Női kézi-vb: a román kapitány egy teljes éjszaka elemezte a mieink játékát

NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto), B. M.NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto), B. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 19:20
null
Neagu kezd formába lendülni, nagyon oda kell rá figyelnünk (Fotó: IHF)
A helyszíni tudósítások szerint laza hangulatú edzéssel készült a mieink elleni, pénteki világbajnoki mérkőzésre a román női kézilabda-válogatott Kumamotóban. Mint ismert, a C-csoport utolsó meccse dönti el, melyik csapat jut tovább a spanyol, montenegrói duó mögött a középdöntőbe. Tomori Zsuzsannának eszébe jutott a 2008-as pekingi olimpia negyeddöntője. 

 

Az otthon maradt kollégáktól és a sajtótól rengeteg kritikát kapó szövetségi kapitány, Tomas Ryde például teniszezéssel töltötte az időt, miközben játékosai bemelegítettek.

A svéd edző elmondta: egy teljes éjszakán át elemezte a magyarok játékát. „Teljesen más csapat, mint Montenegró. A magyarok gyorsak, a montenegróiak durvák. A magyaroknál nagyon gyorsan mennek a passzok. Ott van Kovacsics, Kovács, aztán Háfra is, akikre figyelnünk kell, a szélsőkről nem is beszélve, akiket meg kell állítanunk– nyilatkozta Ryde, aki szerint csapata nem engedhet 23 lövést és 16 gólt a magyar szélsőknek, mint tette azt Montenegró.

Románia szövetségi kapitánya arra számít, hogy a magyar válogatott követő emberfogással próbálja majd kivenni a játékból Cristina Neagut. „Ilyen helyzetekben másképp kell játszanunk, már Montenegró is nehéz helyzetbe hozott ezzel minket” – tette hozzá Ryde.

Honfitársa, a montenegrói szövetségi kapitányi posztot betöltő Per Johansson Romániát látja a pénteki mérkőzés esélyesének. „Mindkét csapat ellen játszottunk, és nehezen nyertünk, de őszintén, fogalmam sincs, hogyan vertük meg Romániát! Uralták a meccset, vezettek, nagyon erősek voltak” – mondta a korábban a CSM Bucuresti-et is edző svéd tréner, aki Neagu klasszisa miatt is a román csapatot látja jobbnak.

A spanyol válogatotthoz hasonlóan a románokkal is gyakran összefutnak a mieink a világversenyeken. Az elmúlt éveket tekintve elég csak azt kiemelni, hogy a legutóbbi négy Európa-bajnokságon rendre megmérkőztek a felek, akik 2001 és 2013 között a vb-ken is összecsaptak. A jelenlegi 24 csapatos mezőnyben ez a két válogatott szerepelt a legtöbb vb-n eddig, a román nemzeti csapat a 24., a magyar a 22. tornáján szerepel.

A tornát kihagyó brassói játékosok doppingügye miatt megtépázott nimbusszal és idegrendszerrel Japánba érkező keleti szomszédunk a spanyoloktól kapott 15 gólos pofonnal kezdett a C-csoportban, majd nehézkesen legyűrte Szenegált és Kazahsztánt, hogy aztán Montenegróval szemben is alulmaradjon. A már négyszer is a világ legjobb női játékosának választott Cristina Neagun pedig semmi sem múlik: a magyarok elleni tavalyi Eb-középdöntős találkozón súlyos térdsérülést szenvedő, a vb előtt visszatérő 31 éves klasszis három eddigi meccsén 30 gólt szerzett. Kulcsember még Ryde együttesében az előző idényben a Győrrel mindent megnyerő beálló, Crina Pintea, valamint a korábbi siófoki kapus, Denisa Dedu és az átlövő Gabriela Perianu.

A románok elleni csoportmeccsünk magyar idő szerint pénteken 11 órakor kezdődik. Az már biztos, hogy bármelyik csapat is lép tovább a középdöntőbe, nem visz magával pontot.

Tomori reméli, az érzelmi töltet minket visz majd előre (Fotó: Kovács Anikó)
Tomori reméli, az érzelmi töltet minket visz majd előre (Fotó: Kovács Anikó)

TOMORI ZSUZSANNÁNAK ESZÉBE JUTOTT A PEKINGI OLIMPIA NEGYEDDÖNTŐJE

Nyugodtan, görcs és pánik nélkül kell játszaniuk Tomori Zsuzsanna szerint, aki úgy látja, a magyar kollektívabb csapat a románnál.

– Eszébe jutott a románok elleni tizenegy évvel ezelőtti mérkőzés?
– Most azért beugrott – válaszolta Tomori Zsuzsanna, aki a jelenlegi keretből egyedüliként tagja volt már annak a magyar válogatottnak is, amely a 2008-as pekingi olimpián a negyeddöntőben, sorsdöntő mérkőzésen legyőzte Romániát. – Az egy hihetetlen élmény volt. Anno előtte volt egy fontos csapatmegbeszélésünk, de egy magyar–román az mindig érzelemdús mérkőzés, ezt most is átérezzük. Ilyenkor mindenki fejében csak az fordul meg, hogy nyerni szeretne. Remélem, hogy az érzelmi töltet és löket minket visz majd előre, mi tudunk ebből jobban kijönni a pénteki meccsen.

– A jelenlegi, rendkívül fiatal átlagéletkorú és rutintalan magyar csapat szempontjából mennyire jó vagy szerencsés, hogy egy Romániával szembeni élet-halál meccs következik?
– Talán ez lehet a kétélű fegyver a mostani csapatunkban, fiatal a keretünk, ez tény. De nagyon sokat beszélgettünk az elmúlt napokban, ami segített. A támadójátékunk eddig kicsit akadozik, nem vállaljuk fel a felelősséget, tologatjuk a labdát sokszor, de megbeszéltük, hogy nincsen semmi probléma, menjünk oda, lőjük el a labdát, vállaljuk el az egy egy elleni helyzetet, segítsünk a másiknak. Ha megnézzük az eddigi meccseket, sok kaotikus találkozót láthattunk már a tornán, nem várt eredményekkel, és minden mérkőzésen sok volt a hiba. A rontás mindig benne lesz a játékban, de ha mi akarjuk jobban a sikert, és keményebben darálunk, akkor mi jövünk ki jobban az utolsó csoportmeccsből. Szerintem mi kollektívabb csapat is vagyunk, mint a román – bízom benne, hogy ez meg is fog mutatkozni.

– Mennyire tépázta meg a románokat a brassói játékosok doppingbotránya?
– Még múlt héten az érkezéskor látszott a románokon a szomorúság, egy ilyen eset minden csapatot megviselne. Vannak hiányzóik, Cristina Neagu pedig sérülésből tért vissza, de egyre jobban játszanak a tornán, kezdenek belerázódni. Ha Neagu és Crina Pintea semlegesítését meg tudjuk oldani, akkor nagy sanszunk lesz nyerni. Folyamatosan faultolnunk kell, ki kell lépnünk rájuk, hogy érezzék, nincs esélyük. Az is sokat segíthet nekünk, ha a jó védekezésből könnyű gólokat tudunk szerezni.

– A keret egyik legrutinosabb és egyetlen, olimpiát is megjáró tagjaként mivel tud segíteni a fiatalabb társaknak a pénteki mérkőzés előtt?
– Ahogy eddig, most is általában a védekezésben segíthetek majd. De kicsit félretéve a taktikát: mentálisan kell felkészülnünk, meg kell nyugtatni a csapatot, nem szabad, hogy görcsöljünk, pánikoljunk. Lehet, hogy ellépnek a románok két-három góllal, de már megmutattuk korábban is, hogy vissza tudunk kapaszkodni, és fordítani tudunk hátrányból. Fontos, hogy ha esetleg hibázik valaki, ne álljunk le, mert puff neki, van olyan, hogy nem jön össze egy passz vagy fölé megy a lövés, de zárjunk vissza gyorsan, és próbáljuk javítani a hibát legközelebb. Ezekről is már sokat beszélgettünk magunk között, szóval most már ennek is ki kell jönnie, és látszódnia kell a pályán.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
CSOPORTKÖR
, 5. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A C-CSOPORT PÉNTEKI PROGRAMJA
7.00:
Montenegró–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
7.00: Kazahsztán–Szenegál
11.00: MAGYARORSZÁG–Románia (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

ELLENFÉLNÉZŐ: ROMÁNIA
Olimpia:
4. (1976), 7. (2000, 2008), 8. (2012), 9. (2016)
Vb:
1. (1962), 2. (1973, 2005), 3. (2015), 4. (1971, 1975, 1993, 1999, 2007), 5. (1986)
Eb:
3. (2010), 4. (2000), 5. (1996, 2008, 2016)
Magyar mérleg ellene:
97 mérkőzés, 55 győzelem, 9 döntetlen, 33 vereség, 1931–1801-es gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen:
2018. 12. 12., Európa-bajnokság, középdöntő, Nancy, Magyarország–Románia 31–29 (17–17)
Magyar gólszerzők: Háfra N. 6, Schatzl Nadine 6, Kovacsics 5, Lukács V. 5, Kovács Anna 4, Lakatos R. 2, Tóvizi 2, Planéta 1

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 4 4 132– 77 +55 8
2. Montenegró 4 4 111– 96 +15 8
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 118– 89 +29 4
4. Románia 4 2 2 93–102 –9 4
5. Szenegál 4 4 89–117 –28 0
6. Kazahsztán 4 4 72–134 –62 0


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik