Női kézi NB I: a Fradi és Győr újra harcban a minél jobb gólkülönbségért

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 10:18
null
Szucsánszki Zita szerint nem szabad azt hajszolni, hogy minék több góllal kell nyerni (Fotó: Török Attila)
Pénteken Kisvárdán kezdődik meg a Ferencváros női kézilabdacsapatának bajnoki hajrája, melyben a Győri Audi ETO-val verseng a bajnoki címért. A fővárosiak számára még öt mérkőzés van hátra, míg a győrieknek kettő – előbbinek 80 gólos hátrányt kellene ledolgoznia gólkülönbségben az aranyéremhez, amennyiben mindkét csapat hozza a hátralévő találkozóit.


Mint ismert
, az FTC április 14-én a bajnokság 22. fordulójában 29–24-re legyőzte legnagyobb hazai riválisát, a két csapat között a végeredményről az összgólkülönbség dönt, amennyiben azonos pontszámmal állnak majd 26 fordulót követően.

Az MKSZ szabálya szerint pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.

Négy éve hasonló körülmények között dőlt el az aranyérem sorsa, akkor eggyel volt jobb a Győr gólkülönbsége.

A két csapat rangadóján összeszólalkozott Ambros Martín, a Győr vezetőedzője, s Elek Gábor, az FTC szakvezetője, emiatt a magyar szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága mindkét trénert két bajnoki mérkőzésre tiltotta el. Ennek értelmében Ambros Martín már nem meccselhet a Győrrel a kispadról a hátralévő két fordulóban, ha csapata nem fellebbezi meg sikeresen a döntést.

Az FTC ma Kisvárdán kezdheti meg a gólkülönbség-javítást. Hazai pályán öt góllal győzte le a szabolcsiakat a címvédő.

Szucsánszki Zita a fradi.hu-nak kiemelte, csak magukkal kell foglalkozniuk, nem szabad azt hajszolni, hogy minél több góllal kell nyerni, mert az kapkodáshoz és hibákhoz vezet.

„A válogatott szünetben sokat dolgoztunk, a Fradi ellen tartást szeretnénk mutatni. Egyértelmű, hogy különösen a kialakult helyzet miatt ellenfelünk a meccs toronymagas esélyese, ettől függetlenül nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni” – mondta el Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője a klub honlapjának.

KÉZILABDA
NŐI NB I
PÉNTEK
18.00:
Kisvárda Master Good SE–FTC-Rail Cargo Hungaria
18.00:
Moyra-Budaörs–Váci NKSE

A két csapat hátralévő mérkőzései
Április 29., péntek
18.00: Kisvárda–Ferencváros
Május 3., szerda
18.00: Vác–Ferencváros
Május 7., szombat
18.00: Szombathely–Ferencváros
Május 13., péntek
18.00: Budaörs–Ferencváros
Május 14., szombat
16.45:
Győr–Dunaújváros
Május 20., péntek
18.30:
Debrecen–Győr
18.30: Ferencváros–Vác

KÜZDELEM A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Győr 24 23 1 750–500 +250
46
2. FTC 21 20 1 594–424 +170
40
Pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győr 24 23 1 814–525 +289 46
2. FTC 21 20 1 672–470 +202 40
3. Debrecen 22 18 4 632–538 +94 36
4. Vác 21 14 7 654–602 +52 28
5. Mosonmagyaróvár 22 12 1 9 697–647 +50 25
6. Siófok 22 12 10 660–659 +1 24
7. Kisvárda 22 9 2 11 563–596 –33 20
8. MTK 23 8 4 11 607–656 –49 20
9. Dunaújváros 22 9 13 603–646 –43 18
10. Fehérvár 22 7 2 13 560–612 –52 16
11. Budaörs 22 6 2 14 580–678 –98 14
12. Érd 23 5 18 586–702 –116 10
13. Szombathely 22 3 1 18 571–708 –137 7
14. Vasas 22 3 19 582–742 –160 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik