NS-klub: Császár Gábor apaként már érti az eltett újságcikkek titkát

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 11:59
null
Császár Gábor (Fotók: Szabó Miklós)
Fogalma sem volt a 247-szeres válogatott Császár Gábornak arról, mikor jelent meg a neve először a Nemzeti Sportban. Azt viszont jól tippelte meg a korábbi irányító, hogy hány éves lehetett, amikor először olvashattak róla a lapban.

 

„Valamikor a kilencvenes évek végén tűnhetett fel a nevem a sportújságban, hiszen első klubommal, a Dunaferr-rel akkortájt csillogtattuk meg a tehetségünket az utánpótlás- és serdülőversenyeken   – emlékezett a volt válogatott kézilabdázó. – Amikor a felnőttcsapatba kerültem, onnantól beindult a gépezet, és rendszeresen írtak rólunk a Nemzeti Sportban.”

Jeles naphoz kötődik Császár első szereplése a lapban, 1998. december 24-én írtunk róla, amikor a Békésen rendezett nemzetközi utánpótlástornán 32 találattal gólkirály lett. Amikor megemlítettük neki, csupán ennyit fűzött hozzá örömében: „Ez az!”

„Nem igazán értettem anyukámat, miért tett el minden olyan cikket az újságból, amely a kisfiáról, vagyis rólam szólt. Aztán amikor megszülettek a gyermekeim, megvilágosodtam, hiszen már tudom, mit jelent ez egy szülőnek. Sőt, még Kenyeriben, gyermekkorom helyszínén is nagyon büszkék voltak, ha szerepeltem a sportsajtóban.”

Manapság sem ússza meg a Veszprém exkézilabdázója, hogy ha megjelenik a nyilvánosság előtt, édesanyjának be kell számolnia róla.

„Akár a televízióban, akár az újságban tűnök fel, anyukám mindig megnézi, elolvassa, sőt, a lapot félre is teszi.”

Császár hullámvasútként élte meg a sajtóban megfogalmazott kritikákat, hiszen a pozitív és negatív visszajelzések néha egymást váltották.

„Dunaferresként elkényeztetett a sajtó, nagyon jól futott a szekerünk, ezért nem is tudtak rólunk különösebben rosszat írni. De a negatív kritika is hozzátartozik a sportolói léthez, amelyből a PSG-ben nekem is kijutott. Bár valaki egyszer azt mondta nekem, mindig csak az számít, amit én gondolok.”

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik