Női kézilabda: Pena a Fradi BL-riválisához igazolt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.11.12. 19:58
null
Pena már az Esbjerg mezében (Fotó: Team Esbjerg)
A Ferencvárossal azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő dán Esbjerg a hivatalos honlapján adta hírül, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött a Siófokról távozó Nerea Penával. A spanyol kiválóság leigazolását szponzori segítséggel tudta végrehajtani a skandináv csapat.

Mint ismert, a 30 éves irányító-átlövőt október 19-én függesztette fel a Siófok, míg ma lett hivatalos, hogy szerződést is bontottak a felek. A döntés pontos hátteréről nem osztottak meg információt.

Az EHF már a nap folyamán felvitte Penát az Esbjerg BL-keretébe, míg kora este a dán klub is bejelentette a transzfert. Pena az idény végéig írt alá, megszerzését több szponzor támogatása tette lehetővé. A dánoknak Estavana Polman súlyos sérülése miatt is szükségük volt még egy belső posztos játékosra.

„Az volt a célom, hogy a Bajnokok Ligájában játsszak, miközben azt is figyelembe kellett vennem, mi a legjobb számomra az olimpia előtt. Az Esbjergnek játékosokra volt szüksége, miközben magas szinten, egy erős bajnokságban szerepel. Beszéltem más spanyol játékosokkal, akik korábban megfordultak Dániában, és mindannyian boldogok voltak itt”mondta Pena, aki csütörtök délben érkezett meg új állomáshelyére, és a vasárnapi, Rosztov-Don elleni BL-meccsen mutatkozhat be a csapatban.

„Az utóbbi hónapban, amióta nem játszottam mérkőzést, egyedül edzettem, de jó fizikai állapotban érzem magam. Nagy lelkesedéssel érkeztem, szeretnék újra játszani” – tette hozzá a spanyol klasszis, aki nyolc év után hagyja el Magyarországot. Instagramon írt üzenetének végén így üzent az itteni ismerőseinek: „Hiányozni fogtok!”

Az Esbjerg egy csoportban szerepel a BL-ben Pena korábbi csapatával, a Ferencvárossal. A Fradi az idegenbeli találkozón nyolc koronavírusos játékosa nélkül meglepetésre nyerni tudott.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik