Női kézi NB I: 13 perces várdai gólcsend, budaörsi győzelem

Vágólapra másolva!
2022.09.24. 19:50
null
Jovovity Jovana remekelt a Budaörsben (Fotó: Dodó Ferenc Kelet-Magyarország)
A női kézilabda NB I 3. fordulójában a Dunaújvárosi Kohász KA 25–23-re legyőzte az MTK-t.

 

Kisvárda–Budaörs

Bár a Budaörs kezdte jobban a meccset, és 3–0-ra is vezetett már vendégként, a Kisvárda simán fordított, majd a második félidő elején már hat góllal is vezetett. Ám ezután a hazaiak több mint 13 percig nem találtak be, és ezt kihasználva a Budaörs visszajött a meccsbe, sőt, a vezetést is átvette. Az utolsó percekben emberelőnybe kerültek a hazaiak, de nem tudták eldönteni a csatát. Ellenben 24 másodperccel a vége előtt Gergely-Zsigmond Vivien betalált, amire már nem jött válasz. Jovovity Jovana nyolc góllal járult hozzá a 25–24-es vendégsikerhez.

Békéscsaba–Fehérvár

Szinte végig nagyon szoros csatát vívtak egymással a csapatok. A félidőben is csak egyetlen góllal vezetett a Békéscsaba. A folytatásban döntetlen körül alakult a meccs, illetve a hazaiak egy vagy két góllal. Azonban a hajrában az Alba Fehérvár jobban játszott, és 25–23-as győzelmet aratott.

Dunaújváros–MTK

A mérkőzés elején még az MTK volt a jobb – 6–3-ra és 7–4-re is vezetett – ám a hazaiak fordítottak, és a félidő végére stabil, négygólos előnyt építettek ki. A második félidőben az MTK feltámadt, többször egyenlített, majd a vezetést is átvette. Azonban a hajrában ismét a DKKA volt az jobb, és 25–23-ra megnyerte a találkozót. A DKKA-ban Farkas Johanna, az MTK-ban Pál Tamara jutott el hét gólig.

KÉZILABDA
NŐI NB I
Dunaújvárosi Kohász KA–MTK Budapest 25–23
(15–11)
Dunaújváros, 250 néző. V: Andorka, Hucker.
DKKA: BARTULOVIC – Arany 2, Borgyos 2, Szalai B. 1, Weisheitel 1, Poczetnyik 2, Kazai 3. Csere: Oguntoye (kapus), NICK, Fodor N., FARKAS J. 7 (2), KRUPJÁK-MOLNÁR 2, HORVÁTH P. 5, Agócs. Edző: Rapatyi Tamás
MTK: GYŐRI B. – Pelczéder, KORONCZAI 5, Szabó L. 1, MAZÁK-NÉMETH, Kekezovics 4, Grosch 3. Csere: Suba (kapus), Román, Simon P. 1, Sallai 2, PÁL T. 7 (3), Mészáros-Mihálffy, Dakos, Szabó K. Edző: Vida Gergő
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–1. 15. p.: 3–7. 23. p.: 10–8. 26. p.: 11–10. 36. p.: 15–14. 45. p.: 17–18. 50. p.: 22–19. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Rapatyi Tamás:
– Győzelmünk a csapat diadala volt. Védekezésben maradéktalanul megvalósítottuk mindazt, amit szerettünk volna, ezt a kapott gólok száma is mutatja. Támadásban még akadnak problémáink, dolgozunk rajta, hogy még gördülékenyebb legyen.
Vida Gergő: – A védekezésben nyújtott teljesítményünk rendben volt, alátámasztja ezt a huszonöt kapott gól, a huszonhárom lőtt gól viszont nagyon kevés. Különösen az első félidőben szerzett sok gólt ellenfelünk rendezetlen védelmünkkel szemben. A fordulás után, amikor felzárkózhattunk volna, tiszta helyzeteket hibáztunk el.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–Alba Fehérvár KC 23–25 (13–12)
Békéscsaba, 700 néző. V: Fekete T., Tóth D.
BÉKÉSCSABA: RAZUM – Horváth G., LANISZTANIN 7 (4), Gyimesi 3, Mayer Sz. 1, BUCSI 4, Kukely K. 1. Csere: Szabó D. (kapus), Giricz L. 2, Andróczki 1, Termány 3, Vámosi 1. Edző: Papp Bálint
FEHÉRVÁR: Tóth Nikolett – ZRNIC 4, Afentaler, VARGA E. 5, SZTOSICS 6 (3), Boldizsár 1, TAKÓ 5. Csere: PIJEVIC (kapus), Szmbatian 1, Kocsis B., Utasi 3. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 5–3. 13. p.: 8–6. 23. p.: 12–8. 33. p.: 13–13. 43. p.: 17–15. 47. p.: 18–17. 50. p.: 20–18. 55. p.: 22–21. 57. p.: 22–23. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Papp Bálint:
– Rendkívül szoros mérkőzés volt. A szívét-lelkét kitette a csapat, a kritikus pillanatokban azonban hibáztunk, ami egy ilyen kiélezett küzdelemben megbosszulta magát. A végén eldönthettük volna a két pont sorsát, de nem sikerült ellépni hárommal, a Fehérvár pedig ebből erőt merített és fordított. A hajrában nem hoztunk jó döntéseket és a vendégek jobb kapusteljesítménye is döntőnek bizonyult.
Józsa Krisztián: – Pontosan ilyen csatára készültünk, nagyon jó meccs volt, amelyen végig futottunk az eredmény után. A szoros végjátékban mi voltunk kicsit higgadtabbak, kulcsszituációkban sikerült gólt lőnünk. Több jó teljesítmény is volt a csapatunkban, ennek is örülök.

Kisvárda Master Good SE–Moyra-Budaörs 24–25 (14–10)
Kisvárda, 600 néző. V: Őri, Pozdena.
KISVÁRDA: Mátéfi D. – Udvardi 1, KARNIK SZ. 9 (1), Trunková 4, Siska, Juhász G. 3, Mérai. Csere: Graovac (kapus), Sápi G., Sztamenics 4, Szarková 1. Bouti, Habanková, Akijama 1 (1), Makkai 1. Edző: Bakó Botond
BUDAÖRS: VARJAS-SIPEKI – SZABÓ-MÁJER 3, Szekerczés 1, PÁLOS-BOGNÁR 2, GORILSZKA 4, JOVOVITY 8, TÓTH M. 2. Csere: Vártok R. (kapus), Gergely-Zsigmond 1, Schneider É. 1, VÁRTOK T. 3, Hudák, Braun. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–3. 10. p.: 4–3. 19. p.: 8–5. 36. p.: 18–13. 44. p.: 22–20. 52. p.: 22–23. 58. p.: 24–24. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– A rossz kezdés után irányítottuk a meccset, viszonylag jól megoldottuk, amit elterveztünk. A második félidőben, hatgólos előnyünknél megváltozott minden, visszavettük a tempót, nem működött mindaz, amit az első félidőben jól megvalósítottunk. Negyven percig játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna.
Buday Dániel: – Harcos, kemény meccset játszottunk, amely nagy csatát hozott. Az első félidőben ziccereket hibáztunk és a kapusteljesítményünk is gyenge volt. Szünet után taktikailag pontosak voltunk, feljavult a kapusteljesítményünk, és a végén helyén volt játékosaim esze és szíve.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 4 4 133–91 +42 8
2. Debrecen 4 4 134–98 +36 8
3. FTC 3 3 90–71 +19 6
4. Vác 3 3 84–70 +14 6
5. Dunaújváros 4 2 1 1 108–115 –7 5
6. Mosonmagyaróvár 4 2 2 118–107 +11 4
7. Fehérvár 3 1 1 1 74–82 –8 3
8. Siófok 3 1 2 76–84 –8 2
9. Budaörs 3 1 2 70–87 –17 2
10. Kisvárda 4 1 3 102–120 –18 2
11. Érd 4 1 3 103–134 –31 2
12. NEKA 3 3 83–89 –6 0
13. MTK 3 3 75–88 –13 0
14. Békéscsaba 3 3 69–83 –14 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik