Női kézi NB I: öt góllal nyert a Ferencváros Békéscsabán

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 19:31
null
Szucsánszki és Steinbach, illetve társaik második bajnokijuk után is ünnepelhettek (Fotó: Tumbász Hérdi – archív)
A női kézilabda NB I második fordulójában a bajnokságot a címvédő Győri Audi ETO KC elleni sikerrel kezdő FTC-Rail Cargo Hungaria 32–27-re nyert a Budapest Bank-Békéscsaba vendégeként.

A Ferencváros visszatért a régi kerékvágásba, legalábbis a Békéscsaba elleni mérkőzésen ismét az elmúlt szezont idézte, azaz elsősorban az erőteljes támadójátékra helyezte a hangsúlyt, a védekezésben azonban voltak lyukak, amiket a viharsarkiak gyakran ki is használtak.

Szucsánszki Zita és Zácsik Szandra lerohanása után pillanatok alatt előnybe került a Fradi, miközben a Békéscsaba bátortalanul, felállt fal ellen a labdákat eladva kezdett. Bakó Botond időkérése aztán némiképp észhez térítette a lila-fehéreket, akik 7–11 után nem engedték ellépni jobban a zöld-fehéreket, és Olha Nyikolajenko találataival tartották a két-három gólos különbséget.

A Győri ETO ellen kitűnően védő Alena Abramovics ezúttal kevesebb segítséget kapott, és nem is ment neki annyira a védés, így már az első félidőben érkezett Szikora Melinda is a gólvonal elé. A gyengébb védekezés ellenére a szünetben 17–13-ra vezettek a fővárosiak.

 

A második félidő elején a csabaiak nagy erőket mozgósítottak azért, hogy utolérjék a vendégeket, és Nikolajenko, illetve Leposava Glusica góljaival fel is zárkóztak két gólra. Elek Gábor időt kért, és a védekezésbeli koncentrációra, több lábmunkára kérte lányait. Tomori Zsuzsannának és Laura Steinbachnak köszönhetően a Fradinak azonban nem volt gondja a támadásokkal, és ugyan a túloldalon Barján Bianka is jól szállt be a mérkőzésbe, a zöld-fehérek, ha nem is tudtak nagyon elhúzni, a vezetésük nem forgott veszélyben. Elek Gábornak így a győzelem miatt nem kellett aggódnia, legfeljebb Vérten Orsolya sérülése miatt vakarhatja a fejét.

 

A bajnok Győri ETO a Fehérvár ellen játszott hazai pályán, és fölényesen győzött. A Népligetben keveset mutató Kovacsics Anikó hat, Heidi Löke öt gólt szerzett, a győriek pedig az első negyedórában nem kaptak gólt, ezzel meg is alapozták a győzelmüket. A Dunaújváros, az Érd és a Debrecen egyaránt második meccsét nyerte meg. A Kohász ellentétes félidőket produkált a Vác ellen, Bulath Anita viszont izomsérülése ellenére kilenc gólt dobott, és ugyan a hajrára kiengedett Mátéfi Eszter csapata, győzelme megérdemelt. Az Érd a Siófokot őrölte fel folyamatosan idegenben, miközben a mezőnyjátékosok közül tízen is betaláltak a kapuba. A Debrecen Sopronyi Anett gólerős játékával, nagy küzdelemben jutott két ponthoz a kiesőjelölt MTK-BSE vendégeként a Népfürdő utcában.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
2. FORDULÓ
BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 27–32 (13–17)
Békéscsaba. V:
Herczeg, Südi
Békéscsaba:
SIPEKI – Csáki, NYIKOLAJENKO 10 (4), Hanczvikkel, Szabó V., GLUSICA 7, Kelemen. Cs: Veress (kapus), BARJÁN 5, Dombi 2, Walfisch 3, Gávai, Kovács A. Edző: Bakó Botond
FTC:
Abramovics – SUCH 5, Zácsik 3, Cifra, TOMORI 8, Szucsánszki Z. 4, VÉRTEN 5. Cs: Szikora (kapus), STEINBACH 6, Mészáros R., Szamoránsky P. 1, Pena, Szarka. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása:
3. p.: 0–2, 6. p.: 3–3, 15. p.: 4–9, 25.: 11–12, 28. p.: 11–15, 35. p. 16–19, 42. p.: 20–22, 45. p.: 20–25, 49. p.: 22–26, 55. p.: 25–30
Kiállítások:
2, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Nem vallottunk szégyent a Ferencváros ellen. A mérkőzés egyes szakaszaiban kifejezetten jól játszottunk. Ha így kézilabdázunk a jövő héten is, és küzdésben, akaratban, hozzáállásban hasonlót nyújtunk, akkor a Fehérvár ellen is bizakodhatunk.
Elek Gábor:
– A védekezésünk agresszivitása nagymértékben elmaradt attól, amit látni szerettem volna. A jól küzdő Békéscsaba ezt többször is jól kihasználta.

GYŐRI AUDI ETO KC–FEHÉRVÁR KC 30–18 (13–5)
Győr, 1000
néző. V: Dobrovits, Tájok
GYŐRI ETO:
Herr O. – Orbán 3, K. Bulatovics 5 (1), KOVACSICS 6 (2), LÖKE 5, Hornyák D. 3 (1), Szepesi 4. Csere: E. Amorim 1, Soós 1, Tervel 1, Bognár-Bódi, Korsós, Sirián 1. Edző: Ambros Martín
FEHÉRVÁR:
KISS É. – Azari 1, Emberovics 1, Siti E., Horváth B. 1, Tilinger 2, Vaszari. Csere: Herr A. 5 (3), Kazai 1, Mayer Sz. 3, Benzal 3, Hajduch 1. Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása.
7. perc: 4–0. 15. p.: 8–0. 21. p.: 10–1. 37. p.: 20–7. 43. p.: 24–10. 56. p.: 28–18
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Hétméteresek:
6/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Fantasztikusan kezdtük a játékot, ez meghatározta az egész mérkőzést. Jó koncentrációval végig tartani tudtuk a tempót.
Pal Oldrup Jensen:
– Ha egy csapat nem tudja elhinni, hogy felveheti a harcot, az nem is tudja felvenni. Ebben a hatvan percben ennek igazsága teljes mértékben bebizonyosodott.

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–IPRESS CENTER VÁC 26–22
(15–8)
Dunaújváros, 500
néző. V: Horváth P., Marton
DUNAÚJVÁROS:
VIG – Hosszu 1, Rádl 1, Takács D. 3, VINCZE 4, BULATH 9 (4), FERLING 4. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), Gera 3, Sánta, Takács F. 1, Berta. Edző: Mátéfi Eszter
VÁC:
Triffa – Niksic 2, Kaiser, Nikcsevics, Dakos, Farkas V. 2, Szádvári 1. Csere: BÍRÓ B. (kapus), FÜLÖP A. 3, Virág 1, Stefanovics 5, KAMPER 7 (4), Hámori, Szondi 1. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása.
7. perc: 7–1. 15. p.: 10–2. 25. p.: 12–7. 36. p.: 19–9. 46. p.: 23–16. 52. p.: 24–20
Kiállítások:
8, ill. 6 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– Nagyon fontos két pontot szereztünk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és Bulath Anita izomsérülése után ez be is következett. Minden dicséretet megérdemel a csapatom.
Konkoly Csaba:
– Egyelőre tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg itt tartunk. Sem a saját, sem a mások hibájából nem sikerült tanulnunk. A második félidei teljesítményünk, elsősorban küzdőszellemben, már közelített az elvárthoz.

SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ–ÉRD 17–25
(8–12)
Siófok, 400
néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
SIÓFOK:
PASTROVICS – Lukács V., Szamoránsky A. 2, Léránt 4, Deáki 1, Bogdanovics 2, Erdősi 2. Csere: Futaki (kapus), Drávai 3, Dajka 2, Szalai B. 1, Varga N. Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD:
OGUNTOYE – Koren 3, Kovács Anna 3, Wolf 2 (1), Vukcsevics 1, TRISCSUK 4, BALOG B. 2. Csere: Janurik (kapus), KISFALUDY 4, KLIVINYI 3, Schatzl 2, Szekeres 1, Oláh N. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása.
3. perc: 0–4. 11. p.: 1–5. 17. p.: 3–9. 23. p.: 4–10. 29. p.: 6–12. 35. p.: 10–13. 47. p.: 10–18. 51. p.: 12–20. 55. p.: 12–23. 58. p.: 13–25
Kiállítások:
2, ill. 10 perc
Hétméteresek:
–, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Az előző fordulóban a védekezéssel, ezúttal a támadójátékkal volt probléma. Tizenhét lőtt góllal nem lehet mérkőzést nyerni.
Szabó Edina:
– Az egygólos győzelem is két pontot ér, igazából nem számít a különbség. Jó csapatnak tartom a Siófokot, úgy gondolom, hogy a Balaton-partiak sok meglepetést fognak okozni a szezon során.

MTK-BUDAPEST SE–DVSC-TVP 24–26
(15–16)
Népfürdő u., 200
néző. V: Heim, Jolántai
MTK:
KÓKAI – Barczi 3, Takács Bernadett 1, KOPECZ 6 (1), Petrovszki, Borbás 2, Rózsa 1. Csere: Kurucz (kapus), FEKETE B. 6, Baross 2, Schneck D. 1, Buzsáki 1, Fundák 1, Pácz. Edző: Borsodi Péter
DEBRECEN:
Lajtos – Slakta 1, Ábrahám 3, Siska, Valovics, KUDOR 5, SZILÁGYI 3. Csere: SOPRONYI 8 (4), BARNA 5, Varsányi 1, Karalyos, Karnik Sz. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása.
4. perc: 4–2. 11. p.: 5–6. 21. p.: 10–12. 39. p.: 17–20. 44. p.: 21–22
Kiállítások:
6, ill. 12 perc
Hétméteresek:
2/1, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Borsodi Péter:
– Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést. Nem érdemeltünk vereséget, a döntő szituációkban azonban görcsössé váltunk, a végjátékban pedig rossz döntéseket hoztunk.
Varga József:
– A várt nehéz mérkőzést játszottuk, de győztünk.

AZ ÁLLÁS
1. Érd 2 2 60–39 +21 4
2. Dunaújvárosi Kohász KA 2 2 56–41 +15 4
3. FTC-Rail Cargo Hungaria
2 2 52–44 +8 4
4. DVSC-Fórum 2 2 53–48 +5 4
5. Győri Audi ETO KC 2 1 1 47–38 +9 2
6. Ipress Center Váci NKSE 2 1 1 42–44 –2 2
7. Fehérvár KC 2 1 1 53–60 –7 2
8. MTK-Budapest SE
2 2 42–46 –4 0
9. Budapest Bank-Békéscsaba 2 2 51–59 –8 0
10. Veszprém Barabás KC 1 1 19–30 –11 0
11. Siófok KC 2 2 47–60 –13 0
12. Eszterházy KFSC 1 1 22–35 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik