Női kézilabda: a világ legjobbjai Győrben – ez volt 2020

BOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINTBOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 17:18
null
A show-nak üres csarnokban is folytatódnia kell, a címvédő és a BL-ben immár majd’ három éve veretlen győri kézilabdázók így is maguk mögött tudhatják szurkolóikat (Fotó: Török Attila)
A Győri Audi ETO KC-nak a vírus ellenére is jó éve volt: a Rába-partiak olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy a világ két legjobb irányítóját a soraikban tudhatják.

A magyar női kézilabda 2020-as éve olyan volt, mint általában a magyar válogatott szereplése: hektikus.

A nemzeti csapat egyetlen igazi megméretése, a decemberi, dániai Európa-bajnokság kudarcnak tekinthető, és nem is elsősorban az elért 10. helyezés, hanem a játék és a belőle következő perspektíva miatt – a rossz szereplés okait próbáltuk alaposan kivesézni az elmúlt hetekben, a megfejtést viszont a szakmai vezetőségnek kell megtalálnia, lehetőleg a márciusi olimpiai selejtezőre.

Örömre továbbra is a Győri Audi ETO KC menetelése ad okot, amely veretlenül zárta a Bajnokok Ligájában az elmúlt esztendőt, s bár a bajnokság tavasszal félbeszakadt, ahogy a BL küzdelmei is, továbbra is nyugodtan elmondható, hogy a világ legerősebb csapatáról van szó, amely minden sorozatban esélyesnek számít, amelyben elindul.

A belső posztokon magyar játékosok nem sok sót esznek meg, de ez annak is tulajdonítható, hogy a világ jelenlegi két legjobb irányítója, a norvég Stine Oftedal és a francia Estelle Nze Minko a Rába-partiakat erősíti.

„A 2020-as év iszonyatosan nehéz s mindenképpen más volt ez előzőekhez képest, több szempontból is és minden embernek a világon – kezdte a friss Európa-bajnok norvég válogatott és az ETO karmestere, Stine Oftedal, akit a kontinensviadal legjobb irányítójának választottak.  – Mindezek ellenére különleges élményt jelentett, hogy képesek voltunk megnyerni az Eb-t.

Ugyanígy érzek az ETO őszével kapcsolatban is. A legnagyobb ajándék ezekben a nehéz időkben, hogy azzal foglalkozhatunk, amit szeretünk.”

Oftedalék a dániai Eb-döntőben éppen Nze Minko válogatottját gyűrték le, így akkor ellenfélként néztek farkasszemet egymással, de immár újra együtt készülnek Győrben a kihívásokra.

„Az év sokkal jobban zárult ahhoz képest, ahogy kezdődött  – mondta a francia Estelle Nze Minko, aki a kontinenstorna legértékesebb játékosa (MVP) lett. – A koronavírus miatt mindenkinek nehezebb éve volt. Én nagyon boldog vagyok, hogy több célomat is sikerült elérnem, ezért kivételezettnek és hálásnak érzem magam.”

Nze Minko nyilván a francia válogatott Eb-ezüstjének is örült, de azért is elégedett lehet, mert a mögöttünk hagyott őszre egyértelműen a Győr húzóemberévé vált, és nem csak Oftedal alternatívájaként, hanem akkor is, ha együtt voltak a pályán.

„Vele és ellene is nagyon izgalmas játszani, akármi történik, jobb játékossá válok – méltatta norvég csapattársát Nze Minko. – Stine csodálatos kézilabdázó, keményen dolgozik, és nagyszerű ember. Olyan képességei vannak, amelyeknek köszönhetően ő és a környezete is csillog a pályán, ez a fő jellemzője a nagy játékosoknak.”

Persze a nemzetközi szövetség szavazásán 2019-ben a világ legjobbjának választott Oftedalnak sem mindegy, kik veszik körül – az ETO-nak két olyan kreatív irányítója van, aki már akkor is meccsdöntő játékossá válhat, ha csak közepesen teljesít.

„Nagy megtiszteltetés és szerencse, hogy Estelle-lel együtt játszhatok  – fogalmazott Oftedal. – Varázslatos játékos, és aranyból van a szíve, nem is lehetnék izgatottabb, ha a közös kalandunk folytatására gondolok az ETO-ban.”

A két játékmester között azért van különbség is, de az egyik jó esetben változhat a tavasszal: Oftedal nyert már Bajnokok Ligáját (kétszer is), Nze Minko még nem. A Győrrel mindkettejüknek esélye van a legrangosabb sorozatban 2021-ben a csúcsra érni.

„Remélem, idén minden visszakerül a rendes kerékvágásba  – mondta Oftedal. – Az ETO játékosaként mindig a legmagasabb célokért küzdünk, ez most sincs másként. Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és a BL-t is, de tudjuk, egyik sem lesz könnyű.”

„Igen, a Bajnokok Ligája-győzelem nagyon fontos, de emellett ott lesz az olimpia és a világbajnokság is az idén, és én mindent meg akarok nyerni!” – tette hozzá Nze Minko.

Ha a Győr idén is megőrzi veretlenségét, ismét övé lehet a BL-serleg. A sikeres 2021-es esztendőért még a magyar válogatott tehet sokat: első lépésként azzal, ha márciusban Győrben kivívja az olimpiai szereplés lehetőségét.

Kotó: Kovács Anikó/MKSZ
Kotó: Kovács Anikó/MKSZ
Fotó: Imago Images
Fotó: Imago Images
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik