Női kézi: visszautasította a Rosztovot, végül török klubnál kötött ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 00:05
null
Helle Thomsen meglepő helyen kötött ki (Fotó: AFP)
A korábban a svéd és a holland válogatottat is irányító Helle Thomsen lett a török Kastamonu női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A 49 éves dán szakember a legutóbbi két évben a norvég Molde csapatánál dolgozott, itt a Siófokról távozó Tor Odvar Moen váltotta a poszton. Helle Thomsen a dán Tv2-nek elmondta, ajánlatot kapott az Ambros Martín távozása miatt edzőt kereső orosz Rosztov-Dontól is, de a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzetben nem fogadta el azt.

„Ha egy olyan klubot kell vezetnem, mint a Rosztov, azt csak szuper profi módon van értelme csinálnom, márpedig bizonytalan volt, mikor kaptam volna meg a vízumot, és a járvány miatt mikor utazhattam volna Oroszországba. Benne volt a pakliban, hogy a csapatnak már meccsei vannak, mire megérkezem, nem lett profi hozzáállás a részemről, hogy nem vagyok ott a felkészülés során” – indokolta a visszautasítást Thomsen, aki a svéd válogatottal 2014-ben Eb-bronzérmet, majd már a hollandokkal 2016-ban Eb-ezüstöt, 2017-ben vb-bronzot, 2018-ban pedig Eb-bronzot nyert.

Mindezek után egészen furcsán hatott a bejelentés, hogy a török Kastamonu edzője lesz az új idényben.

„A Kastamonu messze van a legjobb, BL-ben szereplő csapatok szintjétől – ismerte el új együtteséről Thomsen. – Szeretnének komolyan edzeni és valamit felépíteni, izgalmas lesz ennek a részese lenni.”

A török csapat is igényelt BL-szabadkártyát az európai szövetségtől, azonban nem kapta meg.-

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik