Női kéziseink számára nem lesz tét nélküli a Norvégia elleni mérkőzés

Vágólapra másolva!
2016.12.13. 13:52
null
A két győri légiós, Kari Aalvik Grimsbö és Nora Mörk a klubtársai ellen lép pályára (Fotó: EHF)
A hétfői szünnapot követően két kőkemény mérkőzés vár a magyar női kézilabda-válogatottra a svédországi Európa-bajnokságon. Először kedden a vb- és Eb-címvédő norvégokkal, majd szerdán a friss olimpiai bajnok oroszokkal találkozunk a középdöntőben. Kim Rasmussen szövetségi kapitány minden játékosnak részcélokat tűz ki erre a két meccsre, amelyeken azt is le tudja mérni, kire számíthat a későbbiekben.  

Bár a románoktól elszenvedett vereséggel eldőlt, hogy már nem juthatunk be az elődöntőbe, és az ötödik hely elérésére is inkább csak matematikai esélyünk maradt, mégsem lesz tét nélküli a csapat számára a középdöntőből hátralevő két találkozó, ugyanis Kim Rasmussen fontos következtetéseket tud majd levonni az itt látottakból:

„Részcélokat tűzünk ki a megmaradt két mérkőzésre, a norvégok és az oroszok ellen, mégpedig mindenkinek egyéni célokat, amelyeket közösen határozunk meg a lányokkal – egymásnak és saját maguknak. Ki kell mondanunk, mi a fontos számunkra a hátralévő két meccsen, és aztán mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy el is érjük a céljainkat" – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

És hogy elsősorban mire fog figyelni a dán szakember?

„A hozzáállás lesz a legfontosabb a számomra, hogy azt lássam, a nehézségek ellenére is győzelemre játszunk. Hogy hittel lépjünk pályára és hogy egy pillanatra se adjuk fel. Látnom kell, hogy kinek szilárd a hozzáállása és ki az, aki esetleg elveszíti a hitét. Ezért is mondtam, hogy ez a torna sok hasznos tanulsággal szolgál: amikor mindenki rendelkezésre áll majd, már tudni fogom, kire számíthatok. Aki most pályára lép, annak a szívét és a lelkét is ki kell tennie az országért, ez az, amit látni szeretnék" – tette hozzá Rasmussen, aki szerint egyébként mai ellenfelünk, Norvégia sem verhetetlen, őket is meg lehet zavarni.

Mint tegnap megírtuk, a variációs lehetőségek tovább szűkültek, miután Triscsuk Krisztina a vállsérülése miatt már nem léphet pályára a tornán.

Hétfőn tortával köszöntötték fel a születésnapos Planéta Szimonettát (Fotó: MKSZ)
Hétfőn tortával köszöntötték fel a születésnapos Planéta Szimonettát (Fotó: MKSZ)

Keddi ellenfelünkkel legutóbb 2014-ben, a magyar-horvát közös rendezésű Eb-n találkoztunk, ahol négy góllal legyőztük a norvégokat egy számukra már tét nélküli találkozón. Nem ilyen lesz a mai mérkőzés, ugyanis az északiak az elődöntős szereplésük bebiztosításáért lépnek pályára. Az öt Eb-újonccal felálló skandinávok eddig százszázalékosak a tornán, bár a románokat, az oroszokat és legutóbb a dánokat is „csak" két góllal verték.

A vb- és Eb-címvédő csapatot továbbra is nagy médiafigyelem övezi a tornán, a legnépszerűbb játékosaikhoz csupán előzetes bejelentkezés és komoly beosztás alapján lehet hozzáférni (lásd a lenti képet). Thorir Hergeirsson kapitány egyébként egy prezentációval nyitotta még a dán meccs előtti sajtófélórát, amelyen azt mutatta be, hogy folyamatos fejlődő pályán vannak a kontinenstornán. „Mindennap egy kicsit jobbnak lenni" ez volt a fő üzenet a táblán.

„Az Eb olyan, mint amikor egy lépcsőn megyünk felfelé, lépésről lépésre haladunk, előfordul, hogy nem nyerünk, ilyenkor egy lépést teszünk visszafelé, de utána újra megpróbáljuk. Ez egy folyamat, amelyben szeretjük azt hinni, hogy folyamatosan fejlődünk. Ez kell ahhoz, hogy elérjük az álmainkat" magyarázta Hergeirsson.

Ilyen egy beosztás egy norvég sajtófélórán: Nora Mörkre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy egy stábra nagyjából két perc jutott
Ilyen egy beosztás egy norvég sajtófélórán: Nora Mörkre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy egy stábra nagyjából két perc jutott

A győri Nora Mörk négy mérkőzésen lőtt 22 góljával nem meglepő módon csapata legeredményesebb játékosa:

Hergeirsson szerint lépcsőről lépcsőre haladnak az Eb-n: 
azóta tudjuk, a dán meccset is behúzták
Hergeirsson szerint lépcsőről lépcsőre haladnak az Eb-n: azóta tudjuk, a dán meccset is behúzták

„Eddig elég jó Eb-t futunk, örülünk neki, hogy megnyertük az összes meccsünket, de azért látjuk, hogy nem egyenletes a teljesítményünk. Főleg támadásban tudunk még előrelépni, amire szükség is lesz a folytatásban" – mondta az NSO-nak a jobbátlövő, akinek a térdét a dánok legyőzése után is jegelni kellett.

„Néha szokott fájni a térdem, de ez szerintem természetes, hiszen nagyon kemény ez a szezon. Az olimpia után egyből mentem a Győrhöz, amellyel sok megterhelő mérkőzést játszottunk az ősszel. Azonban ehhez az állapothoz már hozzászoktam, és egyébként sem szeretek meccseket kihagyni."

A másik ETO-s játékos, a kapus Kari Aalvik Grimsbö eddig 37 százalékkal védett a tornán, ami jónak mondható. A győri norvég különítmény akár három tagból is állhatna, de mint ismert, Heidi Löke anyai örömök elé néz, ezért már nem lép többet pályára az idényben.

„Természetesen hiányzik Heidi az együttesből, hosszú időn keresztül kulcsjátékosunk volt, és szinte az összes nagy tornán bekerült az álomcsapatba – reagált Mörk. – Fantasztikus, hogy nélküle is nyerni tudtunk az erős riválisok ellen. Már az Eb előtt is tudtuk, hogy egy ember képtelen lesz őt pótolni, csapatként kell helyettesítenünk. Eddig szerintem jól sikerült, de én is kíváncsian várom, milyen messzire jutunk nélküle."

„Követem a csapattársaim teljesítményét, Jana (Knedlíková — a szerk.) például kiválóan játszik a cseheknél, ám mondhatnám a holland lányokat is. Már várom a magyarok elleni találkozót, biztos élvezetes lesz, persze azért remélem, hogy mi fogunk nyerni."

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 2. FORDULÓ
16.15: Csehország–Románia (Tv: Sport1)
18.30: MAGYARORSZÁG–Norvégia (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Dánia–Oroszország (Tv: Sport2)

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 3 68–62 +6 6
2. Románia 3 2 1 72–61 +11 4
3. Dánia 3 2 1 76–70 +6 4
4. Csehország 3 1 2 80–81 –1 2
5. Oroszország 3 1 2 64–69 –5 2
6. MAGYARORSZÁG 3 3 62–79 –17 0

 

ELLENFÉLNÉZŐ: NORVÉGIA
Olimpia:
1. (2008, 2012), 2. (1988, 1992), 3. (2000, 2016), 4. (1996) – 7 részvétel
Világbajnokság: 1. (1999, 2011, 2015), 2. (1997, 2001, 2007), 3. (1986, 1993, 2009), 4. (1995), 5.(2013), 6. (1990, 2003), 7. (1971, 1982), 8. (1973, 1975), 9. (2005) – 18 részvétel
Európa-bajnokság: 1. (1998, 2004, 2006, 2008, 2010, 2014), 2. (1996, 2002, 2012), 3. (1994), 6. (2000) – 11 részvétel
Egymás elleni mérlegünk Norvégiával szemben: 78 mérkőzés, 50 győzelem, 3 döntetlen, 25 vereség, 1678–1588-as gólkülönbség

Legutóbbi mérkőzés: 2014.12.17., Európa-bajnokság (középdöntő, I. csoport)
Magyarország–Norvégia 29–25 (15–11)
Debrecen, Főnix Csarnok.
Magyarország:
Kiss É. – Bódi, Bulath 6, Tóth G. 4, Mayer 4, Tomori 3, Kovacsics 4. Csere: Herr O., Bíró B. (kapusok), Mészáros R., Triscsuk 5, Szucsánszki, Kovacsicz 3, Temes, Planéta, Szamoránsky P. Szövetségi kapitány: Németh András

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSÜNK A KÖZÉPDÖNTŐBEN
December 14., szerda, 16.15: Magyarország–Oroszország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányító: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik