Pérez: Csak jó csapatok tudnak szoros véghajrában nyerni

Vágólapra másolva!
2011.10.24. 15:14
null
Pérez Carlost sokadszorra ünnepelték jogosan a veszprémi szurkolók (fotó: Pozsonyi Zita)
Az MKB Veszprém heroikus csatában győzte le szombaton az orosz Csehovszkije Medvegyit: a bakonyiak győzelmüket leginkább a 40 éves Pérez Carlosnak köszönhetik, aki a második játékrészben vette vállára csapatát, és vezette győzelemre.

 

Jó az öreg a háznál, és Pérez Carlosra ez hatványozottan igaz, hiszen a balátlövő nem csupán hozzátett az MKB Veszprém játékához a Csehovszkije Medvegyi elleni csoportmérkőzésen, de egyenesen együttese nyerőemberének bizonyult, akinek vezetésével Mocsai Lajos csapata megfordította az oroszok elleni csatát. Nem véletlenül emelte ki találkozó utáni nyilatkozatában Mocsai mellett Vlagymir Makszimov, a Csehov edzője is a rutinos átlövőt.

KITEKINTŐ
Az A-csoportban a Barcelona nagy csatában győzött Zágrábban a Croatia ellen, amelyben Gál Gyula nem szerzett gólt. Nagy László ugyanakkor ismét csapata húzóembere volt, hatszor zörgette meg a hálót.
A Veszprém hatosában az Atlético Madrid Kiril Lazarov vezetésével és hat találatával nyert négy góllal Berlinben, a Füchse legjobbja a tíz gólig jutó Bartlomiej Jaszka volt.
A C-csoportban Eklemovics Nikola ugyan csapata egyik legeredményesebb játékosa volt öt találattal, ám a Metalurg Szkopje otthon tartotta a két pontot a Plock ellen. A Cimos Koper is vereséget szenvedett – szoros meccsen – a Hamburgtól, Krivokapics Miloradra azonban ezúttal sem lehetett panasz, a balkezes átlövő szintén öt gólnál állt csak meg.
A D-csoport csúcsrangadóján a Köbenhavn legyűrte otthon a korábban a Kielt megverő Montpellier-t, Az „északi válogatottban” a svéd Niclas Ekberg és az izlandi Gudjon Valur Sigurdsson kilenc-kilenc gólja ellensúlyozta Vid Kavticnik 11 találatát. A Kiel ismét pontot veszített, ezúttal Leónban.

„Erős, nagyon képzett ellenfelet győztünk le a hajrában Pérez Carlos vezérletével, csapategységünknek és egy kicsit a szerencsének is köszönhetően. A Makszimov-iskola taktikai repertoárja védekezésben is színes, egy félidő kellett, amíg megszoktuk, kitanultuk. A nagyszerű sikerből erőt kell merítenünk a folytatásra” – mondta Mocsai Lajos az összecsapás után, míg kollégája az utolsó percekben a sportágváltáson is elgondolkozott.

„Jó esélyünk volt a győzelemre, de a végén elkerülhető hibák sorát követtük el támadásban. Hiába volt kitűnő a védekezésünk ötvenöt percen át, a hajrában Pérez Carlos szinte egyedül megvert bennünket. Amikor láttam, hogy a negyvenéves játékos mit tesz velünk, az jutott eszembe, jobb, ha elmegyünk tekézni” – nyilatkozta Makszimov.

Az érintett szerint a felzárkózás volt az igazán nehéz, de a hajrában már érezte, hogy megnyerik a mérkőzést. „Az utolsó percre maradt a döntés, és a végén szerencsére nekem is sikerültek a lövéseim. Csak a jó csapatok tudják megnyerni a szoros végjátékokat” – mondta Pérez, aki szerint a szünetig sem vették félvállról a csatát.

„Utolértük a nekünk szokatlan védekezési stílusú Csehovot, csak még bennünk volt a madridi kudarc. Amikor érvényesítettük a taktikánkat, már kevesebb volt a problémánk. Átvettük a vezetést, és a végén okosan, fegyelmezetten támadtunk. Alilovic végig nagyszerűen védett, a védőfalunkat pedig nehezen tudták átlőni az oroszok. A vendégek ennél is több variációt tudnak, és jól is csinálják. Most is megmutatták, miért sorolják őket Európa legjobbjai közé” – mondta Pérez.

Belgrádban megszakadt a Pick-Szeged rossz sorozata is, a csongrádiak remek kapusteljesítményüknek köszönhetően, valamint az ismét kimagaslóan játszó Frantisek Sulc vezetésével 29–23-ra nyertek a Partizan ellen.

„Nagy teher hárult kapusainkra, szerencsére remek napot fogtak ki, gyors lerohanásaink sikerültek, és az emberhátrányos játékot is gyakorolhattuk…” – mondta Skalicki László, akinek együttese 16 percet töltött hátrányban, ennek ellenére magabiztos győzelmet aratott, így ellépett a csoport utolsó helyéről.

Frantisek Sulc egyébként legutóbbi három meccsén 27 gólt tett a közösbe, így összesen 30-nál tart, ezzel pedig Naumce Mojszovszki (Metalurg Szkopje) mögött holtversenyben – Zlatko Horvattal (CO Zagreb) és Vid Kavticnikkal (Montpellier) – a második helyen áll a BL góllövőlistáján.

A női kézilabda Eb-selejtezők hétvégi eredményeit és a csoportállásokat itt tekintheti meg!

FÉRFI KÉZILABDA BL
A 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A-CSOPORT
Sävehof (svéd)–Bosna Sarajevo (bosnyák) 24–20
CO Zagreb (horvát)–Barcelona (spanyol) 30–31
Chambéry (francia)–Schaffhausen (svájci) 33–29
B-CSOPORT
Kielce (lengyel)–Bjerringbro-Silkeborg (dán) 37–29
Füchse Berlin (német)–Atlético Madrid (spanyol) 33–37
MKB VESZPRÉM–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 24–22
C-CSOPORT
Cimos Koper (szlovén)–Hamburg (német) 23–24
Szentpétervár (orosz)–Constanta (román) 27–25
Metalurg Szkopje (macedón)–Wisla Plock (lengyel) 31–27
D-CSOPORT
Partizan Beograd (szerb)–PICK-SZEGED 23–29
Ademar León (spanyol)–THW Kiel 28–28
Köbenhavn (dán)–Montpellier (francia) 31–29
A csoportok állását itt találja meg!
FÉRFI KÉZILABDA
BUNDESLIGA, AZ ELMÚLT HÉT (8. FORDULÓ) EREDMÉNYEI
Hannover–Hamburg 34–37
Kiel–Melsungen 28–23
Gummersbach–Füchse Berlin 28–28
RN Löwen–Göppingen 30–25
Flensburg–Lübbecke 33–28
Bergischer HC–Magdeburg 40–31
Hüttenberg–Hildesheim 29–23
Grosswallstadt–Wetlar 28–23
Balingen-Weilstetten–Lemgo 32–28
Az élmezőny állása: 1. Kiel 18 pont (9 mérk.), 2. Hamburg 14 (9), 3. Füchse Berlin 13 (8), 4. RN Löwen 13 (9)
SPANYOL BAJNOKSÁG, AZ ELMÚLT HÉT (7. FORDULÓ) EREDMÉNYEI
Barcelona–Valladolid 32–23
Ademar León–San Antonio 33–30
Atlético Madrid–Académia Octavio 52–27
Granollers–Huesca 33–29
Torrevieja–Aragón 29–26
Helvetia–Puerto Sagunto 32–26
Ciudad Encantada–Antequera 30–26
Naturhouse La Rioja–Quabit Guadalajara 28–26
Az élmezőny állása: 1. Atlético Madrid 14, 2. Barcelona 14, 3. Ademar León 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik