Női kézi: Székesfehérvárról igazolt kapust az Érd

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 16:34
null
Györkös Rebeka 2017-ben, még a Békéscsaba játékosaként (Fotó: Földi Imre)
Györkös Rebeka személyében Székesfehérvárról igazolt kapust az Érd női kézilabdacsapata – adta hírül a Pest megyei klub a hivatalos honlapján.

A 25 éves, 180 centiméter magas kapus egy idényre szóló szerződést kötött az Érddel.

Pályafutásomat tízévesen az FTC-ben kezdtem, két évet játszottam ott. Ezután védtem az ASI-ben, a Láng SK-ban, az Újbuda TC-ben és a Szent Istvánban is. Vácon kerültem először az NB I közelébe. Ifjúsági és juniorválogatott voltam, majd a Veszprém Barabás KC-hoz igazoltam, amelynél Róth Kálmánnal dolgozhattam együtt. Itt léphettem először pályára EHF-mérkőzésen. Budaörsön három évig játszottam, ahol az első szezonban kiharcolt az NB I/B-ből az NB I-be jutást. Békéscsabán egy évet töltöttem, Horváth Rolanddal (az Érd új vezetőedzője – a szerk.) dolgoztam együtt, illetve két évet töltöttem Székesfehérváron. Bízom abban, hogy új csapatommal minél sikeresebben szerepelünk majd a bajnokságban” – mondta bemutatkozásul Györkös Rebeka.

Az Érd korábban nyolc új játékos szerződtetését jelentette be a következő idényre: a kapus Győrffy Alexandra és az átlövő Walfisch Mercédesz érkezése mellett 2017 után visszatér a balszélső Fekete Bozsana, szintén az MTK-tól érkezik Horváth Dóra, Mézes Laura és Kopecz Barbara a Békéscsabától teszi át a székhelyét, a Vác junior-világbajnok irányítója, Szabó Kitti is Érden folytatja, ahogy a kispesti Mód Noémi is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik