Női kézi NB I: szórták a gólokat a ferencvárosi szélsők; a Győr is nyert

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 17:32
A Ferencváros 35–18-ra legyőzte hazai pályán az Érdet a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.
Az FTC kiütötte az Érdet 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Török Attila)
Az FTC kiütötte az Érdet A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Török Attila)

 

Ha az FTC már az első félidőben is jó százalékban értékesítette volna a ziccereit, akkor még a bevezetőben említett eredménynél is nagyobb különbségű győzelmet arathatott volna, ám a találkozó első felében Györkös Rebeka több nagy védést is bemutatott az érdi kapuban, így a szünetben a zöld-fehérek még csak három góllal vezettek (13–10).

Hazai oldalon végig Janurik Kinga védett volt csapata ellen – de jól tudjuk, hogy ez már egy merőben más együttes, mint amelyik tavaly januárban csak egygólos vereséget szenvedett a Népligetben.

Az FTC védekezése már az első félidőben is jól működött, a második játékrészben pedig már hatékony támadójáték is párosult hozzá. A szünetben beálló két első számú szélső, Angela Malestein (9) és Schatzl Nadine (5) összesen 14 gólt szerzett, továbbá Kovács Anett (4) és Márton Gréta (3) is összehozott együtt hét találatot az első harminc percben (35–18).

A Ferencváros a bajnokságban legközelebb jövő szerdán lép pályára a Szombathely ellen, de előtte vár még rá szombaton a CSM Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-találkozó, ugyancsak az Elek Gyula Arénában.

A Győr a riválishoz hasonlóan tartja százszázalékos mérlegét, Danyi Gábor csapata 36–25-re győzte le hazai pályán a Dunaújvárost.

NŐI KÉZILABDA NB I
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 35–18 (13–10)
Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött. V: Benya-Hantos, Rózsahegyi
FTC: JANURIK – KOVÁCS ANETT 4, Klujber 1 (1), Szucsánszki 2, Behnke 1, Bölk 2, Márton G. 3. Csere: Csiszár-Szekeres, Stolle 2, Pásztor N. 1, Háfra N. 2, Kovacsics 1, MALESTEIN 9 (3), SCHATZL NADINE 5, Tóth Nikolett 2. Edző: Elek Gábor
ÉRD: GYÖRKÖS – Király, Szabó K. 3, Horváth D., Walfisch 3, PARÓCZY 5 (2), Fekete B. 3. Csere: Győrffy (kapus), Kopecz 1, Mézes 1, Sztankovics 1, Landi 1, Kóka. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 14. perc: 6–4. 18. p.: 7–8. 27. p.: 12–9. 38. p.: 19–10. 44. p.: 21–14. 50. p.: 26–15
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Nem lehet büntetlenül annyi ziccert kihagyni, mint az első félidőben. Az átlövők nem találták a megfelelő távolságot, miközben a sebességünk megfelelő, talán gyorsabb is, mint kellene, és ebből adódnak a hibák.
Horváth Roland: – Tisztában voltam vele, hogy ilyen szintű csapat ellen létszámban is, tudásban is kevesek vagyunk. Az első félidővel elégedett voltam, de mindkét játékrészben a látottakból tanulnunk kell.

GYŐRI AUDI ETO KC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 36–25 (22–12)
Győr, Audi Aréna, zárt kapuk mögött. V: Marton Zs., Szabó Eszter
GYŐR: Leynaud – Lukács V. 2, V. KRISTIANSEN 6 (2), S. Oftedal 5, BRATTSET 6, E. Amorim 2, FODOR CS. 5. Csere: Silje Solberg, Glauser (kapusok), Edwige 1, Nze Minko 4, Anne M. Hansen 2, Faluvégi D. 2, Csekő 1. Edző: Danyi Gábor
DUNAÚJVÁROS: Wéninger – Mihály P., Ferenczy F. 1, SZALAI B. 5, Nick 2, BULATH 9 (1), Kazai 1. Csere: Babovics, Hlogyik (kapusok), Barján 3, Schatzl Natalie 2, Horváth G., Moutsogianni, Román 2 (2). Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása. 9. perc: 6–3. 15. p.: 10–6. 20. p.: 14–9. 26. p.: 18–1. 40. p.: 26–14. 47. p.: 30–17. 53. p.: 34–22
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor: – Próbáltam egyenlően elosztani a terheket, tekintettel a hétvégi Valcea elleni BL-vendégjátékra. Az első félidőben kevesebb, a másodikban viszont sokkal több hibával játszottunk, ekkor támadásban és védekezésben is több volt a pontatlanság.
Vágó Attila: – Azt kértem a lányoktól, hogy legyenek olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor megnehezítik a Győr dolgát, ez mintegy harminc percig sikerült. Ismerve a hazaiak gyors játékát, a második félidőben próbáltuk őket lelassítani és ezt részben meg is tudtuk valósítani.

SIÓFOK KC–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 27–19 (11–9)
Siófok, Kiss Szilárd sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Felhő, Öcsi
SIÓFOK: SZIKORA – Such, Jezic 3, Kiss N. 1, Horacek 1, NIOMBLA 4 (1), AOUSTIN 4. Csere: Mazák-Németh Cs. 1, Tóth G. 2, Kobetic 3 (2), Tomori 1, BÖHME 5, Hársfalvi 2. Edző: Zdravko Zovko
KISVÁRDA: Mátéfi D. – UDVARDI 3, Karnik Sz. 1 (1), Szabó Nina 2 (1), Dombi L. 1, SISKA 5 (1), Milosevics 1. Csere: Dombi K. 1, Mihálffy 1, Habánková 4, Zavaczki, Termány. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–1. 7. p.: 3–1. 14. p.: 5–3. 20. p.: 6–6. 24. p.: 6–8. 36. p.: 15–10. 41. p.: 18–14. 50. p.: 22–17
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Zdravko Zovko: – Sok mérkőzés vár ránk januárban és februárban, ezért fontos volt a győzelem. Az első játékrészben lassan kézilabdáztunk, nem szeretem, ha hiányzik a kellő agresszivitás és a futás a játékunkból. Szünet után már sokkal jobban teljesítettünk.
Bakó Botond: – Az első félidővel összességében elégedettek lehetünk, bár az utolsó percekben olyan hibákat követtünk el már akkor is, amelyek nem férnek bele ezen a szinten. A második harminc perc csalódás, a játék minőségével nem lehetünk elégedettek, könnyű helyzetekben hibáztunk, megkönnyítettük a siófokiak dolgát. Önkritikát kell gyakorolnunk és látnunk, kell hogy jobb teljesítményre lesz szükség a folytatásban.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 12 9 3 379–301 +78 18
2. Győr 8 8 274–145 +129 16
3. FTC 8 8 269–169 +100 16
4. Mosonmagyaróvár 8 7 1 224–215 +9 14
5. Debrecen 8 5 3 230–207 +23 10
6. MTK 7 5 2 222–212 +10 10
7. Vác 10 5 5 268–285 –17 10
8. Boglári Akadémia-SZISE 6 2 4 173–176 –3 4
9. Kisvárda 9 2 7 208–246 –38 4
10. Szombathely 8 2 6 215–257 –42 4
11. Dunaújváros 9 2 7 224–269 –45 4
12. Érd 9 2 7 227–287 –60 4
13. Fehérvár 8 2 6 192–258 –66 4
14. Békéscsaba 8 8 157–235 –78 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik