Női kézilabda: Martín helyett Ryde az új román kapitány – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 14:00
null
Tomas Ryde (jobbra) másodszor lett román női kapitány (Fotó: frh.ro)
A Román Kézilabda-szövetség hivatalos közleménye szerint a távozó Ambros Martín helyett Tomas Ryde veszi át a női válogatott irányítását. A svéd szakember szerződése a 2020-as tokiói olimpiai végéig szól.

 

 

Ahogy korábban román lapértesülésekre hivatkozva már megírtuk, a Rosztov-Don csapatát is irányító Martín az oroszországi klubmunka miatt nem tudta vállalni a feladatot. Az utód a nyártól a bukaresti CSM-et is irányító Tomas Ryde lett, aki 2015–2016-ban már vezette a román női válogatottat, amellyel a 2015-ös világbajnokságon bronzérmet szerzett.

„Az Ambros Martínnal folytatott megbeszélések után úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel elválnak útjaink. Szeretném megköszönni neki, amit értünk tett, hogy profi atmoszférát teremtett, a továbbiakban sok sikert kívánok neki – nyilatkozta Alexandru Dedu, a román szövetség elnöke. – Utódnak olyan edzőt kerestünk, aki ismeri a román kézilabdát, így került képbe Tomas Ryde, akivel Románia a legutóbbi érmét nyerte.”

„Megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy a világ egyik legjobb válogatottjának a szövetségi kapitánya legyek. Egy pillanatig sem haboztam, hiszen nagyon szeretek itt dolgozni, ez olyan kihívás, amelyre vágytam” – mondta Tomas Ryde, aki május 31. és június 2. között a brailai Kárpát-kupán mutatkozik be. A román A- és B-válogatott ellenfele Japán és Angola lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik