Női kézi NB I: óvári blokk a második félidőben, nagyot fordított a DVSC

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 16:37
null
Vámos Petráék fordítani tudtak a második félidőben (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló, archív)
A Mosonmagyaróvár játéka alaposan visszaesett a második félidőre, így a DVSC idegenben fordítva nyert a női kézilabda NB I-ben. A Kisvárda mindössze 12 gólra volt képes a Győri ETO ellen, Szöllősi-Zácsik Szandra két másodperccel a vége előtt lőtte az MTK győztes gólját Fehérváron. 

Lélektanilag is fontos győzelmet aratott a DVSC. Köstner Vilmos együttese nehéz időszakot tudhat maga mögött, ugyanis előbb hazai pályán kikapott a Fehérvártól, majd biztos vezetést leadva ikszelt az MTK-val. Ezután a klubvezetés szeptember után újra pénzbüntetéssel sújtotta a csapatot. A szankció látszólag nem hozta meg rögtön az eredményt, ugyanis Vácon is vereséget szenvedett a Loki.

Ilyen előzmények után utazott el Mosonmagyaróvárra, az eddig kiválóan teljesítő MKC-hoz. A hazai csapat uralta az első félidőt, néggyel is vezetett, és a szünetben is három találat volt az előnye. Semmi nem utalt arra a fordulatra, ami mégis bekövetkezett a mérkőzés alakulásában. Az óváriak ugyanis nagyon visszaestek a második játékrészre (húsz perc alatt csak ötször találtak be), a debreceni kapuban Csapó Kyra sokat hozzátett csapata játékához. A magára találó DVSC a 41. percben vette át a vezetést, és a hajrához érve már négy is volt a különbség a javára. Innen már nem volt visszaút az MKC-nak, amely harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

A listavezető és hibátlan mérleggel rendelkező Győri ETO kiütéssel nyert Kisvárdán. A hazai csapat mindössze 12 gólra volt képes a találkozón, a Győrben mindkét kapus kitett magáért (Laura Glauser 16 lövésből 10 védés, Silje Solberg 18-ból 12), míg Stine Oftedal a mezőny legeredményesebbjeként hét találatot ért el.

Igen izgalmas meccset játszott az Alba Fehérvár és az MTK, többször változott az előnyben levő csapat kiléte. A hajrában mínusz háromról jött vissza az Alba, de hiába egyenlített Temes Bernadett az utolsó percen belül, Szöllősi-Zácsik Szandra két másodperccel a vége előtt belőtte az MTK győztes gólját.

NŐI KÉZILABDA NB I
MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR–DVSC SCHAEFFLER 24–28 (15–12)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött. V:
Andorka M., Hucker
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Katona 2, KOVÁCS P. 8 (2), Tóth Eszter 2, Horváth B. 2, Szarková 6, Hajtai 3. Csere: HERCZEG L. (kapus), Gyimesi, Lancz 1, Stranigg Zs., Hudák, Domokos, Sirián. Edző: Gyurka János
DEBRECEN: Giegerich – Arany R. 1, Kovács Anna 4 (1), VÁMOS P. 4, Tóvizi 1, HORNYÁK D. 4, Vantara-Kelemen 3. Csere: CSAPÓ KYRA (kapus), Deszpotovics 4, Petrus 1, BÁNFAI K. 5, Bordás R., Karsten, Csernyánszki 1. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 5–2. 12. p.: 7–4. 16. p.: 8–5. 20. p.: 11–7. 24. p.: 11–9. 35. p.: 18–16. 41. p.: 19–20. 45. p.: 20–04. 55. p.: 22–25
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Gyurka János
: – A Debrecen jobb volt, megérdemelten győzött. Az első félidőben még jól működött az öt-egyes védekezésünk és a távoli zónákból is tudtunk gólokat szerezni. A második játékrészben azonban húsz perc alatt csak ötször találtunk be, ami el is döntötte a mérkőzést. A lehetőségeink megvoltak a hajrában, de az ellenfelünk jól élt azzal, hogy sokkal tapasztaltabb kézilabdázói vannak. Várható volt egy hullámvölgy a teljesítményünkben, ami elérkezett és most gyorsan ki kell másznunk belőle.
Köstner Vilmos: – Nagyon örülünk a győzelemnek, mert abban bízunk, hogy ez hasonlóan a Mosonmagyaróvár szeptemberi, debreceni sikeréhez, elindíthat egy jó sorozatot nálunk is. Küzdelmes, nem is túl látványos mérkőzést játszottunk, amely inkább a védekezésről szólt, pedig két kimondottan támadószellemű, általában sok gólt szerző csapat találkozott egymással. A győzelmünket is elsősorban a második félidőben feljavult védekezésünknek és a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetjük.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–GYŐRI AUDI ETO KC 12–38 (5–15)
Kisvárda, zárt kapuk mögött. V:
Benya-Hantos, Rózsahegyi
KISVÁRDA: Mátéfi D. – Udvardi 1, Szabó N. 1 (1), Termány 1, SISKA 4 (1), Dombi L. 2, T. Milosevics. Csere: Pásztor B. (kapus), Habánková 1, Dombi K., Bouti, Mihálffy 2, Soltész. Edző: Bakó Botond
GYŐR: Silje Solberg – FALUVÉGI D. 6, NZE MINKO 5, S. OFTEDAL 7, BRATTSET 5, V. Kristiansen 3, Görbicz 2. Csere: Glauser (kapus), Edwige 2, Anne M. Hansen 3, Lukács V. 2, Fodor Cs. 3. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 0–5. 13. p.: 3–8. 17. p.: 3–12. 23. p.: 3–13. 26. p.: 4–13. 35. p: 5–20. 41. p.: 7–25. 50. p.: 9–31. 55. p.: 11–33
Kiállítások: 4, ill. 0 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Annak ellenére, hogy a Győr volt az ellenfél, csalódott vagyok. Azt hittem, az elmúlt meccseken aratott győzelmek után felszabadultan tudunk játszani, ehhez képest sem kreativitás, sem sebesség nem volt a játékunkban.
Danyi Gábor: – Végig komolyan vettük a mérkőzést, ezzel is megtisztelve az ellenfelet. Keményen védekeztünk, és erre alapozva tudtunk játszani a saját stílusunkban. Hozzáteszem, messze nincs ekkora különbség a két csapat között.

ALBA FEHÉRVÁR KC–MTK 29–30 (17–15)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V:
Hargitai, Markó
FEHÉRVÁR: Dányi – Szabó-Májer 4, AFENTALER 5 (2), Triscsuk 1, Boldizsár 1, BARDI 7, SZARKA A. 5. Csere: Pijevic (kapus), Besszer, TEMES 4 (1), Varga E. 2, Gerháth K. Edző: Józsa Krisztián
MTK: GYŐRI B. – DÁVID-AZARI 5, DAKOS 6, Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 10, Marincsák 3, Pelczéder 1. Csere: Szekerczés 1, Juhász Eszter, Pál T. 2, Sári, Bujdosó-Gerháth F. 1, Sallai 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 12. p.: 5–6. 18. p.: 9–7. 24. p.: 12–10. 28. p.: 14–14. 34. p.: 19–18. 40. p.: 21–19. 46. p.: 25–23. 52. p.: 25–28., 58. p.: 27–28
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián:
– Bravúrra készültünk, volt is keresnivalónk. Egy pontot megérdemeltünk volna, mert nagyot küzdöttek a lányok. Az MTK támadójátékát meg tudtuk álltani, működött az, amit védekezésben elterveztünk. A második félidő közepén mi hibáztunk többet, a végjátékban pedig a rutin döntött és az MTK könyörtelenül kihasználta a lehetőséget.
Golovin Vlagyimir: – Sikerült fontos két pontot szerezni, de a játékunk nagyon figyelmetlen volt az elsőtől a hatvanadik percig. A Fehérvár óriásit küzdött, jól is játszott, míg a mi játékunkon sokat kell változtatni a következő mérkőzésig, egyelőre keresem az okokat. Csupán a győzelemnek örülhetünk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 14 14 499–273 +226 28
2. FTC 13 12 1 448–289 +159 24
3. Siófok 17 12 5 539–452 +87 24
4. Mosonmagyaróvár 15 12 3 437–404 +33 24
5. Vác 15 10 5 439–425 +14 20
6. MTK 15 9 1 5 459–464 –5 19
7. Debrecen 14 8 1 5 414–377 +37 17
8. Kisvárda 16 6 10 383–438 –55 12
9. Fehérvár 15 5 10 399–464 –65 10
10. Érd 14 5 9 363–429 –66 10
11. Dunaújváros 14 4 10 380–421 –41 8
12. Boglári Akadémia-SZISE 17 2 1 14 449–554 –105 5
13. Szombathely 14 2 12 358–458 –100 4
14. Békéscsaba 13 1 12 290–409 –119 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik