Női kézi: Rasmussen veszi át a montenegrói válogatottat

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.23. 14:03
null
Kim Rasmussen irányítja a folytatásban a montenegrói válogatottat (Fotó: AFP)
Kim Rasmussen lett a montenegrói női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül a szövetség a hivatalos honlapján.

 

Mint ismert, az eddigi kapitánynak, Per Johanssonnakaz év végén lejár a megállapodásaaz alakulattal, s néhány héttel ezelőtt adták hírül, hogy a felek nem hosszabbítják meg a szerződést. A montenegrói szövetség közleménye szerint azonban az újonnan kinevezett Kim Rasmussen nem december végén, hanem már most átveszi a válogatott irányítását, melynek élén a dániai Európa-bajnokságon be is mutatkozhat.

Minderre azért volt szükség, mert a válogatottra márciusban fontos olimpiai selejtező vár, így az új kapitánynak több ideje lesz a felkészülésre, és már az Eb-n hasznos tapasztalatokat gyűjthet. Johansson távozásában minden bizonnyal szerepe volt, hogy időközben a Rosztov-Don vezetőedzője lett.

Ismertek Rasmussen segítői is: az egyik Bojana Popovics, a sportág legendája (aki jó eséllyel a Buducsnoszt Podgoricánál követi a lemondott Dragan Adzsicsot), a másik Gojko Vucsinics.

A dán szakembert szerdán mutatják be hivatalosan is. Rasmussen 2016 és 2020 között irányította a magyar válogatottat (a 48 éves szakember viharos körülmények közötttávozott a magyar kispadról), előtte hat évig dolgozott a lengyel nemzeti csapattal. Jelenleg a Lublin vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik