Női kézi: Tartok tőle, kidobhatjuk a kukába a nyári felkészülésünket – Elek

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 09:37
null
Elek Gábort megviselték az elmúlt napok történései (Fotó: Balogh László)
A teljes leállás után várhatóan nagy fizikai leépülést mutatnak a felmérések az FTC női kézilabdacsapatánál – és akkor még csak a végig negatív kerettagokról beszéltünk…


Az FTC-Rail Cargo Hungaria női együttese a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában sem tudott pályára lépni a francia Metz ellen, de legalább üdvözítő fejlemény, hogy a legutóbbi, pénteki koronavírustesztek nem hoztak újabb pozitív esetet. A norvég Vipersszel szembeni, szeptember 19-i BL-találkozó előtt és után elvégzett tesztek mutatták ki a fertőzést, a játékoskeretben és a szakmai stábban összesen tíz érintett volt. A negatívak közül a budapesti lakosok szombattól kiszabadulhattak a karanténból és a két, eddig Kristiansandban karanténban lévő fertőzött is hazatérhetett szombat délután – mindketten jól vannak, viszont a következő negatív tesztig itthon is karanténban maradnak.

„Hétfőn felméréseket végzünk azokkal a játékosokkal, akiknek a tesztjei negatívak, és elkezdjük a lazább erőnléti munkát is – mondta vasárnap lapunknak Elek Gábor, az FTC edzője, aki éppen a decemberi Európa-bajnokságon csoportellenfél horvát válogatottról elemzett videofelvételeket, készülve az e heti válogatott összetartásra. – Nyilván megviseltek az elmúlt napok. Tartok tőle, hogy bár nagyon jól sikerült a nyári felkészülésünk, most kidobhatjuk a kukába, mert a sűrített és felborult programban már nemigen lesz időnk dolgozni. Edzéselméleti csodák nincsenek, a karantén kapcsán nem lehet arról beszélni, hogy aktív pihenés lenne, hiszen teljes leállás, »döglés«. Várhatóan nagy lesz a leépülés fizikailag, és akkor most csak a végig vírusnegatív játékosokról beszélünk. Ettől függetlenül optimistán és pozitívan állunk hozzá, igyekszünk a lehető legjobbat kihozni a jelenlegi helyzetből is.”

Az előzetes program szerint a dán Esbjerg elleni idegenbeli BL-meccs lenne a következő mérkőzése a Fradinak október 11-én – ahogy Elek fogalmazott, lehet, az is lesz.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA A NŐI BAJNOKOK LIGÁJÁBAN
1. CSM Bucuresti (román) 2 2 61–55 +6 4
2. Vipers Kristiansand (norvég) 2 2 60–55 +5 4
3. Rosztov-Don (orosz) 2 1 1 49–48 +1 3
4. Team Esbjerg (dán) 2 1 1 62–56 +6 2
5. Metz Handball (francia) 2 1 1 62–58 +4 2
6. Krim Ljubljana (szlovén) 2 1 1 49–50 –1 1
7. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 1 1 25–26 –1 0
8. Bietigheim (német) 3 3 82–102 –20 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik