Női kézi NB I: Malestein és a Fradi megszórta a Budaörsöt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 19:28
null
Angela Malestein a kilenc góljából ötöt hétméteresből dobott (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Ferencváros 38–23-ra nyert hazai pályán a Budaörs ellen a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

 

Három nappal az Esbjerggel szemben elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzés (27–33) után az FTC már a hazai bajnokságban, az Elek Gyula Arénában lépett pályára, ahol az újoncként jelenleg 10. helyen álló Budaörsöt fogadta.

A vendégek vezetőedzője, Buday Dániel már a hatodik percben, 1–4-es állásnál időt kért, majd a 23. percben másodszor is magához rendelte tanítványait – ekkor a zöld-fehérek Angela Malestein vezérletével már hét találattal vezettek (15–8).

Az első félidő végére a Budaörs felzárkózott öt gólra (17–12), a szünet után azonban elhúzott a Fradi, amely végül könnyed, 38–23-as győzelmet aratott. Elek Gábor együttese a hét végén ismét BL-meccset játszik, a Brest vendége lesz szombaton.

NŐI KÉZILABDA NB I
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–MOYRA-BUDAÖRS 38–23 (17–12)
Elek Gyula Aréna, 500
néző. V: Kovács-Sebők, Réti
FTC: JANURIK – MALESTEIN 9 (5), Klujber 2, Kisfaludy 1, Szucsánszki 2, Szöllősi-Zácsik 5, Hársfalvi 3. Csere: Bíró B. (kapus), Csiszár-Szekeres, BÖLK 6, Márton 1, Kovács Anett 4, TÓTH NIKOLETT 3, Grbics 2, Ballai A. Edző: Elek Gábor
BUDAÖRS: Vártok – Szalai-Szita 1, Hajduch 2, J. Agbaba 1, MLINKO 4 (2), Jovovity 4 (1), Tóth M. 3 (1). Csere: Sass (kapus), Zsigmond 3, Horváth L., Szabadfi, Smid 2, Helm 2 (2), Szabó-Májer 1. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–1. 14. p.: 8–6. 22. p.: 15–8. 39. p.: 24–14. 43. p.: 28–15. 54. p.: 34–18
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Tegnap sokat dolgoztunk, ez eleinte látszott a csapaton, javítanunk kell a védekezés feszességén, meg kell találni azt a felállást, amivel a BL-ben eredményesek lehetünk. Amíg a játékunkat tudtuk játszani, nem volt gond, de azt nem szeretem, ha kiengedünk.
Buday Dániel: – A Fradinak kellett ez a meccs, hogy játékba lendüljön, én részfeladatokat adtam a csapatnak, két újoncot avattunk, vasárnap nehéz mérkőzés elé nézünk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 11 11 333–216 +117 22
2. FTC 12 11 1 357–265 +92 22
3. Debrecen 12 10 2 330–273 +57 20
4. Vác 12 8 4 370–331 +39 16
5. Mosonmagyaróvár 12 7 1 4 390–356 +34 15
6. MTK 12 4 3 5 310–315 –5 11
7. Kisvárda 12 5 1 6 306–321 –15 11
8. Siófok 12 5 7 368–383 –15 10
9. Dunaújváros 11 5 6 295–312 –17 10
10. Budaörs 12 4 1 7 306–362 –56 9
11. Fehérvár 12 2 2 8 293–325 –32 6
12. Érd 12 3 9 289–346 –57 6
13. Vasas 12 3 9 327–391 –64 6
14. Szombathely 12 1 11 293–371 –78 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik