Női kézi: román klasszisok üzengetnek a csúszó fizetések miatt

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.11.22. 13:25
null
Cristina Neagu panaszkodott egy sort (Fotó: AFP)
Egyre nyíltabban teszik szóvá a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának játékosai a több hónapos fizetéscsúszásokat. A csütörtökön a Rosztov ellen elvesztett Bajnokok Ligája-mérkőzés (22–27) után a bukaresti csapat legnagyobb sztárja, Cristina Neagu panaszkodott egy sort a Digi Sport televíziónak nyilatkozva.  

„Csupán most kaptuk meg a júliusi fizetésünket. Egy olyan csapatnak, amelynek elvárásai vannak a Bajnokok Ligájában, tisztelnie kellene játékosait és időben fizetnie őket” – dühöngött Neagu, aki havonta 17500 eurót keres a bukaresti önkormányzat által pénzelt klubban. A legjobb román kézlabdázó egyben azt is elmondta, hogy a válogatott se várja el tőle, hogy egyedül cipelje hátán a csapatot a decemberi Európa-bajnokságon.

„Nem vagyok robot, edzésekre, mérkőzésekre van szükségem, előbbiből pedig kevés volt az elmúlt hetekben. Időre van szükségem, hosszabb egészségügyi gondok nélküli felkészülésre. Romániának nem rám kell épjtenie, hanem elsősorban egy jól összerakott csapatra” – nyilatkozta Neagu.

Októberben, a Ferencváros elleni bukaresti BL-mérkőzés előtt a CSM játékosai „Tiszteljétek a munkánkat!” és „Tiszteljétek az ígéreteiteket!” feliratú melegítő-mezekben vonultak pályára az elmaradt fizetések ellen tiltakozva. A klub azóta is csak a Neagu által említett júliusi béreket utalta át nekik, Gabriela Szabo klubigazgató viszont csak közösségi oldalán reagált a sportolók sirámaira.

Az olimpiai bajnok futónő az 1999-es IAAF-gálán – amikor Michael Johnson amerikai futóval együtt vette az az Év Atlétája díjat – készült képét osztotta meg, a következő szöveggel: „Furcsa azt látni, hogy Romániában az utóbbi időben a sportolók többet beszélnek a pénzről, mint az eredményekről! A lenti képen évek munkája, a kitartás és mindenekfelett a SZENVEDÉLY beszél!”

A CSM-nél azonban nemcsak a pénz okoz gondokat, hanem a sérülések is. A csapat spanyol átlövője, Alexandrina Barbosa legalább hat-hét hónapra kidőlt a Krim Ljubljana elleni BL-találkozón elszenvedett sérülése miatt. Az elülsőkeresztszalag- és külsőmeniszkusz-szakadást szenvedő játékost a héten műtötték meg Spanyolországban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik