Női kézi-vb: Fájó a vereség, de erre a játékra lehet építeni - Siti

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 19:19
Siti Bea úgy véli, a németek ellen 27–26-ra elveszített mérkőzésen volt a legkomplexebb a mieink védekezése – a végén zártabban is le lehetett volna védeni a középső területet. A válogatott másodedzője szerint a legutóbbi két meccsen összegyűlt érzelmeket a spanyolok elleni mérkőzésen kiadhatják magukból a lányok.

„Nehéz okosat mondani, az érzelmek még jobban dominálnak, mint a tárgyilagosság vagy az objektív tények. Ezen a mérkőzésen volt a legkomplexebb a védekezésünk, megvolt a lerohanás, volt erőnk, dinamikánk – mondta Siti Bea a Sport1-nek. – Támadásban viszont a felállt fal ellen csak az első félidőben játszottunk jól, a másodikban széttördelték a játékunkat, kevés volt a jó átlövés, a betörések pedig elmaradtak. Akármennyire is fájó a vereség, erre a mérkőzésre mondhatjuk, hogy a mutatott játékra lehet építeni. Talán középen kellett volna zártabban védekezni, a fordulás után túlságosan szétszakadtunk. Az utolsó húsz percre valóban elfáradt a csapat, több kulcsjátékoson is kijött, hogy nem tudta kipihenni magát a románok elleni, szintén nagyon éles meccs után. Meg kell oldani, hogy akinek szüksége van erre, jobban beossza az erejét. A spanyolok elleni meccs jó kis küzdelem lesz, kemény védekezésre lesz szükség, támadják a falat, futós csapat, hatvan percen keresztül darál. Úgy érzem, az eredmények ellenére mindegyik meccsen jobbak vagyunk, remélem, a felgyűlt érzelmek kijönnek a nyolcaddöntőben.”Siti Bea a Sport1-nek. – Támadásban viszont a felállt fal ellen csak az első félidőben játszottunk jól, a másodikban széttördelték a játékunkat, kevés volt a jó átlövés, a betörések pedig elmaradtak. Akármennyire is fájó a vereség, erre a mérkőzésre mondhatjuk, hogy a mutatott játékra lehet építeni. Talán középen kellett volna zártabban védekezni, a fordulás után túlságosan szétszakadtunk. Az utolsó húsz percre valóban elfáradt a csapat, több kulcsjátékoson is kijött, hogy nem tudta kipihenni magát a románok elleni, szintén nagyon éles meccs után. Meg kell oldani, hogy akinek szüksége van erre, jobban beossza az erejét. A spanyolok elleni meccs jó kis küzdelem lesz, kemény védekezésre lesz szükség, támadják a falat, futós csapat, hatvan percen keresztül darál. Úgy érzem, az eredmények ellenére mindegyik meccsen jobbak vagyunk, remélem, a felgyűlt érzelmek kijönnek a nyolcaddöntőben.”

Hajdu János: Be fogjuk lőni a kihagyott ziccereket!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik