Női kézi: Tadici kiakadt, súlyos büntetés a rasszista botrányban

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 10:09
A Román Kézilabda-szövetség döntött a HC Zalau–HCM Baia Mare női bajnoki nyomán kirobbant rasszista botrányban: a zilahi csapat az elkövetkezendő három hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni, valamint 2000 lejes (körülbelül 150 ezer forint) pénzbírságot is meg kell fizetnie.

A szövetség hétfői különleges ülésén újratárgyalta a női kézilabda Nemzeti Liga múlt heti mérkőzésen történt eseményeket, amelyen a hazai csapat szurkolóinak egy csoportja inzultálta a vendégek két játékosát. A nagybányaiak jelentése alapján a román szövetség már csütörtökön tárgyalta az esetet, azonban elengedő bizonyíték hiányában elnapolta a döntést. Közben nyilatkozatokat kértek a két érintett játékostól, Allison Pineautól és Alexandra Do Nascimentotól, valamint Aurelian Roscától, a vendégek szakvezetőjétől is. Mivel a nagybányaiak nem küldték a kért nyilatkozatokat, valamint a biztonságiak sem tudtak megfelelő videofelvétellel szolgálni, a szövetség kénytelen volt a mérkőzést közvetítő tévétársaság felvételei alapján meghozni a döntést.

A hazaiak szerint azonban nem indokolt a döntés, ugyanis sem a játékvezetők, sem a mérkőzésen jelenlevő hivatalos személyek nyilatkozatai nem erősítették meg a nagybányaiak állításait, ennek ellenére a szövetség súlyos büntetéssel sújtotta őket.

Gheorghe Tadici, a zilahiak szakvezetője felháborodottan kommentálta a döntést:

„A nagybányaiakkal ellentétben mi betartjuk a szövetség szabályzatát és kifizetjük a fellebbezéshez szükséges pénzösszeget. Amennyiben nem változtatja meg a szövetség a döntését, tovább fogunk támadni, harcolunk az igazunkért. A döntés alapján minden mérkőzést nézők nélkül kellene lejátszani vagy le kellene ragasztani az emberek száját, hogy csendben üljenek, mint a templomban” – nyilatkozta a feldúlt Tadici.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik