Női kézilabda: Szöllősi-Zácsik Szandra visszatér az FTC-hez

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 16:36
null
Szöllősi-Zácsik Szandra visszatér a Népligetbe (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros női kézilabdacsapata két igazolásról számolt be: négy év után visszatér Szöllősi-Zácsik Szandra, míg új játékosként csatlakozik a kerethez Hársfalvi Júlia.

Az FTC egy nappal a Győri ETO elleni bajnoki rangadó előtt a Fradi Tv-ben számolt be két új igazolásáról.

POSZTRA IGAZOLTAK
„Adott posztokra akartunk igazolni, és örülök, hogy két kiváló kézilabdázót sikerült szerződtetni – mondta az FTC kézilabda-szakosztályának ügyvezető igazgatója, Bognár László a bejelentésről. – Szöllősi-Zácsik Szandrán azt láttuk, hogy a jó teljesítménye mellett újra élvezi a kézilabdát, elszánt és motivált. Jó formában van, ismeri a rendszerünket, szóval biztos vagyok benne, hogy kiváló párost alkotnak majd Emily Bölkkel. Hársfalvi Júliában egy rendkívül pozitív, ambiciózus, tudatos sportolót és személyiséget ismertünk meg. Nem véletlenül szerepelt már korábban a válogatottban, és úgy vélem, a Fradi játékosaként ismét oda kerülhet még akkor is, ha a magyar kézilabda igen erős ezen a poszton. Leendő poszttársa, Márton Gréti bizonyította az elmúlt időszakban, hogy kiélezett szituációkban is lehet rá stabilan számítani, megérett arra, hogy vezető szerepe legyen – ketten tökéletesen megoldhatják a balszélső posztját.”

Szöllősi-Zácsik Szandrát aligha kell bemutatni a zöld-fehér szurkolóknak. A 30 éves válogatott balátlövő először 2006-tól 2009-ig volt az FTC játékosa, majd rövid kitérőt tett a szlovén Krim Ljubljanánál, de utána újra Elek Gábor együttesét erősítette. A fővárosiakkal magyar bajnokságot, Magyar Kupát és két KEK-et is nyert. A 2017-ig tartó második ferencvárosi időszakában született meg Szöllősi Szabolccsal közös első gyermeke, majd egy vállműtét miatt kellett kihagynia. 2017 nyarán közös megegyezéssel szerződést bontotta Fradival, és előbb Budaörsön, majd az MTK-ban folytatta a pályafutását. A kettő között második gyermekének is életet adott. Már az elmúlt nyáron is tárgyalt más klubokkal, de végül újabb egy évre aláírt az MTK-hoz.

„Meglepetésként ért a Fradi megkeresése, és szinte el se tudom mondani, hogy mit éreztem... – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra a fradi.hu-nak. – Két célt tűztem ki magam elé az elmúlt években: az egyik, amiről többször is beszéltem nyilvánosan, hogy újra válogatott legyek, a másik pedig az volt, hogy visszakerüljek a Fradiba. Utóbbiról sosem nyilatkoztam, de titkon bíztam benne. A második gyermekem születése óta sok minden megváltozott bennem, lelkileg most vagyok a legerősebb, sokkal pozitívabb vagyok, mint előtte, és olyan dolgokat is meg tudok valósítani, amiket eddig soha. Szóval bennem első perctől kezdve megvolt a döntés az átigazolásról, de átbeszéltük a családdal és a menedzseremmel is, mielőtt rábólintottam. Nekem ez az utolsó lehetőségem, nem vagyok már 22-23 éves, nem szerettem volna elszalasztani, nagyon várom már. Megvannak az új céljaim, szeretnék végre final fourban játszani, a lehetőség adva lesz, már csak meg kell tennünk érte mindent, hogy megvalósuljon!”

Szöllősi-Zácsik a Győrbe távozó Háfra Noémi pótlására jön, míg a szintén az ETO-t választó Schatzl Nadine helyére egy korábbi győri balszélső, Hársfalvi Júlia érkezik. A 24 éves játékos tagja volt a Győr 2017-es bajnok és BL-győztes csapatának, majd Debrecenben és a német Metzingenben is szerepelt kölcsönben, míg 2019-től a Siófokban játszott.

„Úgy éreztem, ez egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadni – mondta Hársfalvi az átigazolásáról. – Mindenkitől csak azt hallottam, nagyon szerettek itt játszani, a szurkolótábor mindig fantasztikus. Én ezt eddig csak ellenfélként tapasztaltam meg, nagy erejű közönség, jó lesz végre az itteni oldalon állni. Többekkel találkoztam a válogatottban, vannak olyanok is, akikkel máshol játszottunk együtt. Kovacsics Anikóval még Győrben ismerkedtünk meg, kifejezetten jó a viszonyunk, tartjuk a kapcsolatot, volt, hogy együtt nyaraltunk. A pályafutásom elején is sokat segített, hiszem, hogy ez a jó kapcsolat a jövőben is ki fog tartani.”

„Várom, hogy újra BL-meccset játszhassak – folytatta a motivációjával kapcsolatban. – Teljesen más a hangulata és a nívója. Nagy élmény lesz újra a tűzhöz közel. Szerintem minden játékosnak ez a célja, hogy szerepelhessen a Bajnokok Ligájában. Mindenféle szempontból várom már az új idényt.”

A klub nem hozta nyilvánosságra, hogy a két játékos hány évre írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik