Elek Gábor nem tudja elképzelni az életét kézilabda nélkül (Fotó: Török Attila)

– Egy hónappal ezelőtt, a francia Metz elleni győztes Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc és a négyes döntőbe jutás után azt mondta a lapunknak adott interjúban, hogy ennél szebben nem lehet búcsúzni, ez filmszerű. Nos, a budapesti final fourban a dán Esbjerggel vívott, Emily Bölk utolsó másodpercekben lőtt góljával megnyert elődöntő is filmbe illő volt.
– Az volt – válaszolta a friss BL-ezüstérmes Ferencváros női kézilabdacsapatának nyáron tizenöt év után távozó edzője, Elek Gábor. – Csodálatos volt, a sírból hoztuk vissza az elődöntőt.

 
 ELEK GÁBOR A SPORTRÁDIÓ HAZAFUTÁS CÍMŰ MŰSORÁBAN SZEGŐ TIBORNAK IS BESZÉLT FINAL FOUROS ÉLMÉNYEIRŐL. A MŰSORT ITT LEHET MEGHALLGATNI!

– Mi járt a fejében a győztes gólnál, amikor a pálya szélén futott örömében?
– Semmi, csak öröm volt bennem. A futás teljesen természetes reakció volt, őszintén szólva nem is emlékeztem rá, csak amikor visszanéztem a videofelvételeket, akkor láttam, hogy ilyet is csináltam.

– Tud már örülni a BL-ezüstéremnek?
– Persze. Nyilván nem szeretünk döntőt veszíteni, senki nem szeret. De ha azt nézzük, hogy szerintem több olyan csapat is volt a mezőnyben, amely jobb nálunk, és el sem jutott a budapesti négyes döntőbe, akkor az már más helyzet. Az Esbjerg is jelentős és egyenletes teljesítményt nyújtott az idényben. Ezért is nagyon tudok örülni ennek az ezüstnek, mert emberfelettit vittünk véghez.

– A sorozatban harmadik aranyát megnyerő norvég Vipers Kristiansand elleni fináléban a fizikai állapot és a fáradtság döntött?
– Az is, igen. Tomori Zsuzsi fogalmazta meg jól: a túloldalon sok olyan játékos volt, akinek ez már a sokadik BL-döntője volt. Nálunk pedig igazából csak Zsuzsira igaz ez, illetve a korábbi finálék miatt Andrea Lekicsre és Dragana Cvijicsre is, de ők is már régebben vívták azokat a csatákat. A finálés rutin és a fizikai állapot döntött. Sokat kivett belőlünk az elődöntő. Hölgyekről van szó, ezért a keretünk átlagéletkoráról nem szívesen beszélünk, de nem ugyanannyi idő alatt regenerálódott nálunk néhány idősebb játékos, mint a norvégoknál.

– Sokszor szó esett már arról, mennyire hullámzott az idényük, nagy kilengésekkel. Az utolsó időszakban viszont mentálisan erősek voltak, ha a Győrrel vívott győztes Magyar Kupa-döntőt, a metzi negyeddöntős visszavágót vagy a budapesti elődöntőt nézzük. Ez minek volt köszönhető?
– Ez is abból fakad, hogy tapasztaltabb lett a keretünk. Egy rutinosabb játékos rengeteget mérlegel egy feladat előtt, hogy mennyit adjon vagy ne adjon bele. Most nyilván nem a Bietigheim vagy a Brest ellen elveszített BL-meccsekre gondolok, hanem arra, hogy a bajnokságban volt olyan találkozó, amikor ez is közrejátszott. Sok volt a sérülés és a betegség az év első kétharmadában, ami mindig az utolsó pillanatban történt, így egy-egy meccs előtt még egy edzést sem tudtunk megcsinálni, hogy felkészüljünk valahogy a pótlásra. A rutinos kézilabdázók viszont húzták magukkal a fiatalabbakat, a kevésbé tapasztaltakat.

– Ennyit számít a rutin?
– Tudatosan próbáltam így kialakítani a csapatot, mivel az elmúlt években a fiatalságunkból fakadóan elvéreztünk a nagy feladatoknál. Ezért úgy voltunk vele, hogy változtassunk, meg volt rá a lehetőségünk, nézzük meg mi lesz. A nevek alapján marha jól néztünk ki. Aztán nagyon nehezen állt össze a csapat, a felkészülés során is sokan kidőltek sérülés és betegség miatt. Nem súlyos sérülések, de ha egy nyolchetes alapozás alatt valaki kihagy három hetet egy húzódás miatt, az sok. Az első BL-csoportmeccset szépen hoztuk az Odense ellen, aztán Bietigheimben Szucsánszki Zita, Cvijics és Tomori nélkül kellett pályára lépni, ami lélekben sok volt. Egy bombaformában lévő riválissal szemben egy hitetlen és nem jó állapotban lévő Fradi játszott, az csúnya volt.

Elek már tud örülni a BL-ezüstéremnek (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

– Az idény utolsó időszakára végül csak összeálltak.
– Igen, de ha valaki az idény elején azt mondja, hogy BL-döntőt játszunk, kiröhögöm.

– A BL négyes döntőbe jutás napján vált hivatalossá, hogy távozik a posztjáról. Lelkileg, érzelmileg mennyire volt megterhelő az elmúlt egy hónap, figyelembe véve az utolsó bajnoki meccset követő búcsúztatást és a múlt hétvégi final fourt is?
– Nagyon jól éltem meg az elmúlt heteket. Féltem attól, hogy emocionálisan mit hoz ki vagy visz el belőlem, hogy mennyire tudok férfi maradni, ám szerintem egészen jól megoldottam. Egyet nem kívántam, hogy bárki is sírni lásson, mert azt nagyon nem szeretem és nem is vagyok sírós alkat, de kibírtam. Zizi nyilatkozta a BL-döntő után, hogy ha búcsúzni kell, akkor azt így kell. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt így alakította. Na és persze a játékosaimnak is hálás vagyok.

– Mérleget von majd az FTC-nél vezetőedzőként töltött másfél évtizedről?
– Azt hogy csinálják? Végigéltem ezt a tizenöt évet, megvannak az emlékeim, a feljegyzéseim, az irományaim, de leírni biztosan nem fogom. Csodálatos, nagyon szép és jó volt, mindig fradista leszek, de ez most véget ért.

– Mennyi idő alatt lehet kipihenni ezt a tizenöt évet?
– Ez jó kérdés, fogalmam sincs. De az biztos, hogy intenzíven nekiállok.

– A BL-döntő után a Vipers sikertrénere, Ole Gustav Gjekstad arról beszélt, reméli, hamarosan újra találkoznak a kézilabdapályán.
– Én is remélem. Nagyon megtisztelő volt a külföldi kollégák hozzáállása felém, Gjekstad és az esbjergi edző, Jesper Jensen részéről is, nagyon kedvesek voltak. Ezek pozitív élmények.

– El tudja képzelni az életét kézilabda nélkül?
– Nem és nem is akarom. Viszont azt is tudom, hogy most muszáj egy kicsit visszavennem. De dolgozni fogok valamit a jövőben is.

– A filmszerűséggel kezdtük, zárjuk is azzal: ha megfilmesítenék az utolsó idényét, a metzi és a négyes döntős bravúrokkal, kit látna szívesen Elek Gábor szerepében?
– Hű, de jó kérdés. Nem tudom, nincsenek színészideáljaim vagy példaképeim, akit annyira szeretnék, ugyanakkor a Yellowstone című sorozatból bármelyik karaktert el tudnám képzelni, nálam az a széria áll mindenekfelett.