Női kézilabda: Győrött teremben tartottak kerti partit az idénynyitó előtt

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 20:49
A Győri Audi ETO KC-nál már hagyomány, hogy a klub vezetői a szezonkezdés előtt kerti partin látják vendégül a csapat játékosait és szurkolóit. Erre az idén különleges körülmények között került sor.

A családias, remek hangulatú eseményre szerdán a kedvezőtlen időjárás miatt nem a szabadban, hanem a Magvassy-sportcsarnokban került sor. A partin újra elmondták a már versenylázban égő győriek, hogy az együttes két új játékosa – Katrine Lunde-Haraldsen, valamint Ana Gros – igyekszik gyorsan beilleszkedni, s tőlük rendkívül sokat várnak a következő idényben.

A csapattal szemben is magas az elvárása a szurkolóknak és a szponzoroknak: itthon meg kell őriznie a Győrnek a bajnoki és a Magyar Kupa-elsőségét, a BL-ben pedig a döntőbe jutás a célja.

A partin megtudtuk, hogy a Bercsényi Miklós Gimnázium tanévnyitó ünnepségén külön köszöntötték mesteredzői címet kapó Róth Kálmánt, az intézet testnevelőtanárát, az ETO egykori sikeredzőjét, aki ma a Győr utánpótlás-igazgatója, s egyben junior válogatott trénere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik