Nagy boldogsággal tölt el, hogy egy ilyen címet kaphattam meg a válogatottban" – mondta Schatzl arra a kérdésre, milyen érzéssel tölti el az, hogy ő lett a nemzeti együttes csapatkapitánya.

A játékos emellett arról is beszélt, örül annak, hogy a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe, nem görcsöltek azon, hogy mi lesz, ha nem úgy sikerül egy támadás, ahogy azt eltervezték. „Örülök, hogy apró léptekkel, de haladunk előre."

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 4. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 27–30
(15–15)
Santander. V: Szekulics, Jovandics (szerbek)
SPANYOLORSZÁG: CASTELLANOS – M. González 3, Exteberria 2, Tchaptchet, L. González 3, Cesáreo 3, J. Gutiérrez 5 (2). Csere: S. Navarro (kapus), A. FERNÁNDEZ 4, Gascó 1, ARCOS 4, Arderius, S. López, A. Hernández 2. Megbízott szövetségi kapitány: Imanol Álvarez
MAGYARORSZÁG: SZIKORA – Lukács V. 1, KLUJBER 6 (3), VÁMOS P. 3, Bordás 3, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 6, Schatzl Nadine 1. Csere: Szemerey (kapus), Hornyák D., Tóvizi 2, Márton G. 2, Planéta 1 (1), Kovács Anett 2, Kuczora 1, Kácsor 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–4. 10. p.: 8–6. 16. p.: 10–8. 24. p.: 13–11. 24. p.: 13–13. 35. p.: 18–17. 42. p.: 20–23. 50. p.: 21–27. 55. p.: 24–29
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: – Nagyon hasonlított ennek a mérkőzésnek a forgatókönyve, mint amilyen szerdai hazai meccsünk is volt. Alaposan kielemeztük a szerdai vereséget. Akadtak ezúttal is hibák, de most is remekül küzdöttek és hajtottak a lányok, akik a hajrában most meg tudták nyerni a találkozót. A szünet után javult a védekezésünk, nem kaptunk gólt indításból, ez volt a győzelem egyik kulcsa. A sikeres végjáték és a siker nagyon fontos, hogy a fiatal csapatunk önbizalmat szerezzen és lelkileg erőssé váljon.

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG431122–1096
2. Spanyolország431113–1086
3. Portugália42
293–994
4. Szlovákia4
4
98–1100

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik