Női kézi NB I: Új impulzus kellett a lányoknak, hogy megnyugodjanak – Vágó Attila

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2023.01.31. 09:41
null
Vágó Attila (Fotó: MTK Budapest)
Sikeres időszakon van túl az MTK Budapest élvonalbeli női kézilabdacsapata, amely Vágó Attila érkezése óta bravúrosan szerepel a bajnokságban. Az elmúlt két hónapban jelentősen javult a sokáig a kiesés elől menekülő fővárosiak formája – erről beszélgettünk a vezetőedzővel.

 

Két hónapja vette át az élvonalbeli MTK Budapest irányítását Vágó Attila, az akkor kiesőjelölt csapat pedig az idénykezdethez képest szárnyal: nyolc meccsen nyolc pontot szerzett, feljött a tabella nyolcadik pozíciójába, s csak a bajnokság első három helyén álló csapattól kapott ki.

Az MTK eredményei Vágó Attilával
Az MTK eredményei Vágó Attilával

„Reménykedtem benne, hogy előrébb tudunk lépni, de álmomban sem gondoltam volna, ahogy azt sem, hogy a Debrecen és a Fradi ellen másodpercek választanak el minket a döntetlentől vagy akár a győzelemtől – kezdte a beszélgetést Vágó Attila, az MTK vezetőedzője. – A többi meccsen is jó teljesítményt nyújtottunk, bravúrpontokat is szereztünk, gyorsan megtaláltuk a közös hangot a lányokkal. Nagyon jó a hangulat az öltözőben, de most kell szerénynek maradni és tovább dolgozni, mert hosszú még a bajnokság.”

Nem lehet azonnal csodát tenni, a szakember a kinevezése után két nappal mégis közel állt csapatával a bravúrhoz – egy góllal kapott ki hazai pályán a Debrecentől. Ami a Loki ellen nem, a Siófok ellen már összejött a kék-fehéreknek, akik ezután ponttal távoztak Vácról is. Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy a kötelező mérkőzéseket is hozták a budapestiek, jó teljesítményük pedig az elmúlt héten csúcsosodott ki, amikor sokáig vezettek, s a végén csak hajszállal maradtak el a Ferencvárostól, majd szombaton mínusz tízről hat gólig zárkóztak fel a bajnoki címvédő Győri ETO ellen.

„Új impulzus kellett a lányoknak, hogy megnyugodjanak. Ez jó csapat, de szükség volt egy kis sikerélményre, hogy higgyenek egymásban és abban, hogy a közösen elvégzett munkával elindul a szekér – folytatta Vágó. – A klub kitűzött célja az ötödik-hetedik hely valamelyike volt, de amikor átvettem a csapatot, nem voltunk jó pozícióban. Ráadásul két kulcsember, Koronczai Petra és Kekezovics Anna is megsérült, rájuk már nem számíthatunk ebben az idényben. Nehéz a feladat, de így sem lehetetlen. Ehhez lépésről lépésre kell haladnunk, aztán meglátjuk, mire lesz elég.”

Egy korábbi, a Nemzeti Sportnak adott interjújában Vágó Attila arról beszélt, elsősorban csapata védekezését szeretné rendbe tenni. Habár az elmúlt nyolc fordulóban ez csak részben sikerült – átlagosan a korábbi 29.8 helyett mérkőzésenként 28.4 gólt kapott az együttes az új trénerrel –, támadásban és eredményességben mindenképp javult az MTK: 26-ról több mint három góllal, 29.4-re nőtt átlagban a fővárosiak szerzett góljainak száma.

„Védekezésben is sikerült fejlődnünk, de becsapósak a statisztikák, mert az ETO és az FTC ellen mindenki sok gólt kap. Ami a támadásainkat illeti, s okkal több lerohanásgólt lövünk, ez a gyors játék pedig fekszik a csapatnak, sőt, a második és harmadik hullámban érkezők is jól kapcsolódnak be a játékba, ebben biztosan előreléptünk” – fogalmazott.

A tréner arra a kérdésre is válaszolt, szerinte lehet-e merészebb célokat megfogalmazni a folytatásra, egyvalami azonban biztos, az eddigi eredménysor bizakodásra adhat okot az MTK-nál.

„Nem szabad, hogy gondot okozzon a bennmaradás, a középmezőny viszont nagyon sűrű – tette hozzá Vágó Attila. – A negyedik és tizenkettedik hely között bármelyik csapat bármelyiket legyőzheti, voltak már meglepő eredmények, és lesznek körbeverések is, így biztos, hogy szoros lesz a végjáték. Reméljük, jól jövünk ki belőle, és minél előrébb végzünk.”

AZ ÁLLÁS
1. Győr 14 13 1 447–325 +122 26
2. FTC 13 12 1 429–318 +111 25
3. Debrecen 15 10 1 4 439–386 +53 21
4. Mosonmagyaróvár 12 8 4 377–327 +50 16
5. Vác 12 6 2 4 316–314 +2 14
6. Siófok 12 6 1 5 316–316 0 13
7. Dunaújváros 13 5 2 6 333–387 –54 12
8. MTK 14 4 2 8 391–406 –15 10
9. Budaörs 12 4 2 6 301–326 –25 10
10. Kisvárda 13 5 8 297–325 –28 10
11. Fehérvár 12 4 2 6 302–344 –42 10
12. Érd 12 2 10 300–359 –59 4
13. Békéscsaba 12 2 10 287–348 –61 4
14. NEKA 12 1 1 10 277–331 –54 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik