Női kézi-vb: úgy készülünk, hogy Neagunak nehéz napja legyen ellenünk

NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto)NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto)
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 09:22
null
Kulcsfontosságú lehet a románok ellen, hogy több bevethető játékosunk van (Fotó: Kovács Anikó)
A továbbjutásról döntő mérkőzést játszik pénteken Romániával a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokságon. Kulcskérdés lesz az ellenfélnél az egyre inkább formába lendülő Cristina Neagu megállítása, ezért a szünnapi edzésünk nagy részét is ennek szenteltük.

Másfél órás edzéssel hangolt a magyar válogatott a románok elleni pénteki, továbbjutásról döntő mérkőzésre. A tréning elején megint elővették a foci egy speciális, két labdával játszott változatát, és rögtön Rasmussen, Holanek presztízsharc bontakozott ki, ugyanis a szövetségi kapitány és az erőnléti edző állt be a két kapuba – végül a dán szakember csapata örülhetett.

Nevetve nem lehet csinálni” – kért később több komolyságot Holanek Zoltán a lányoktól, miközben ők egy öt állomásból álló köredzést teljesítettek.

Ezután a labda is előkerült, és a csapat Kim Rasmussen iránymutatása alapján a Cristina Neagu elleni védekezést gyakorolta be aprólékosan. „Vámos is Neagu” – hangzott Rasmussentől az elsőre furcsának tűnő kijelentés, majd a megkülönböztető trikóban szereplő fiatal irányító-átlövő modellezte a románok sztárjának mozgását.

FÁRASZTANI KELL A ROMÁNOKAT

Ha a világbajnokság előtt ránéztünk a csoportunkra, benne volt a pakliban, hogy kulcsmeccs lesz a románok ellen az utolsó fordulóban, vagy a továbbjutás vagy a továbbvitt pontok tekintetében – mondta az edzés végén Rasmussen a Nemzeti Sportnak. – Holnap talán nagyobb tétje lesz a találkozónak, mint előzetesen azt reméltük, de szeretem az ilyen ki-ki meccseket. Van egy kis előnyünk azáltal, hogy számunkra a döntetlen is elég, míg a románoknak azzal a tudattal kell játszaniuk, hogy mindenképpen nyerniük kell.”

Utóbbival arra utalt, hogy a jobb gólkülönbségünk miatt nekünk már a döntetlen is jó eredmény. A kapitány hangsúlyozta, a románok játéka mindig is Neaguról szólt, köré építették a csapatot, ilyen szempontból nem tulajdonít nagy jelentőséget a hiányzóiknak. „De elég csak megnézni a többi válogatottat, mindenhol maradtak ki fontos játékosok, sérülés vagy éppen családalapítás miatt. A románoknál a többiek is javuló formát mutatnak, így róluk sem feledkezhetünk meg” – tette hozzá, majd hangsúlyozta, igyekeznek nagy tempót diktálni a meccsen.

Döntő lesz, ki tud nyugodtabb maradni, ki tud jobban koncentrálni. Ha gyorsan tudunk végig játszani, azzal fáraszthatjuk a románok kulcsembereit. Úgy készülünk, hogy Neagunak nehéz napja legyen ellenünk támadásban, de mellette a védekezésben is fontos szerepet játszó Pinteát is fárasztanunk kell. Ráadásul az IHF programja miatt, mely szerint hét nap alatt öt meccset kell játszanunk, könnyebben elfáradnak a játékosok a mérkőzések közben. Nem lenne szabad ezt megengedni, sajnálom a játékosokat. Arra számítok, hogy a románok próbálják majd lassítani a játékot, hogy túléljék. De meglátjuk a hatvan perc során, izgalmas meccs lesz, nagy téttel.”

Rasmussen elmondta, figyelni fog arra, melyik játékosa hogyan reagál a meccsel járó tétre. „Meg kell néznem meccs közben, nálunk ki hogyan tudja kontrollálni az érzéseit, ki emlékszik jobban a taktikára, kiben lesz meg az a plusz, amire szükségünk van, ki akarja jobban a győzelmet ahelyett, hogy a vereségtől tartana.”

Egy közös képnek is nagyon tudnak örülni a japánok (Fotó: Kovács Anikó)
Egy közös képnek is nagyon tudnak örülni a japánok (Fotó: Kovács Anikó)

ZAVARBA EJTŐ JAPÁN LELKESEDÉS

MELÓSRUHA ÉS ÓRIÁSI SZÍV

Nagyjából tudjuk a megoldást, alapvetően a Neagu-féle egyéni, illetve páros kapcsolatokat kell megoldanunk védekezésben. Nagyon feszült, kőkemény mérkőzésre számítok. Tudjuk, mi a tét, de nem fogjuk túlaggódni ezt a kérdést” – mondta az MTI-nek Siti Beáta, a válogatott másodedzője.

Úgy fogalmazott, jó dolog, amikor vannak olyanok, akik kiegyensúlyozottan jó formát mutatnak, de ez most nem adatik meg.

Most izzadságszagú melósruhával, óriási szívvel és akarattal kell küzdenünk. Van egy viszonylag jó kapusteljesítményünk, ők tudnak extrát hozni. A többiekre sokkal inkább az jellemző, hogy csapatként dolgoznak, minthogy egy-egy ember sziporkázna, vagy eldöntené a mérkőzést. Ez is lehet egyfajta recept” – magyarázta.

Mindenki pontosan tudja, mit nyerhetünk vagy veszíthetünk a pénteki hatvan perc során, mi ezt pluszban nem hangsúlyozzuk. A következő huszonnégy órában a szakmai stáb azt fogja sugallni, hogy a tét ellenére ezt a helyzetet nem lehet görcsösen megélni” – szögezte le Siti Bea.

A korábbi klasszis irányító rávilágított, a tapasztaltabb játékosoknak nagyon stabilnak kell lenniük ahhoz, hogy a fiatalok ne roggyanjanak meg ebben a feszültségben, hiszen utóbbiak tudnak extra lendületet hozni, téthelyzetben viszont könnyebben bizonytalanná válhatnak.

Jelenleg ilyen stádiumban van az ő kézilabdás karrierjük. Minden olyan mérkőzésen, mint a holnapi, összeadódik a megszerzett tapasztalat, és ezt később kamatoztathatják” – vélekedett Kim Rasmussen szövetségi kapitány segítője. (MTI)

A jobbszélső Faluvégi Dorottya szerint is sok futásra kell kényszerítenünk az ellenfél legjobbjait.

A Neagu, Pintea párost valahogy le kell fárasztanunk, hogy ők ketten kevésbé tudják támogatni a csapatukat – mondta Faluvégi. – Mi többen vagyunk, a cseréinket jobban lehet használni. Míg a románok, részben a doppingbotrány miatt, olyan játékosokat is elhoztak, akik amúgy nem lettek volna itt. Ha tudjuk diktálni a tempót és fárasztani őket, akkor képesek lehetünk gyors gólokat is szerezni.”

A győri játékos kiemelte, akkor sem szabad kétségbeesnünk, ha az elején hátrányba kerülünk, ez a vb már eddig is bőven szolgáltatott példát arra, milyen sok minden történhet hatvan perc alatt egy mérkőzésen. Az a fontos, hogy tiszta fejjel, koncentrálva tegyük a dolgunkat. Ha a hajrában egy labdán múlna a meccs, nem hezitálna:

Arra gondolok mindig, hogy jobban fáj egy vereség, ha valaki gyávaságból nem vállalja el a lövést, mintha megteszi, és esetleg kimarad. A Montenegró ellen rontott lövéseimet azért sajnáltam, mert ezeken is múlhatott a mérkőzés. Viszont jobban bántott volna, ha csak egy dísz lettem volna a sarokban, ezek a hibák még hozzá is adhatnak a pályafutásomhoz. Ha úgy alakul, hogy rám jön ki a figura, be fogok ugyanúgy ugrani, de szerintem a többi fiatal is így van ezzel.”

Faluvégit a meccseken tapasztalható furcsa atmoszféráról is kérdeztünk, amit a helyi iskolások teremtenek.

Tényleg elég különleges helyzet. Jókedvre derítenek minket, elképesztően aranyosak és lelkesek. Tegnap olyan sikolyban tört ki három iskolás fiú, amikor megálltunk egy fotóra, hogy teljesen zavarba jöttünk tőle. Még nem játszottam ilyen egyenruhás közönség előtt, mintha egy magániskolából léptek volna ki, ráadásul olyanok, mint a klónok. Egy szót sem lehet rájuk szólni, jó hangulatot teremtenek minden meccsen.”

A magyar csapat közös ebéden is részt vett a szállodán kívül, ezzel is szerettek volna egy kis változatosságot belevinni az étkezésükbe. A románok elleni csoportmeccsünk magyar idő szerint pénteken 11 órakor kezdődik. Az már biztos, hogy bármelyik csapat is lép tovább a középdöntőbe, nem visz magával pontot.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
CSOPORTKÖR, 5. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A C-CSOPORT PÉNTEKI PROGRAMJA
7.00:
Montenegró–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
7.00: Kazahsztán–Szenegál
11.00: MAGYARORSZÁG–Románia (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

ELLENFÉLNÉZŐ: ROMÁNIA
Olimpia:
4. (1976), 7. (2000, 2008), 8. (2012), 9. (2016)
Vb:
1. (1962), 2. (1973, 2005), 3. (2015), 4. (1971, 1975, 1993, 1999, 2007), 5. (1986)
Eb:
3. (2010), 4. (2000), 5. (1996, 2008, 2016)
Magyar mérleg ellene:
97 mérkőzés, 55 győzelem, 9 döntetlen, 33 vereség, 1931–1801-es gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen:
2018. 12. 12., Európa-bajnokság, középdöntő, Nancy, Magyarország–Románia 31–29 (17–17)
Magyar gólszerzők: Háfra N. 6, Schatzl Nadine 6, Kovacsics 5, Lukács V. 5, Kovács Anna 4, Lakatos R. 2, Tóvizi 2, Planéta 1

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 4 4 132– 77 +55 8
2. Montenegró 4 4 111– 96 +15 8
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 118– 89 +29 4
4. Románia 4 2 2 93–102 –9 4
5. Szenegál 4 4 89–117 –28 0
6. Kazahsztán 4 4 72–134 –62 0


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik