Női kézilabda: távozik a Mosonmagyaróvár klubelnöke

Vágólapra másolva!
2020.06.24. 21:04
Három éven keresztül volt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club elnöke Horváth Cs. Attila, ám a klub hivatalos honlapján megjelent közlemény értelmében a következő idénytől már nem folytatja a munkát.

Három éve, polgármesteri felkérésre vállalta el a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club vezetését, Horváth Cs. Attila. A klub elnökeként, az akkora minden szempontból nehéz helyzetbe jutott egyesület válságmenedzselésére vállalkozott. Az MKC mára a magyar kézilabdázás egyik stabil bázisává vált, szakmailag és gazdaságilag biztos lábakon áll, így a korábban több sportágban is sikeresen tevékenykedő sportvezető úgy gondolta, küldetése véget ért…

„Sportvezetői pályafutásom talán legnehezebb időszakán vagyok túl, hiszen egy válságban lévő klubot kellett átvennem 2017-ben. Embert próbáló három év van mögöttem, de mára már nincs tartozása a klubnak, sőt, több, mint ötven kisebb-nagyobb támogatóval, több tízmilliós szponzori szerződésekkel rendelkezik, ráadásul, mintegy kétszáz millió forint értékben, fejlesztések is történtek az elmúlt időszakban” – fogalmazott Horváth Cs. Attila.

„A világjárvány miatti kényszerpihenő alatt volt bőven időm gondolkodni a jövőn, s végül a családommal, a barátaimmal és Árvay István polgármester úrral is egyeztetve úgy döntöttem, hogy az új szezonban már nem vállalom tovább ezt a megbízatást” – áll a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Az MKC elnöksége, megköszönve, elismerve az elnök elmúlt három éves kiemelkedő munkáját, július 2-ára hívta össze a klub küldöttgyűlését, ahol majd új vezetőt választanak – zárul a közlemény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik