Sportrádió: Ha a strandon fejelgetnének, akkor is mindent beleadnának – Kovács Péter

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.19. 22:09
null
Kovács Péter szerint lehet párhuzamot vonni a Veszprém elődöntője és bronzmeccse között (fotó: Nemzeti Sport Online)
A korábbi világválogatott, a XX. század legjobb magyar kézilabdázójának megválasztott Kovács Péter szerint amíg Rodrigo Corrales jól védett a Telekom Veszprémben, a bakonyiak is jól teljesítettek, de amikor ez alábbhagyott, már nem tudtak fordítani sem az elődöntőben, sem a bronzmeccsen, és negyedik helyen végeztek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

 

„Szuper meccsel lettünk volna szegényebbek, ha ezt a mérkőzést nem játsszák le” – mondta Kovács Péter a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának THW Kiel elleni Bajnokok Ligája bronzmérkőzéséről a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

„A final fourban szereplő csapatok játékosai a világ legjobbjai, tehát ők presztízsből sem engedhetik meg, hogy ne vegyenek egy meccset komolyan, vagy ne hajtsanak százszázalékosan. Szerintem, ha a strandon fejelgetnének, akkor is mindent beleadnának” – felelte arra a felvetésre Kovács Péter, hogy a két elődöntő vesztese, azaz két csalódott csapat találkozott egymással a harmadik helyért. A legeredményesebb magyar válogatott kézilabdázó szerint a Veszprém a lengyelek és a németek ellen hasonlóan teljesített.

„Párhuzamot lehet vonni a Kielce elleni és a Kiel elleni találkozók között, hiszen mindkét esetben az első félidő magabiztos vezetése után volt egy összeroppanás. Most is három-négy góllal vezetett a Veszprém a félidő vége felé, amiből már csak egy lett a szünetre és a második félidőben meg is fordult a mérkőzés. Ha arra élezzük ki a kapusok teljesítményét, akkor egyértelműen látjuk, hogy addig, amíg Corrales jól védett, jól tartotta magát, sőt, vezetett a Veszprém, de amikor ez alábbhagyott, egyik mérkőzésen sem tudtak fordítani” – tette hozzá Kovács Péter.

„Nem vagyok a híve a rotációnak. Úgy gondolom, ha valakinek megy a játék, akkor fogom lecserélni, ha nem kap levegőt, vagy amikor a teljesítménye annyira visszaesik. Ezt láthattuk most is, mert a cseréknél történtek teljesítmény-visszaesések a csapat szintjén, de úgy gondolom, hogy az sem egyszerű, hogy mindenki megkapja a megfelelő játékpercet. A hétméteres lövés már szerencsejáték, ott bármi megtörténhet. Az egész final fourra az volt a jellemző, hogy ha valaki nekem azt mondja a mérkőzések előtt, hogy bármelyik csapat megnyeri, akkor aláírom. Még a Kiel is – melyet egy nagy sérülés hátráltatott – is megnyerhette volna” – zárta gondolatait Kovács Péter.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
BRONZMÉRKŐZÉS
THW KIEL (német)–TELEKOM VESZPRÉM 37–35 – hétméteresekkel

DÖNTŐ
Barca (spanyol)–Kielce (lengyel) 37–35 (14–13, 28–28, 30–29) – hétméteresekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik