Női kézi-vb: Tóth Gabriella került ki a magyar keretből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 17:33
null
Kim Rasmussen döntött: Tóth Gabriella helyére került be Szucsánszki Zita (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint ismert, Kim Rasmussen szövetségi kapitány döntése értelmében az FTC-Rail Cargo Hungaria irányítója, Szucsánszki Zita csatlakozott a magyar női kézilabda-válogatotthoz, szerdán pedig az is kiderült, hogy Tóth Gabriella került ki a keretből.

 

A torna során további két cserére nyílik lehetőség a 28 fős bő kereten belül.

„Tóth Gabriella mindent megtett a csapat sikeréért az eddigi mérkőzéseken, nem lehetek vele elégedetlen, ugyanakkor úgy érzem, Szucsánszki Zita a tapasztalatával lendíteni tud a csapaton, akár védekezésben, akár támadásban. Tőle sem csodát várok, de tudom, hogy mindent megtesz majd ő is a sikerért” – idézi Kim Rasmussen szövetségi kapitányt a kéziszövetség Facebook-oldala.

A magyar együttes a vb-csoportkör első két meccsén Norvégiától és Svédországtól kikapott, Argentínát viszont már legyőzte.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI A B-CSOPORTBAN
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia
3
3 101–63 +38 6
2. Svédország 3 2 1 91–87 +4 4
3. Csehország 3 2 1 89–83 +6 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 2 77–70 +7 2
5. Lengyelország 3 1 2 78–94 –16 2
6. Argentína 3 3 58–97 –39 0

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik