Női kézi-vb: Klujber sérülése nem súlyos, de a dánok ellen aligha játszik

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 19:19
null
Klujber Katrin sérült lábbal is elvállalta a heteseket a németek ellen (Fotó: MTI)
A magyar női kézilabda-válogatott kedd kora délután érkezett meg barcelonai szállására, majd szerdán a dánok ellen kezdi meg a spanyolországi világbajnokság középdöntőjét Granollersben. A csapat a buszút során végleg lezárta a német meccset, már csak a következő feladatra koncentrál. Klujber Katrin sérülése nem súlyos, a jobbátlövő Dánia elleni játékára azonban kevés esély van. A csapatkapitány Bíró Blankát a válogatottban (is) betöltött vezérszerepéről kérdeztük a szünnapon.

 

Klujber Katrin 28 lövésből elért 20 góljával (71 százalékos hatékonyság) messze a legeredményesebb játékosunk. Úgy jutott el eddig, hogy a németek ellen már az első percekben combsérülést szenvedett, és kivált a játékból. Az egy góllal elvesztett csoportmeccsünk után láthatóan maga alatt volt, a társai próbáltak lelket önteni belé.

„Sajnos holnap biztosan nem szerepelhet, azt pedig majd meglátjuk, milyen állapotban lesz a pénteki meccs előtt” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a Kossuth Rádiónak. A szövetség az esti órákban annyit közölt, Klujber szerdai játékára kevés esély van.

„Jól vagyok, szerencsére nem komoly a sérülésem, amit tudunk, megteszünk azért, hogy tovább tudjam folytatni a vébét – válaszolta már Klujber a magyar újságírók gyűrűjében a sajtófélórán az FTC jobbátlövője. – Ahogy felugrottam a meccs elején, meghúztam a hajlítómat, de nincs nagyobb baj, a későbbi játékom a további kezelések függvénye.”

Mint elmondta, azért is volt annyira elkeseredve a lefújás után, mert minden rossz egyszerre esett meg.

„Nagyon az elején történt az eset, és utána nem tudtam segíteni a csapatnak, a végén meg egy kihagyott hetesem is volt. Persze legfőképpen az eredmény szomorított el – folytatta lapunk kérdésére. – Már lezártuk magunkban a történteket, és előre nézünk, szeretnénk jó meccset játszani a dánokkal. A németek ellen látott harcos hozzáállásra lesz szükség.”

Korábban előfordult, hogy a válogatottba nem tudta átmenteni a klubjában látott formáját, ezúttal viszont az első két találkozón a csapat erőssége volt, bátran és színesen fejezte be az akcióinkat.

„Vovával már a junior-világbajnokságon is együtt dolgoztam, ott is felszabadultnak éreztem magam, ilyenkor mindig jobban megy a játék” – reagált a felvetésre. Már a németek ellen pályán töltött első pár percben is többször megesett, hogy nem tudott a rövid oldalon sem lejönni cserébe, hanem inkább fennmaradt védekezésben. Ez egy állandó döntési helyzet a számára:

„Nem kockáztatjuk a rossz cserét a hármas védővel, hogy ne érjen be, és abból könnyű gólt kapjunk lerohanásból. Inkább én szaladok vissza, de mivel így nem olyan magas a fal, kijövök zavaróba” – magyarázta, majd elárulta azt is, nem vett ki olyan sokat belőle az első két mérkőzés, a húzódása egy szerencsétlen eset következménye, amely bármikor előfordulhatott volna.

Ami a másik sérültünket illeti, a bokáját fájlaló Kácsor Gréta jelezte, a szövetségi kapitány számíthat a játékára. Nem tarthatott a társakkal a pozitív koronavírusteszt miatt korábban karanténba kerülő Schatzl Nadine, aki így Valenciában maradt, de már nem sokáig kell a négy fal között meghúzódnia. Holanek Zoltán erőnléti edző már Párizsból sem tudott Spanyolországba továbbutazni, de már a szakember is nemsokára „szabadul”.

Bíró Blankának magától értetődő volt, hogy a válogatottban vállalnia kell a vezérszerepet (Fotó: MTI)
Bíró Blankának magától értetődő volt, hogy a válogatottban vállalnia kell a vezérszerepet (Fotó: MTI)

Bíró Blanka a csehek ellen rápihenhetett a német meccsre, ahol kimagaslóan védett, 14 hárítással (37 százalék) zárta a találkozót, főszerepet vállalva a felzárkózásunkból. Sajnos támadásban túl sok technikai hibát követtünk el ahhoz, hogy meglegyen a pontszerzés. A 27 éves kapus a válogatott csapatkapitánya is, szerinte nem áll tőle távol a vezérszerep.

„Ez belülről jön, a Fradiban is mindig ott próbálok segíteni, ahol kell – mondta Bíró a Nemzeti Sportnak. – A kapuból igyekszem tűzben tartani a csapatot, a falban levőknek is sokat számít a segítség védekezésben, és ezáltal én is jobban bele tudom élni magam a mérkőzésbe. Magával értetődő volt, hogy a válogatottban vállalnom kell a vezérszerepet. Tomori Zsuzsanna hiányában a fiatalabb játékosoknak jól jön az iránymutatás, próbálok ennek eleget tenni.”

A hétfői vereség után például mindenkivel meg kellett értetni, ez csak egy meccs volt, és hamar itt a javítási lehetőség. A buszút arra is jó volt, ha valakiben még maradt gondolat a német mérkőzéssel kapcsolatban, azzal előjöhetett, de miután a játékosok megérkeztek Barcelonába, már csak a dánokra koncentrálnak.

„Igyekszem mindenkihez támogató jelleggel hozzászólni. Magamról is tudom, ha nem megy a játék, azzal nem használnak nekem, ha erre felhívják a figyelmemet. A később csatlakozó Szöllősi-Zácsik Szandra is hasonló típus, a jót emeli ki, ennek a csapatnak ilyen emberekre van szüksége.”

Az majd csak szerdán dől el, jól jártunk-e azzal, hogy egyből a legerősebb középdöntős ellenféllel, Dániával kezdünk.

„Ami történik, azt magunknak csináltuk – ismerte el az FTC játékosa. – Az elmúlt három meccsen alakítottuk ki a következő három meccs programját, ezzel kell együtt élnünk. A legfontosabb, hogy csökkentsük a technikai és taktikai hibák számát, mert azt a németekhez hasonlóan a dánok is megbüntetik. Ők is futós csapat, a visszarendeződés újra kulcskérdés lesz. Védekezésben folyamatosan léptünk előre a két, franciák elleni találkozótól kezdve, folytatnunk kell ezt az utat.”

A mieink tehát szerdán Granollersben kezdik meg a középdöntőt az F-csoportot megnyerő Dánia ellen, aztán pénteken Kongó, vasárnap pedig Dél-Korea lesz az ellenfél. A hatosból az első két helyezett jut be a célként kitűzött negyeddöntőbe.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG, DECEMBER 1–19.)
A III. SZÁMÚ KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT MENETRENDJE
December 8., szerda

15.30: Dél-Korea–Csehország
18.00:
Németország–Kongó
20.30: MAGYARORSZÁG–Dánia
December 10., péntek
15.30: Dél-Korea–Németország
18.00:
MAGYARORSZÁG–Kongó
20.30: Dánia–Csehország
December 12., vasárnap
15.30: Csehország–Kongó
18.00: MAGYARORSZÁG–Dél-Korea
20.30: Dánia–Németország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 68–41 +27 4
2. Németország 2 2 56–45 +11 4
3. Dél-Korea 2 1 1 60–58 +2 2
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 56–54 +2 2
5. Csehország 2 2 50–63 –13 0
6. Kongó 2241–70–290

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA –RÉSZLETES NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők:Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)Jobbátlövők:Albek Anna (TuS Metzingen – Németország), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK Budapest), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fodor Csenge (Győri Audi ETO)
Elkülönítve:Schatzl Nadine (Győri Audi ETO) – pozitív koronavírusteszt
Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
A világbajnokságon mérkőzésenként 16 játékos nevezhető.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik