A Larvik tizenöt nap híján tizenhat évvel ezelőtt kapott ki legutóbb az alapszakaszban, 2001 áprilisában a Nordstrand bizonyult nála jobbnak, ezt követően mindössze öt alkalommal játszott döntetlent, a többi bajnokiját rendre megnyerte. A legutóbbi hazai alapszakaszbeli vereség után még távolabb kell mennünk, hiszen otthonukban legutóbb 1999-ben kaptak ki.

Mint ismert, a norvég címvédő kerete a nyáron szinte teljesen kicserélődhet, hiszen legjobbjai távoznak, vagy visszavonulnak. Sandra Toft és Sanna Solberg az Esbjergben folytatja, Gro Hammerseng-Edin és Anja Hammerseng-Edin visszavonul, Amanda Kurtovic és Marit Frafjord a CSM Bucuresti keretét erősíti majd a nyártól, Alma Hasanic és Vilde Ingeborg Johansen pedig szintén távozik.

Harald Bredeli, norvég Tv2 szakértője a montenegrói Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre készülő norvégok keretének szétesését a Titanichoz hasonlította egy elemzésében.

„Úgy süllyed el a Larvik, mint a Titanic, és valószínűleg még nem láttuk az utolsó játékost beszállni a mentőcsónakba” – tett utalást arra, bővülhet még a távozók listája.

„Az elmúlt években is előfordult, hogy pénzügyi gondok miatt el kellett engedniük egy vagy két kulcsjátékosukat, de ilyen mértékű változást még nem láttunk – mondta Bredeli. – Egyértelmű, hogy sokkal nehezebb feladatuk lesz a következő idényben, ez azonban jót tehet a norvég kézilabdának.”