Norvégiában riadót fújtak a súlyos kézilabdás sérülések miatt

„Megvolt a műtét. Remélhetőleg kilencedjére összejön. Találkozunk Tokióban!”

Ezzel az üzenettel és a fenti képpel jelentkezett be Nora Mörk néhány nappal ezelőtt a kórházi ágyról, miután pályafutása során már a kilencedik alkalommal kellett megoperálni valamelyik térdét. A Győri ETO-val háromszoros Bajnokok Ligája-győztes jobbátlövő a román CSM Bucuresti sikerrel megvívott Szuperkupa-mérkőzésén sérült meg, ezúttal a bal lábán szenvedett keresztszalag-szakadást. Az esete annyiban különleges, hogy fiatalon sok problémája volt az ugrótérddel, és volt olyan műtétje, amit el is rontottak, a mostani kálváriája azonban illeszkedik a topjátékosok körében az utóbbi időben tapasztalható aggasztó sérüléshullámhoz.

Norvégiában kilenc hónapon belül ez már a negyedik súlyos térdsérülés volt az A-válogatottnál (Mörk előtt Katrine Lunde, a siófoki Kjerstin Solas és a már győri Amanda Kurtovic dőlt ki hosszú időre), amire korábban még soha nem volt példa. A probléma pedig a fiatalabb korosztályokban is fennáll, nem csoda, hogy riadót fújtak, és az összes érintett bevonásával igyekeznek kitalálni, hogyan tudnák megállítani a folyamatot.

Grethe Myklebust, aki fizioterapeuta és professzor egy oslói egyetem sportsérülésekkel foglalkozó kutatóközpontjában, csaknem harminc éve tanulmányozza a keresztszalag-sérüléseket, így megalapozottan állíthatja, hogy a meccsek során 30-szor nagyobb az esélye az efféle térdsérüléseknek, mint az edzéseken. A tanulmányok szintén kimutatták, hogy megfelelő prevenciós tréningekkel 50 százalékkal csökkenthető a sérülések valószínűsége.

„Minden jel arra utal, hogy a legjobb játékosok túl sok mérkőzést vívnak. A számukat csökkenteni kell, hogy több idő jusson edzésre és regenerációra. Nem hiszem, hogy általánosságban megnőtt volna a keresztszalag-sérülések száma a kézilabdában, de úgy tűnik, hogy a topjátékosok körében gyakrabban előfordul. Pedig ők azok, akik rengeteget foglalkoznak a megelőzéssel, mégis ez a helyzet” – mondta Myklebust, aki játékosként szintén átesett súlyos térdsérülésen.

Emlékezhetünk a sportági sztárok áprilisban indított kampányára is, amelyben többek között a versenynaptár átalakítását kérték az európai és a nemzetközi szövetségtől. A most kezdődött idény különösen húzósnak ígérkezik a világbajnoksággal, az olimpiai selejtezővel, majd jövő nyáron a tokiói játékokkal.

„Valóban rengeteget beszélnek mostanában erről Norvégiában. Az egyértelműnek látszik, hogy túl nagy a meccsterhelés – kezdte a Nemzeti Sport megkeresésére Jostein Overvik, a norvég Verdens Gang szakírója. – Megszámoltam, Katrine Lunde hatvannyolc mérkőzést játszott az előző idény során a budapesti sérüléséig, és ebbe a felkészülési találkozókat nem is vettem bele. Ez rengeteg!”

A gondot csak növeli, hogy sok, nemzetközi kupában is induló csapatnak szűkös a kerete, így a legjobb játékosaiknak majdnem mindig a pályán kell lenniük. „Erről egyszer beszéltem Thorír Hergeirsson szövetségi kapitánnyal, aki érdekes ötlettel állt elő – folytatta Overvik. – Szerinte a sztároknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy lejjebb adnak a fizetési igényükből, így a kluboknak meglenne a keretük arra, hogy több játékost alkalmazzanak, és ezáltal a terhelés is jobban elosztható lenne.”

A gondolat eléggé utópisztikusnak tűnik, miközben oda kell figyelni az utánpótláskorú játékosokra is. Az adatok azt mutatják, hogy egyre több lányt műtenek meg 16 és 19 éves kor között súlyos térdsérüléssel, amit szintén a (meccs)terhelésre vezetnek vissza. Sok tehetséges játékosnak kell fiatalon abbahagynia a kézilabdát a sérülések és fájdalmak miatt.

„A problémát az jelenti, hogy senki nem kontrollálja, egy fiatal játékos hány mérkőzésen léphet pályára. Gyakori, hogy valaki az iskolai csapata mellett a klubja utánpótlás-együtteseiben és a felnőttek között is játszik. Ilyen korban még nem érzik ennek a veszélyét, később aztán jelentkeznek a terhelés negatív következményei a térdben vagy a vállban. Aki már az utánpótlásévek alatt elhasználta a testét, nem tud megbirkózni a későbbi követelményekkel” – magyarázta a VG újságírója, aki egy nyári, nagy visszhangot kiváltó esetre is felhívta a figyelmet.

A Storhamarban szereplő 18 éves Mia Svelét nem engedte el a televíziós szakértőként dolgozó édesapja a junior Európa-bajnokságra, mondván, a torna már sok lenne a számára. A világversenyek valóban a nyári időszakra esnek az utánpótlásban, a válogatott játékosoknak így kevesebb pihenőjük van, és kiesnek a felkészülési időszak egy fontos részéből is.

ITTHON MÁR ÉVEKKEL EZELŐTT FONTOS LÉPÉSEK TÖRTÉNTEK

Juhász István, a magyar szövetség kiemelt utánpótlásprogramjának vezetője rámutatott, az MKSZ már több éve szabályozza, hogy a fiatal játékosok hány meccset játszhatnak egy héten és ki melyik korosztályban léphet pályára.

„A válogatott játékosok esetében már nem működik a »kétszezonos« felkészítés, mert a világversenyeket pontosan ezekben az időszakokban rendezik. A londoni olimpiára kijutott férfiaknak, akiknek az edzője voltam, 2012-ben összesen tizenöt nap jutott pihenőre. Ezeknek a játékosoknak a felkészítését már utánpótláskorban úgy kell megalapozni, hogy felnőttként képesek legyenek ilyen terhelés elviselésére” – mondta Juhász, aki hozzátette, egy korábbi felmérés szerint azok a játékosok, akik ifiben nem végeztek megfelelő erőfejlesztő munkát, a felnőttek közé kerülve fél éven belül megsérültek.

Az MKSZ egy éve indította el az Elit programot, amelybe 15-15 fiú és leány utánpótláskorú játékos került be. Az esetükben folyamatosan végeznek teljesítmény-diagnosztikai méréseket, és külön sportorvosi ellátás valamint sportpszichológus áll a rendelkezésükre. Szeptembertől központi prevenciós szakembert alkalmaznak, aki tartja a kapcsolatot a kluboknál dolgozó kollégáival. Merthogy csak olyan egyesület pályázhat taotámogatásra, amely gyógytornászt is foglalkoztat.

„Hogy kiből milyen kézilabdázó lesz, alapvetően három tényező határozza meg: a kiválasztás, a felkészítés és a menedzselés – magyarázta a Juhász. – Egy fiatal esetében főleg az első kettő a fontos, nem szabad már korán túlterhelni, elég juniorkorban azzal foglalkozni, hol mennyit játsszon. Ami a felnőtteket illeti, sajnos azt kell mondanom, a legjobbaknak játszania kell, a szurkolók is miattuk járnak ki a mérkőzésekre. Nekünk erre kell felkészítenünk a gyerekeket, és ezen még tudunk javítani, hogy jobban kihasználjuk a rendelkezésre álló időszakokat. Így védhetjük meg őket a legjobban a komolyabb sérülésektől.”