Női kézi: Siófokon köthet ki a Podgorica szélsője

Vágólapra másolva!
2019.01.19. 14:13
null
Itana Grbics a magyar élvonalban találkozhat a győri Eduarda Amorimmal (Fotó: AFP)
Montenegrói sajtóhírek szerint a Buducsnoszt Podgoricát a nyáron elhagyó Itana Grbics a Siófok női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását, bár a 22 éves válogatott balszélső még nem adott választ egyik kérőjének sem.

A Podgoricából való távozása összefüggésben van azzal a korábbi hírrel, hogy a Buducsnoszt visszacsábítaná klasszis szélsőit, Majda Mehmedovicsot és Jovanka Radicsevicset a román CSM Bucuresti-ből. Erről Grbics tulajdonképpen már tényként beszélt.

Dragan Adzsics személye miatt igazoltam a Vardarból a Buducsnosztba, szerintem ő a világ legjobb edzője, senkinek nincs hozzá hasonló rendszere. Sok edzőm volt, de egyik sem volt Adzsicshoz fogható. Biztos, hogy távozom, de még nem tudom, hogy hová, több lehetőségem is van, és még senkinek nem adtam választ. Majda érkezik, aki minden kétséget kizáróan a legjobb balszélső volt az Európa-bajnokságon. A Buducsnoszt csak a Bajnokok Ligájában játszik kemény mérkőzéseket, ezeknek a száma pedig behatárolt. Sokat szeretnék játszani, és segíteni a csapatomat” – mondta Grbics a cdm.me oldalnak, amely hozzáteszi, hogy a balszélső jó eséllyel Siófokon köthet ki, ahol újra egy csapatban szerepelhet korábbi vardaros társaival, Andrea Peneziccsel és Tatjana Hmirovával.

A Buducsnoszt és a montenegrói szövetség terve egyértelmű, szeretné újra összegyűjteni a válogatott játékosokat egy csapatba, ezzel is segítve a nemzeti együttest a tokiói olimpiára való kijutás felé vezető úton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik