Női kézi-vb: Gulldén is az águnkon szereplő svédek keretében

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 18:07
null
Gulldén (sárgában) a tavalyi Eb-n két hónapos terhesen játszott (Fotó: AFP)
Kihirdette világbajnoki keretét Henrik Signell, a svéd női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 18 játékos között helyet kapott Isabelle Gulldén is.

 

A svédek 30 éves klasszis irányítója július közepén adott életet első gyermekének, s bár tavaly december óta nem játszott tétmeccset, már korábban kijelentette, hogy a világbajnokságon mindenképpen szeretne ott lenni.

A svéd keretbe öt tornaújonc kapott meghívót, ugyanakkor akad két hiányzó is: Johanna Westberg még nincs játékra kész állapotban a szülése után, míg Johanna Bundsén jelenleg is várandós.

Az év végi világbajnokságon a svéd válogatott a D-csoportba került, Oroszország, Japán, Kína, Argentína és a Kongói DK társaságában, és egy ágon szerepel a C-csoportban szereplő magyar válogatottal.

A Japánban (közelebbről Kumamotóban, Jacusiróban és Jamagában) sorra kerülő olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság küzdelmeit november 30. és december 15. között rendezik.



NŐI KÉZILABDA-VB (november 30. – december 15.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Hollandia, Norvégia, Szerbia, Szlovénia, Angola, Kuba
B-CSOPORT: Franciaország, Dánia, Németország, Dél-Korea, Brazília, Ausztrália
C-CSOPORT: Románia, MAGYARORSZÁG, Montenegró, Spanyolország, Szenegál, Kazahsztán
D-CSOPORT: Oroszország, Svédország, Japán, Kína, Argentína, Kongói DK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik