Női kézilabda: felmentette Kim Rasmussen kapitányt az MKSZ

N. T., K. Zs.N. T., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 17:03
null
Kim Rasmussen (Fotó: Kovács Anikó)
A Magyar Kézilabda-szövetség Elnöksége 2020. január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát – derül ki a szövetség honlapjának kedd délutáni közleményéből.

 

„Az elnökség ugyanakkor felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségének betöltése céljából. A két szakember felkérése a közös munkára és egyaránt a szövetségi kapitányi pozícióra szól, a páros együtt látná el a szakvezetői feladatokat a 2020. március 20–22. közötti győri olimpiai selejtezőn, valamint az azt követően sorra kerülő, Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön” – olvasható a rövid közleményben.

Danyi Gábor vállalná, ha a klubja támogatja – Bartha Csabát már maga mögött tudhatja – részletek itt!

Mint ismert, a magyar válogatott eredetileg azzal a céllal vágott neki a decemberi világbajnokságnak, hogy elérje az olimpiai selejtezőt érő első hét hely valamelyikét. Ettől aztán jócskán elmaradt, miután minden európai riválisától kikapott, és a csoportjából sem jutott tovább – a 14. helyen zárt.

A csoportkör utolsó fordulójában drámai meccsen kaptunk ki a románoktól, a hajrában Kim Rasmussen szövetségi kapitány is két percet kapott. A meccset követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene. A kijelentése miatt később példátlan módon a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság kezébe utalva az ügyet.

A dán szakember később mindenkitől elnézést kért, de félő volt, hogy ezzel nem ússza meg az eltiltást.

Az MKSZ is lépéskényszerbe került, hiszen a vb végjátékában úgy alakultak az eredmények, hogy a 2018-as Eb-7. helyünkkel bekerültünk az olimpiai selejtezőbe, ráadásul márciusban hazai pályán, Győrben harcolhatjuk ki a részvételt, az ellenfél Oroszország, Szerbia és Kína lesz, az első két helyezett váltja meg jegyét Tokióba.

A mostani döntés értelmében azon a tornán már biztosan új kapitány/kapitányok irányítja/irányítják a nemzeti csapatot.

Rasmussent 2016 májusában nevezték ki a magyar női válogatott kapitányának, korábban kétszer is vb-4. helyig vezette a lengyel válogatottat, míg a CSM Bucuresti-tel megnyerte a Bajnokok Ligáját. A magyar válogatottnál kulcsemberek sora esett ki nála sérülés vagy családalapítás miatt, így több év alatt sem tudta a legjobb keretet összeállítani, mindig részben új csapatot kellett építenie. A világversenyeken elért eredmények azonban többnyire így is csalódást keltőek voltak. A 2018-as Eb-7. hely mellett Rasmussen nevéhez fűződik minden idők leggyengébb Eb-szereplése (12. hely, 2016) és a 2017-es 15., legrosszabb magyar vb-helyezés után 2019-ben az említett 14. helyre futott be együttesével.

Elek Gábor számára nem lenne újdonság a beugró szerepköre, ugyanis 2016 februárja és júniusa között a Győri ETO akkor edzőjével, Ambros Martínnal már irányította a női válogatottat. Ha azonban az MKSZ tartja magát ahhoz a korábbi elhatározásához, hogy főállású kapitányt alkalmaz, akkor Elek és Danyi nem jelenthet végleges megoldást. Nagy kérdés, hogy egy sikeres kvalifikáció esetén elvállalnák-e, hogy az olimpián is vezetik a válogatottat, vagy egyáltalán gondolkodik-e ebben a szövetség.

KIM RASMUSSEN MÉRKŐZÉSEI A MAGYAR VÁLOGATOTTAL A VILÁGVERSENYEKEN
2016, EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG
Csoportkör
–Csehország 22–27 (10–13)
–Dánia 19–23 (10–12)
–Montenegró 21–14 (11–6)
Középdöntő
–Románia 21–29 (9–15)
–Norvégia 23–24 (9–11)
–Oroszország 26–26 (14–13)
2017, VILÁGBAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
Csoportkör
–Norvégia 22–30 (11–21)
–Svédország 22–25 (11–11)
–Argentína 33–15 (18–7)
–Lengyelország 31–28 (13–11)
–Csehország 30–29 (17–14)
Nyolcaddöntő
–Franciaország 26–29 (11–14)
2018, EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
Csoportkör
–Hollandia 25–28 (11–11)
–Horvátország 24–18 (13–9)
–Spanyolország 32–26 (19–14)
Középdöntő
–Norvégia 25–38 (12–19)
–Németország 26–25 (12–10)
–Románia 31–29 (17–17)
2019, VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
Csoportkör
–Kazahsztán 39–15 (22–8)
–Spanyolország 25–29 (13–18)
–Montenegró 24–25 (12–13)
–Szenegál 30–20 (17–9)
–Románia 27–28 (16–10)
A 13–16. helyért
–Argentína 34–26 (19–12)
A 13. helyért
–Franciaország 21–26 (12–12)
Összesen: 25 mérkőzés, 11 győzelem, 1 döntetlen, 13 vereség, 659–632-es gólkülönbség
A NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA
NAGYPÁLYÁS VÁLOGATOTT
1928–34:Karsai József
1935–36:Sass István
1937–45:Cséfay Sándor
1948–49:Schäffer Gusztáv
1950–51:Várady Andor
1951–56:Mérai Ferenc
1957–59:Réti Zoltán
1959:Mérai Ferenc
KISPÁLYÁS VÁLOGATOTT
1956–78:Török Bódog
1979–80:Lele Mihály
1980–85:Csík János
1986–87:Barabás Zsolt
1988–89:Szabó István
1990–96:Laurencz László
1997:Csík János
1998:Németh András, Zsiga Gyula
1998–2004:Mocsai Lajos
2004:Kiss Szilárd
2005–2008:Németh András
2008. február–augusztus:Hajdu János
2008–2009:Imre Vilmos
2009–2011. június:Mátéfi Eszter
2011. augusztus2014:Karl Erik Böhn (norvég)
2013. július–december:Hajdu János – megbízott kapitányként
2014. február2015. december:Németh András
2016. február–június:Elek Gábor, Ambros Martín (spanyol) – ideiglenesen
2016. május2020. január:Kim Rasmussen (dán)
2020. január–: ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik