Női kézi-vb: ezért járt hetes a hollandoknak a döntő legvégén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.15. 14:28
Mint beszámoltunk róla, drámai körülmények között nyerte meg Hollandia a Japánban rendezett női kézilabda-világbajnokságot. A győztes találatot Lois Abbingh szerezte hetesből az utolsó másodpercekben, amelynek jogossága bizonyára indoklásra szorul.

Az utolsó fél percen belül – ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert erre az időszakra különleges szabályok vonatkoznak – a győzelemért támadhattak a spanyolok, azonban Alexandrina Barbosa lövését védte Tess Wester. A hollandok kapusa ezután előre akarta dobni a labdát, azonban Ainhoa Hernández a hatosnál felugorva blokkolta. A beálló lába ugyan kívül volt, de a kezével belógott a hatos fölé (legalábbis ezt ítélték a játékvezetők), ami szabálytalan, és az utolsó fél percre vonatkozó szabályok értelmében a vétkesnek piros lapot kell felmutatni, a másik csapat heteshez jut. Így ítéltek a Bonaventura ikrek is, Abbingh pedig bevágta a győztes gólt.

A mérkőzésről itt olvashatnak bővebben.

A lába ugyan kívül volt a spanyol beállónak, de utána a kezével már a hatos fölött blokkolt

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd


NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
DÖNTŐ
HOLLANDIA–SPANYOLORSZÁG 30–29 (16–13)
Kumamoto, 9624
néző. Vezette: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
HOLLANDIA:
WESTER – Malestein 3, Van der Heijden 3, SNELDER 5, Kramer, ABBINGH 7 (1), Smeets. Csere: Duijndam (kapus), POLMAN 9, Dulfer, Van Wetering 1, Bont 2. Szövetségi kapitány: Emmanuel Mayonnade
SPANYOLORSZÁG:
Navarro – M. López 6, M. González 2, Pena 3 (2), Hernández 3, BARBOSA 7 (1), Gutiérrez. Csere: De Paula (kapus), L. González 1, Rodriguez, FERNÁNDEZ 5 (1), Cesareo, S. López 2. Szövetségi kapitány: Carlos Viver Arza
Az eredmény alakulása.
3. p.: 1–3. 7. p.: 2–6. 11. p.: 5–9. 17. p.: 9–9. 27. p.: 13–12. 39. p.: 21–16. 42. p.: 23–19. 50. p.: 25–24. 57. p.: 29–27.
Kiállítások:
4, ill. 6 perc
Hétméteresek:
6/4, ill. 1/1

A VB VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia Hollandia (Lois Abbingh, Delaila Amega, Debbie Bont, Rinka Duijndam, Kelly Dulfer, Merel Freriks, Laura van der Heijden, Dione Housheer, Jessy Kramer, Angela Malestein, Larissa Nüsser, Estavana Polman, Martine Smeets, Inger Smits, Danick Snelder, Tess Wester, Bo van Wetering. Szövetségi kapitány: Emmanuel Mayonnade)
2. Spanyolország
3. Oroszország
4. Norvégia
5. Montenegró
6. Szerbia
7. Svédország
8. Németország
9. Dánia
10. Japán
11. Dél-Korea
12. Románia
13. Franciaország
14. MAGYARORSZÁG (Bíró Blanka, Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi, Kiss Éva, Kiss Nikoletta, Klujber Katrin, Kovács Anna, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória, Márton Gréta, Pásztor Noémi, Schatzl Nadine, Szabó Laura, Tomori Zsuzsanna, Tóth Gabriella, Tóvizi Petra, Triffa Ágnes, Vámos Petra. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen)
15. Angola
16. Argentína
17. Brazília
18. Szenegál
19. Szlovénia
20. Kongói DK
21. Kuba
22. Kazahsztán
23. Kína
24. Ausztrália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik