Női kézi: Tomori Zsuzsanna távozott a Siófoktól

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 19:26
null
Tomori tényleg nem folytatja Siófokon (Fotó: AFP)
A 189-szeres válogatott Tomori Zsuzsanna távozott a Siófok KC női kézilabdacsapatától – adta hírül az MTI.

Tomori Zsuzsanna a Nemzeti Sportnak már korábban elmondta, hogy nem újította meg szerződését a Siófokkal.

A klub honlapjának csütörtöki híradása szerint a játékossal folytatott egyeztetések után a felek egyetértettek abban, hogy nem kívánnak szerződést hosszabbítani, így a 2019-ben igazolt védekezés-specialista átlövő távozott az együttestől.

Fodor János ügyvezető megerősítette a francia Tamara Horacek távozását is. Hangsúlyozta, a balátlövőnek 2023-ig szóló, tehát jelenleg is érvényben lévő szerződése van Siófokon, a Metz HB július 12-én ennek ellenére bejelentette az átigazolását, a játékos pedig minden kapcsolatot megszakított a Balaton-parti klubbal, és nem érkezett meg a felkészülés kezdetére.

„Tartjuk magunkat ahhoz, hogy aki nem akar Siófokon kézilabdázni, annak nem is kell. Élő szerződéssel lehet távozni, de csak bizonyos feltételek mellett. A kötelezettségek nemcsak a klubokra, hanem a játékosokra is vonatkoznak. A szükséges lépéseket megtettük, innentől fogva ez már jogi ügy” – mondta Fodor.

Hozzátette, a koronavírus-járvány komoly nehézségeket okozott a klubnak, ezért a játékoskeret kialakításánál kiemelten fontos volt a gazdasági stabilitás megteremtése. Mivel mindenképpen fiatalítani akartak, ezért tehetséges, többségében magyar játékosokat kerestek, és több saját nevelésű kézilabdázót is szeretnének beépíteni a csapatba.

„Danyi Gábor vezetőedző olyan karaktereket keresett, akik igazi csapatemberek, és megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amiket itt Siófokon felállítottunk. Lehet, hogy most visszább kellett lépnünk, de biztos vagyok benne, hogy ez hosszú távon gyümölcsözni fog” – magyarázta az elnök.

A siófoki játékoskeret átlagéletkora (24.2 év) csaknem öt évet fiatalodott a tavalyihoz képest.

Danyi Gábor elmondta, céljuk a harmadik-hatodik hely valamelyikének megszerzése a bajnokságban.

„Ez egy új projekt kezdete, szeretnénk egy csapatot, egy igazi közösséget építeni. Az alapokról indulunk, és az építkezéshez idő kell. Rengeteget fogunk dolgozni a sikerekért, ezt megígérhetem” – szögezte le a Győr csapatával 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert tréner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik